Egy csibész világa
Legutolsó beszélgetésünk óta eltelt pár év. Az író, blogger és pincér, Csabai Márk életében is sok minden történt azóta, például az Egy csibész naplójának két folytatása is megjelent, és ha minden jól megy, akkor nemsokára a negyedik kötettel is találkozhatunk. Persze, most már nem titok, hogy melyik kiadó gondozásában jelenik meg, de azt hiszem az olvasóknak nem is ez a fő szempont. Az új regényről, és még megannyi másról faggattam a kortárs irodalom ifjú titánját.
Valljuk be, nem vagy egy szokványos író. Az íráson kívül még számtalan dologgal foglalkozol. A családi étteremben aktívan dolgozol, színházi munkákkal ismerkedsz és időközben egy tehetséggondozó egyesületet is alapítottál, hozzád közelálló személyekkel karöltve (www.jelenvagyok.hu), ahol fiatal tehetségeknek adtok megjelenési lehetőséget. Nem forgácsol ez egy kicsit szét téged?
Csabai Márk: Köszönöm a kedves felvezetést, hogy nem vagyok egy „szokványos író”, de nem hiszem, hogy bármi különleges lenne velem kapcsolatosan. Dolgozni jó, és szeretem a munkámat. Legyen szó vendéglátásról, könyvekről, egyesületről, színházról. Így hát dolgozom, és élvezem minden pillanatát. Talán ezért nem érzem, hogy szétforgácsolna. Viszont, ha te úgy gondolod, szólj, kérlek, és átgondolom az egészet és szépen kérlek, mesélj nekem egy szokványos íróról. (haha)
Arra például sosem gondoltál, hogy felhagyj a vendéglátással, és csak az írással foglalkozz? Vagy igazából mindkettőre szükséged van, ahhoz, hogy jól működj?
Cs.M.: A második kérdéseddel meg is válaszoltad helyettem a kérdést. Nekem erre szükségem van. Kell az emberek közelsége, gondolatuk, rám való hatásuk. Minden pillanatban figyelem őket és tanulok tőlük, az életükből. Szeretek sokszor „csak a pincér” képében tetszelegni, és úgy beszélgetni, mintha kívülálló lennék, akár az étteremmel kapcsolatban, akár könyvekről legyen szó. Végül általában lehull a lepel, és erősen formálódnak a vélemények a kötetlen beszélgetésnek köszönhetően. Roppant mód élvezem ezt a kettősséget, de legfőképpen azt, amikor egy ellenséges hangvételű beszélgetés után régi barátként válunk el, és még a facebookon is bejelölnek.
Beszéljünk egy kicsit az egyesületetekről, illetve a www.jelenvagyok.hu-ról. Ha jól tudom, akkor egy barátoddal közös ötletetek volt. Mit remélték az oldaltól, mi is a pontos célja, és eddig sikerült-e megvalósítanotok azt, amit az induláskor megálmodtatok?
Cs.M.: Az egyesületünket, a „Jelen Vagyok” Tehetséggondozó egyesületet Berta Péter barátommal közösen alapítottuk. Elsődleges célunk, hogy teret biztosítsunk pályakezdő íróknak. A cél állandó, de a megközelítések olykor változnak. Fiatalok vagyunk, formálódunk, és igyekszünk gyorsan reagálni a külső igényekre. Ilyen reakció volt részünkről, mikor útjára indítottuk ingyenes kulturális magazinunkat is. Fontos tudni, az egyesületünk napi rutinját szűkebb körben csupán két fő végzi, valamivel tágabban pedig három. Nagy falat ez számunkra, főleg, hogy ez mindannyiunknak önkéntes munka, emellett rendelkezünk kötelezettségekkel és bőven el vagyunk látva munkával magánéletünkben is. Én személy szerint heti hét napból hetet így, vagy úgy dolgozom. Sokszor a késő éjjeli órákban, nem ritkán éjjel egykor telefonon beszéljük át az irányokat, teendőket, mert csak ekkor érünk rá. De vállaltuk, csináljuk, szeretjük.
Hogyan kell elképzelnünk egy átlagos napodat?
Cs.M.: Kétféle átlagos napom van. Van ez „éttermes” és a „Márkos”. Többnyire a kettő kezdése megegyezik. Reggel hét körül már nagyon aktív vagyok: zuhany stb., elmaradhatatlan kávé, hírek, levelezések átnézése. Itt válik ketté a napi rutin.
Ha éttermes nap, akkor kilenckor már bent is vagyok, napi rutinok, éttermi dolgok intézése, vendégek kezelése, rendezvények megbeszélése, szusszanásnyi időben besűrítem a regények írását, egyesületi, más egyéb munkákat. Így nincs holtidő, vagy elfecsérelt óra. Rendszerint este tíz-tizenegyig biztosan bent vagyok, vagy amíg megkívánja az adott nap.
A másik esetben reggel nyolc-kilenc körül edzem egy jót, vagy ha nem megyek le a terembe, mert szép idő van, akkor elmegyek tekerni egy hatalmasat. Ilyenkor rendszerint headset a fülemben és tekerés közben megbeszélem a megbeszélni valót. Ha a napra van kötelező találkozó, megbeszélés, azokra elmegyek. És ha marad még idő, akkor csiszolgatom a munkáimat. Ha nincs találkozó, keresek egy kényelmes, ámde mozgalmas helyszínt, letelepedek és írok. Este többnyire csak későn kerülök ágyba. Nagyon, de nagyon ritka, hogy éjfél előtt el tudok menni aludni. Aztán jön a reggel...
A közösségi oldalon láthatjuk, hogy szívesen ápolod a kapcsolatot az olvasóiddal. Ebből nem volt még kellemetlenséged? Mármint, hogy ennyire közvetlen vagy?
Cs.M.: Régimódi, ámde roppant nyitott embernek tartom magam. Szeretem az embereket. Igyekszem mindenkiben meglelni saját személyes értékét. Azokkal az emberekkel, akik szeretnek, vagy szeretettel nyitnak felém, nem tudok távolságtartó lenni. Természetesen van egy pont, amin túl csak nagyon keveseket engedek. Akik meg haraggal jönnek és támadással nyitnak, már csak azért is, sőt, még nagyobb nyitottsággal és szeretettel állok eléjük. És rendszerint ezzel nem is tudnak mit kezdeni. Természetesen volt negatív élmény mindkét táborból, de én azt vallom: csak a szépre kell emlékezni.
Már nem csak a regenyírásban és blogolásban vagy otthon, hanem színházi babérokra is törsz. Ha minden igaz, akkor a Spirit Színházzal karöltve idén egy drámádat is színre viszik. Hogy jött ez az egész?
Cs.M.: Úgy jött ez az egész, mint az éltemben a legtöbb dolog: váratlanul. Talán fontos tudni rólam, hogy én csak nagyon ritkán mondok nemet valami újra. Szóval ez a lehetőség is csak úgy bekopogtatott hozzám. Éppen tekertem, és „szakmai témájú” üzenetem érkezett. Levél levelet követett, két nap múlva kezdtem is. Volt pont elfekvőben egy számomra szupernek tűnő ötlet. Mindig is dédelgettem az álmot, hogy majd egyszer színdarabot írok belőle. Hát tessék, valósággá válhatott ez is.
Legutóbbi adott interjúdban olvastam, hogy a csibész sztorik után nemsokára egy online regénnyel is megleped az olvasóid. Erről elárulnál egy kicsit többet?
Cs.M.: Az első fejezetek a napokban kerülnek a nyilvánosság elé. Fontos tudni, hogy igazából ez is csibész regény, csak online, ingyen. Aztán majd meglátom a sorsát. A www.kavezom.hu-val közösen indítjuk el ezt a kis örömírást, hogy az oldal látogatóinak legyen olvasnivalója a reggeli a kávéjuk mellé. Terveink szerint egy-két hetente (még nincs fixálva), rendszeres frissítésben jön mindig, hol egy morzsányi rész, hol valamivel emberesebb szakasz. Szándékosan lassú felvezetést tervezek... én így játszom, remélem. az olvasók meg majd jól szórakoznak.
Az sem annyira megszokott, bár már találkoztunk vele, hogy egy író elkezd blogolni. Te minek az indíttatására kezdted el?
Cs.M.: Valahol ez is a „miért ne?!” dolog nálam. Szeretem írni, mikor van rá időm. Akik olvassák, követik a blogszerűségemet, azok jól tudják, hogy ez nem olyan blog, hogy „ma fáj a jobb hatosom”, vagy „fáj a fejem reggel”, „elhagyott a párom”. Nincs benne rendszeres tartalomfrissítés, random bejegyzések uralják. Hol egy gondolat, hol egy esemény beszámoló, kérdés. Én tapasztalatokat osztok meg. Igaz, mostanában egyre ritkábban, mert azt vettem észre, hogy hazánkban sokak még nem állnak készen arra, hogy kulturáltan blog tartalmakat fogyasszanak. Egyből a másik sárba tiprása kerül előtérbe, és régi sérelmek jönnek elő, amiknek sok esetben semmi köze a tartalomhoz. Mindenki jobban tud mindent a másiknál a kanapéból, mert már „olvasta egyszer valahol”. Joga van mindenkinek elmondani véleményét. Elvárja, hogy elfogadják azt, de ezzel szemben az ellentábort nem hogy meg sem hallgatja és elvből elutasítja, hanem egyenesen máglyahalálra ítéli kérdés és mérlegelés nélkül. De gondolom, ez ismerős... Pedig annyira egyszerű lenne ez az egész. Aki szereti, olvassa, aki nem, kattintson a sarokban arra a kis x-re. De talán a legjobb példa: aki nem szereti az Éjjel-Nappal Budapestet, az csak simán ne nézze. Nézze az, aki szereti.
Azt már sokan boncolgatták - köztük én is -, hogy mennyire van közöd a csibész karakteréhez, és nagyjából választ is kaptunk rá. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy te magad mennyire vagy otthon a pesti éjszakában, és téged is ennyi jó csaj vesz körül?
Cs.M.: Lehet, hogy van némi fogalmam róla... szerinted van?! Mennyi az ennyi, és milyen a jó csaj? (haha)
Szerintem azért van.
És bár nem szokványos újságírói kérdés, de tudom, hogy jólesne, ha megkérdeznék tőled így zárszóra: és egyébként hogy érzed magad mostanában?
Cs.M.: Köszönöm kérdésed, ebben a pillanatban szuperül! És te?!
Fotó: Robert Vamos
Itt találkozhattok Csabai Márkkal:
Facebook: https://www.facebook.com/csabaimark
Instagram: csabai_mark
Weboldal: http://www.csabaimark.hu/
