5 perc a Rock Színházban (2)
A Rock Színház újraéledésének apropóján egy interjúsorozatot szeretnék elindítani, ahol ezek a tehetséges színművészek pár kérdésre válaszolva közelebb engednek magukhoz, és színes képet adnak a társulatról. Így hát minden kedves olvasót egy virtuális utazásra invitálok a Rock Színház virtuális színészbüféjébe.
Mai vendégem: DÉR HENI
Ha jól tudom, akkor tavaly megkaptad életed első színházi szerepét a Hírnév ára c. koncert-musicalben a Rock Színházban. Hogy jött ez a szerep?
Dér Heni: Tibi (szerk. Miklós Tibor) nem tudom, hogy milyen alapon, de ráérzett arra, hogy mi az álmom. Mindig is vonzott a színház, de igazából nem akartam ajtóról-ajtóra járni és kopogtatni egy szerepért. Úgy voltam vele, hogyha valaki lát bennem valamit, akkor úgyis megtalál.
És úgy látszik ez bejött…
D.H.: Igen, Tibi észrevette, hogy jó lennék színpadon és megkeresett. Nagyon örültem a felkérésnek, megtiszteltetés számomra, hogy ilyen bizalmat szavazott nekem. Először kicsit megijedtem, mert egy olyan szerepet kaptam, amihez igazság szerint semmi közöm. Megfordult a fejemben, hogy nem tudom majd hitelesen visszaadni a kissé duci lányt, de így még nagyobb volt a kihívás. És a visszajelzések pozitívak voltak.
A nemrég hivatalosan is „újraéledt” Rock Színházban immár a Kiálts a szeretetért c. fantasztikus darabban állhattál újra színpadra. Mennyire komolyak a színészi terveid? Csinálnád ezt hosszútávon is az éneklés mellett?
D.H.: Ameddig az időmbe belefér, addig biztosan. Nagyon fontos számomra a színház, és eléggé elszomorít, hogy Magyarország kulturálisan ennyire elmaradt. A színházak nincsenek rózsás helyzetben, és a színészek megbecsülése sem. Amíg egy énekes értéke fel van fújva, mint egy lufi, addig sokszor a nemzet színészei meg éheznek. Egy tehetségkutatóból kilépett énekes egy fellépéssel akár félmillió forintot is zsebre tehet. És nem arról van szó, hogy ne tegye, csak nem kellene ilyen nagy különbségnek lennie, ezt kellene valahogy összefésülni. A válaszom tehát, hogy mindkettőt szívesen csinálom.
A Benczúr Szabadtéri Színpadán játszottátok ezt a darabot. Milyen volt a szereped?
D.H.: A Kiálts a szeretetért! szintén egy nagy kihívás volt a számomra. Tibinek érdekes ötletei vannak, és én nagyon szeretem őket, bár mindig meghökkentenek. Ebben a darabban én vagyok a főgonosz, ráadásul ezt eredetileg három férfi játssza. El sem tudtam képzelni, hogy én egyedül, nőként, hogy lehetek csak feleannyira is erőteljes a színpadon, mint három férfi. De Tibi csak mosolygott. Végül egész jól sikerült, és Fincza Erika koreográfiája is nagyon sokat segített abban, hogy erős karaktert lássanak a nézők. Sőt, még Kocsák Tibor (szerk. a darab zeneszerzője) is meglepődött a végeredményen.
A nyári szabadtéri fellépések után a Kiálts a szeretetért! c. musical-opera ősztől az Eötvös 10 Színháztermébe költözik. Te pedig gondolom mész velük. Van már más szerep is kilátásban?
Igen, megyek én is. A következő bemutatóban is részt veszek, a Beatles koncert-fantáziában, ahol egy szintén vicces szerepet kaptam. Nemsokára elkezdődnek a próbák, és külön öröm, hogy most több prózám lesz. Szerencsés vagyok, hogy össze tudom egyeztetni a zenével. Majd novemberben a Hat szerepben is részt veszek, de erről még nem szeretnék túl sokat elárulni
Hogy érzed magad a társulatban? Mennyiben más a Rock Színházzal a munka, mint az együttessel?
D.H.: Jó érzés, hogy Tibi ennyire bízik bennem, és én is szeretek vele együtt dolgozni, nagyon jók az emberi faktorai, segítőkész, figyelmes és megértő. Az egész csapat hozzáállása nagyon példaértékű. Figyelünk egymásra, és mindenkiben megvan az a szakmai alázat, ami sajnos a zenei világban egyre inkább kiveszendőben van. Ami a legfontosabb, hogy ez egy nagyon összetartó csapat, ami szintén ritka.
Nemcsak a színház területén, de idén a zenei pályán is jobban megmutattad magad, hiszen szólókarrierbe kezdtél -, ami szintén egy régi vágyad volt. Ráadásul egészen más a stílusa, mint a Sugarloafnak. Mi ez az éles váltás?
D.H.: Igen jól látod, teljesen más, de ez volt a gyerekkori álmom. Ezen a hip-hop vonalon nőttem fel, ezeken az amerikai dalokon indultam útnak, és csak azért vártam ilyen sokáig, mert tudtam, hogy itt, Magyarországon még nem annyira befogadóak a stílussal kapcsolatban. Most jött el az a pont, amikor nem a siker volt a legfontosabb, hanem az, hogy a gyerekkori vágyam beteljesítsem. Ehhez Caramel példája adott egy löketet, aki öt évig próbálkozott ebben a stílusban, és végül elfogadták az emberek.
Tudom, hogy ez egy rétegzene, és már nem akarok mindenkinek megfelelni, de előbb-utóbb megszokják, és ezt bizonyítja az is, hogy már az első dal is sikeres lett. Szeretem az embereket is, akikkel ebben a csapatban együtt dolgozok, maximálisan az én szempontjaimat veszik figyelembe, és mindenki nagyon segítőkész, legyen szó akár az énekről, akár a táncról. Ha összejön 8-9 dal, akkor belevágunk egy lemezbe is.
És ha már ennyi újdonság van az életedben: színház, szólókarrier. A magánéleted is ilyen jól alakul mostanában?
D.H.: A magánéletemről nem szeretek beszélni, és ennek megvan az oka. Most kiegyensúlyozott az életem és a karrierem, s ezzel talán el is árultam, hogy a magánéletem is nagyon jól alakul. Fontos a munkám, de az anyaság szerepére is legalább ennyire készülök. Lassan eljön az az idő, amikor a karrierem, ha kell, szívesen háttérbe szorítom egy babáért. Mindig tudni kell a prioritást, én egy pillanatig sem gondolkodnék.
Portréfotó: Farkas Marcell
Előadásképek: Blaskovits Eszter
