Székely dráma
Aki egyszer a Bányavirágba beleszagol, az előbb-utóbb Bányavakságot kap.
Csizmadia Tibor a teljes csapattal átköltözött a Szkéné Színházba a Bányatrilógia második részével. A szereplők nagyrészt ugyanazok, viszont az eredeti gárdából Vándor Éva elment, a fiatal színészhallgató, Eke Angéla pedig megérkezett. Helycserés támadás történt.
A történet nem közvetlen folytatása a Bányavirágnak, és a karakterek sem ugyanazok, de az író régi jó szokása megmaradt, az "I" betűvel kezdődő keresztnevek jelölik a helyieket, csak az „idegennek” más a neve. A helyiség viszont maradt, annyi változással, hogy időközben a község ledegradálódott faluvá, és ha lehet, még többen lettek öngyilkosok, na meg a józanok száma sem igen növekedett. Vagyis egyenlő a nullával.
A falu éppen polgármester választás előtt áll, és az előző faluvezetőnek most akad egy vetélytársa, Izsák, a „turulmadaras ősmagyar” legény. Ince úgy gondolja, hogy a városból hív egy rendőrt, akivel kivizsgáltatja Izsák dolgait, és így biztosra mehet a választásokon. Kiküldenek egy román rendőrt, Florint, akit Ince a lánya szobájában szállásol el, hiszen Izabella soha nincs otthon, már vagy nyolc éve egyetemre jár. A hekus neki is áll a nyomozásnak, de hamar rá kell jönnie, hogy nem igazán talál józan embert az egész faluban, így kicsit elakad a kivizsgálásban. A polgármester ad egy jó tanácsot neki, bízva benne, hogy ezzel magának tesz jót, elárulja, hogy jobban jár, ha együtt iszik a falubeliekkel, mert akkor rögtön megnyílik a szájuk.
Florinnak nemcsak Izsák nem örül, hanem Ince húga sem, Iringó, aki már évek óta eltartja a bátyját, mivel az az egész keresetét a lányának küldi. Bűntudatból nem teszi ki Incét, pedig lenne vevő a házra, és akkor elmehetne a városba szerencsét próbálni. Így élnek kettecskén lassan már egy évtizede.
Váratlanul Izabella mégis hazaállít, közben pedig a falu népe valóban elkezd beszélni, még arról is, amiről nem kérdezik, és lassan minden más irányt vesz.
A díszletet most sem túlozták el, egyszerű falusi szoba, ami valamikor elkezdtek felújítani, de útközben abbamaradt, ezzel a légkörrel jó érzékeltetik azt, hogy itt megállt minden valamikor. A reménytelenség szaga szinte érződik a levegőben. Iringó próbálkozása, hogy rávegye Incét a ház eladására elsikkadt, és nagyon is jól sejteti kettőjük párbeszéde, hogy ezt a kört nem először futják le, de mindig ugyanoda lyukadnak ki. Incének nem kell a változás, és minden eszközt bevet, hogy ebbe belekényszerítse a húgát is.
A Bányavirágból már jól ismert kilátástalanság mellé most egy újabb szál kúszik be, az idegengyűlölet. Érdekes szituációba helyezik a román-magyar kapcsolatot. Az országban kisebbségben élő magyarok lakta faluba érkezik a központból kiküldött román rendőr, így viszont fordul a kocka, itt már ő képviseli a kisebbséget. A diplomatikus illendőség mögül a pálinka pedig szép lassan előcsalja az igazi érzelmeket.
Kaszás Gergő polgármestere szánalmat vált ki a nézőből, ő a darab tragikus „hőse”. Nem egy gonosz ember ő, polgármester is csak azért akar lenni, hogy tovább lophasson a lányának, és különben is, ezt látja a tévében, a politikusok is mind ezt csinálják. Nem tartja magát különbnek a többi sikkasztónál, mindig ott nyal, ahol az érdek kéri, csak hogy megőrizze mindazt, amiről nem hajlandó tudomásul venni, hogy már rég elmúlt.
Bozó Andrea székelyasszonya, a megcsúfított „ábrázatával” látja a legvilágosabban a helyzetüket, és ő az, aki lépne is, de mégis túl gyenge hozzá. Önbizalma Incének köszönhetően nincsen, és a bűntudata miatt szinte bármire rávehető, de mégis ő a józan ész hangja, Ince talajt vesztett realitásának ellenpontja.
Tóth József itt már több szerepet kapott, mint a Bányavirágban, és sikerült is remekül megoldani ezt a szerepet. Florint, a kissé szerencsétlennek látszó román rendőrt, aki törve beszéli a magyar nyelvet hitelesen állítja elénk, de jobban megfigyelve már az elején sejteti a benne rejlő ravaszságot.
Széles László Izsákjáról nem sokat tudunk meg, csak amit a felszínről leolvashatunk, egy igazi életre kelt sztereotípia ő. Árpád feliratos pólót hord, veretes tarsoly fityeg az övén. A nagymagyar szavakat úgy hinti, mint pap az igét, és szerinte az „oláhk, bocsánat, oláhok” jelentik minden probléma egyetlen forrását. Persze ő is legalább annyira szereti a köményes pálinkát, mint itt a faluban mindenki más.
Eke Angéla egyetemistája hiteles, eltúlzott manírjain látszik, hogy felvettek, másnak akar látszani, városinak. Egy percig sem tagadja, hogy ő ebben a faluban nem lát semmi perspektívát, és most, hogy lehetősége van a lelépésre, az első pénzszerzési lehetőségre igent mond. A következményekkel nem számol, belefáradt már a kilátástalanságba.
Székely Csaba drámája most sem szűkölködik a székelyes nyelvjárásban, amely mosolyt csal az arcunkra, sem a humoros beszólásokból. A Bányavakság tartogat még meglepetéseket az utolsó pillanatra is, és hát a komédiával kezdődő darab most is tragédiába megy át. Van itt kérem sírás, rívás, de nevetés is elég, hiszen köztudott, hogy sírva vigad a magyar.
Fotó: Ilovszky Béla és Róde Gábor (forrás: Szkéné Színház Honlapja)
További előadások: Szkéné Színház Műsor
