A gömbfejűek és a csúcsfejűek. Színen az Alkirály… hoppá, hiszen ez egy macskanő, rózsaszín polip úszógumival, ráadásul irtó csinos is. Megszólal és valami mérhetetlen energia sugárzik belőle. Várom, keresem a hibát, hiszen ez „csak” egy vizsgadarab, de nem, nem történik semmi ilyesmi. Én csillagos ötöst adtam Eke Angélának, akit hivatásáról kérdeztem.
Ötödéves hallgató vagy a SZFE-en bábszínművész szakon, ez miben különbözik a színművésztől?
Eke Angéla: Nem mondanám, hogy különbözik, mert az egyetemen ugyanazt a képzést kapjuk, mint a prózai osztályok. Ezen felül voltak még bábtechnika óráink, szóval én ezt a fajta ismeretet egy plusznak tekintem.
Mindig is bábszínművész akartál lenni vagy maga a színészi pálya vonzott?
E.A.: Amíg nem vettek fel, addig nem volt közöm a bábhoz. A Színművészeti előtt a Nemzeti Színházban voltam stúdiós két évig, ami meghatározó korszaka volt az életemnek. Olyan mesterek tanítottak, mint Jordán Tamás, Valló Péter, Molnár Piroska és Benedek Miklós és még az előadásokban is benne lehettünk. Amelyik évben felvettek a Színművészetire nem indult prózai osztály, így felvételiztem báb szakra.
A gömbfejűek és csúcsfejűek vizsgaelőadásotok kapcsán döbbentem igazán rá, hogy ti is ugyanolyan színészek vagytok. Nekem személy szerint nagyon tetszett a darab, bár bevallom, volt egy-két fehér folt. Nektek mindig elsőre világos, hogy mi is van a szövegkönyvben?
E.A.: Szerintem minden szöveget meg kell fejteni, akármivel foglalkozik az ember és az erre való igényt nem szabad alább hagyni. Zsótér Sándor rengeteget foglalkozott velünk, hogy a szöveget tökéletesen megértsük, még a bemutató napján is. A darabban a szereplők zöme tulajdonképpen azt gondolja, amit mond, és sokszor az egyszerű dolgok a legnehezebbek. Sokat küzdöttem magammal és még mindig nincs vége, attól, mert egy előadás már be lett mutatva, még nem jelenti azt, hogy kész vagy. Mindig új feladatokat kell adni magadnak előadásról előadásra és dolgozni a szerepeden.
Zsótér Sándornak vannak érdekes elképzelései - engem az úszógumi megszületésének a gondolata érdekelne -, ti mindig egyetértetek az instrukcióival?
E.A.: Én imádtam ezt a próbafolyamatot Zsótérral, úgy gondolom tökéletesen egy hullámhosszon voltunk, valahogy minden evidens volt számomra, amit kért vagy mondott. és Ha valamiről mégis más gondolatunk volt, akkor azt nyitottan kezelte. Az úszógumikat, bár tudtuk, hogy valamikor érkezni fognak, az utolsó héten kaptuk meg és egészen új dimenziók tárultak fel. Én valamiért mégis az első perctől gyűlöltem a rózsaszín polip úszógumimat, ami az Alkirály alteregóm és bár próbáltam leplezni, Zsótér azonnal kiszúrta, de nem erőszakoskodott, viszont a végére valahogy mégis megszerettette velem...
Mennyire volt nehéz számodra egyszerre több hasonló, de azért árnyalatnyit eltérő szerepet eljátszani? Egyébként brilliánsan megoldottad.
E.A.: Köszi szépen… Az egyik szerepre, az Alkirályra elég hamar ráéreztem, pedig férfi karakter és negatív figura. Zsótér viszont azt mondta, hogy ez egy macska nő legyen, és bár ez csak egy formabeli dolog, mégis sokat segített. Emma Cornamontis megformálásában, aki egy bordély tulajdonos nő, az volt a kihívás, hogy hogyan találom meg az érett, tapasztalt nőt, aki borzasztóan elegáns, nagyvonalú, és csak annyira rafinált amennyire kell. Vigyáznom kellett arra is, hogy mindehhez ne kapjam elő a tipikus paneleket. Nagyon sokat dolgoztunk a szövegen, ebben rejlik a munka nagy része, és amikor elcsíptem, akkor szuper érzés volt, nem is tudom melyik szerepet szeretem jobban.
Mi az, ami a színészet mellett nagyon leköt?
E.A.: Nagyon szeretek főzni, és tudok is, imádom a különleges ízeket, az ínyenc konyhát, de legjobban a hagyományos magyar ételeket tudom elkészíteni. Sajnos csak ritkán van erre időm, de ha otthon vagyok Vácon, akkor megtehetem. Kimegyek a piacra, mert szeretem a hangulatát, és azt is, hogy én válogathatom össze a hozzávalókat, így biztosan tudom, hogy mit fogok megenni. Ezenkívül a különleges, egyedi ruhák rabja vagyok. Szerintem az öltözködés nem külsőség, hanem egy önkifejezési forma, teljesen bezsongok, ha rálelek egy extra darabra. De azt hiszem, semmi nem köt le jobban, mint a színház!
A báb irányában képzeled el a jövődet vagy inkább a „hagyományos” színjátszásban?
E.A.: Most úgy gondolom, hogy a prózában szeretnék kikötni, de amit a báb szakon tanultam az már az enyém, bennem van és ezeket a plusz dolgokat szeretném felhasználni mindenben, amiben csak dolgozom. De lassan összefolynak a műfajok és nemsokára már nem lesz olyan könnyű definiálni mi a báb és mi a „hagyományos”. Kísérleteztem tavaly egy vizsgaelőadásban, ahol egyedül kellett színpadra állnom, hogy hogyan lehet ötvözni a mozgás-látvány-próza-báb színházat, úgy, hogy teljes színházi élményt adjon és felnőtteknek szóljon. Ennek fejlesztgetése továbbra is érdekel.
Ez pontosan hogy kell elképzelni?
E.A.: Ezt az előadást vagy inkább kísérletet közösen szültük Kristóf Borbálával, aki akkor még dramaturghallgató volt az egyetemen. Úgy kell elképzelni, hogy egy 2x2 méteres nejlonkockában vagyok és így kezdődik a történet-, ami egy születés, egyben egy női sorstörténet -, majd kijövök és ez az anyag (nejlon) lesz minden a későbbiekben: víz, ruha, ember és még sorolhatnám. Mindeközben pedig a nézők azt láthatják, hogy mik azok a stádiumok, amiket bejárunk vagy be kell járnunk nekünk nőknek, akár azért mert mi akarjuk vagy azért mert belekényszerülünk.
Melyik színházban látnád magad szívesen a színpadon?
E.A.: Akárhol, ahol úgy érzem, van feladatom.
Angélát megtekinthetik a Pinceszínház- és az Ódry Színpadán