Egyik baba
Felnőtt bábelőadás… furán hangzik, mert nem szoktuk meg, mert nehezen épül be a köztudatba, mert van egy olyan érdekes berögződésünk, hogy a bábok csak a gyerekekhez szólnak. Babák… kislányok közkedvelt játékszere. Mindkét sztereotípiát megcáfolom. Mert a Budapest Bábszínház „Babái” felnőtteknek játszanak, mégpedig igen érdekes játékot. Az egyik csinos babát, Bohoczki Sárát kérdeztem.
Játszol a Budapest Bábszínházban, a Nemzeti Színházban, az Örkény Színházban, de a legtöbbet a Miskolci Nemzeti Színházban. Hogy kerültél oda? Nem terhel meg ez a sok „ingázás”?
Bohoczki Sára: Kiss Csabával ismertük egymást a Színművészeti Egyetemről. Ő hívott gyakorlatra ide, amikor egy új társulatot alapított. Ha jól számoltam 18 bemutató van, ebből én ötben játszom, szóval elég nagy az élet most Miskolcon. Sokat dolgozom és szerencsére megtarthattam a pesti előadásaim nagy részét is. Ha éppen pörgésben vagyok, jövök-megyek, nem állok meg egy pillanatra sem, sosem veszem észre a fáradtságot, de ha egy kicsit megállnék, tuti kómába zuhannék, így aztán mindig mozgásban kell lennem. Majd nyáron pihenek. Talán… Én csak így tudok működni, a lételemem a rohanás.
A Budapest Bábszínházban most éppen a Babák c. előadásban van főszereped. Voltak nehézségeid a szereppel? Elsőre tiszta volt minden vagy voltak kérdéseid?
B.S.: Solange (akit játszom) karakterével kapcsolatban nem volt sok kérdőjel a fejemben. Fodor Annamária rendező nagyon hármunkban (Mórocz Adriban és Becsényi Péterben és bennem) gondolkodott. Tehát a játszott figura nem áll olyan messze a személyiségünktől.
A történet kuszasága abban áll, hogy nem egyértelmű, hogy mikor ki mit játszik, ki bújik kinek a szerepébe és az, hogy valójában kik vagyunk mi. Két cseléd? Vagy két testvér? Vagy mindkettő? Vagy egyik sem? Vagy csak úgy két kétségbeesett, megalázott nő? És ki a madame? Nő? Férfi? Egyáltalán létező személy? Sok dimenziója van ennek a darabnak. De melyik a valóság? Egyáltalán feladatunk-e akár szereplőként, akár nézőként megkeresni?
Szóval rengeteg kérdésem volt a darab olvasása közben, de úgy érzem, hogy Hársing Hildával (dramaturg) és Fodor Annamáriával (rendező) megválaszoltuk őket.
A december 8-i előadás után volt egy kis beszélgetés az alkotókkal (színészek, dramaturg, rendező, kritikus), ahol nagyon vehemensen védted az álláspontodat a darabbal kapcsolatban. Mindig ilyen határozottan kiállsz a véleményed/igazad mellett?
B.S.: Általában nem vagyok egy konfliktuskereső ember. Nem volt ez mindig így, de megtanultam higgadtabban kezelni a problémás helyzeteket.
Viszont az ostobaságot nem tudom elviselni és nem tudom a számat se befogni, és általában nem is akarom. Ilyenkor nem tudok számolni a következményekkel és szerintem nem is kell, mert az igazságom fontosabb mindennél.
Úgy tudom, a rendező, Fodor Annamária titeket szeretett volna egy színpadon látni, direkt nektek szánta a darabot. Mennyire volt beleszólásotok abba, hogy melyik legyen az?
B.S.: Semennyire. Ancsi választott darabot és színészeket, viszont a megvalósítás az egy közös játék volt. A próbákon gyakorlatilag teljesen szabad kezet kaptunk, Ancsi és a koreográfus (Sipos Vera) minden ötletünkre kíváncsi volt.
A darabban a két testvér gyakran felcseréli a szerepét. Gondoltatok már arra, hogy valójában is kipróbáljátok magatokat a másik szerepében?
B.S.: Nem. Nem gondoltam rá, de jó ötlet. Izgalmas lehetne úgy játszani, hogy egyik előadáson én vagyok Adri, a következőn meg megint Sára.
Van olyan színész/nő, akivel nagy álmod volt egy darabban játszani és ez meg is valósult?
B.S.: Konkrétan nincs ilyen, de arra emlékszem például amikor a Nemzeti Színházban játszottam a Lear királyban, hetekig nem tudtam megszokni hogy maga Kulka János tényleg nekem beszél és engem lök arrébb a színpadon. Vagy - ugyancsak a Nemzetiben - az Én vagyok a Te próbáin Molnár Piroskát leshettem a takarásból.
Ezek olyan kicsi dolgok, de az unokáimnak majd mesélhetem egyszer: „Jaj gyerekek, még amikor én a Molnár Piroskával álltam egy színpadon...”
Ötödéves vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínművész szakán, de ahogy nézegettem a repertoárod, szinte nem is találtam közte bábszíndarabot. Szerinted miért van ilyen kevés felnőtt bábdarab?
B.S.: Magyarországon aki felnőtt előadást szeretne látni, annak eszébe sem jut, hogy bábszínházban gondolkodjon. Itthon szinte kizárólag a gyerekeknek báboznak. Külföldön ez valahogy jobban működik, illetve a műfajok, a prózai előadás,a táncelőadás, a zenés előadás és a bábelőadás nem válnak el ilyen élesen egymástól. Azt veszem észre egyébként, hogy már itthon is egyre több ’’emberszínházi” rendező keres bábos megoldásokat, mint ahogyan a Babák előadásunk sem mondható bábelőadásnak, mégis használunk benne bábos effekteket. Momentán nem bábszínészként dolgozom, de igazság szerint én sosem akartam teljesen bábművész lenni. Azért felvételiztem a bábosztályba, mert izgalmasnak tűnt ez a világ és úgy voltam vele, hogy ez csak egy plusz, amit megtanulhatok az egyetemen, mert egyébként nekünk ugyanúgy volt mesterség-, ének- és mozgásóránk, mint bárki másnak.
Viszont - remélem nem baj, ha ezt most elárulom -, Rusznyák Gáborral próbáljuk a Padlást Miskolcon, ő például nagyon nyitott erre és kéri is a bábos ötleteket tőlem és Fricz Attilától (osztálytársamtól). Nagyon szeretem, hogy mi kaptunk egy kis máshogy gondolkodást és ezt egy „emberszínházban” lehet kamatoztatni.
Kilépve az egyetemről, tudod már, hogy melyik társulathoz tartoznál szívesen? Vagy maradsz a Miskolci Nemzeti Színháznál?
B.S.: Nem tudom, mi lesz velem egy év múlva, de ha jövőre is ilyen pörgős lesz a Miskolci Nemzeti Színház, akkor nagyon szívesen maradnék.
Fotók: Kállay-Tóth Anett, Dobos Klára, Puskel Zsolt (forrás Bohoczki Sára)