Like Me!

   Egy csibész világa 

   Legutolsó beszélgetésünk óta eltelt pár év. Az író, blogger és pincér, Csabai Márk életében is sok minden történt azóta, például az Egy csibész naplójának két folytatása is megjelent, és ha minden jól megy, akkor nemsokára a negyedik kötettel is találkozhatunk. Persze, most már nem titok, hogy melyik kiadó gondozásában jelenik meg, de azt hiszem az olvasóknak nem is ez a fő szempont. Az új regényről, és még megannyi másról faggattam a kortárs irodalom ifjú titánját.

   Valljuk be, nem vagy egy szokványos író. Az íráson kívül még számtalan dologgal foglalkozol. A családi étteremben aktívan dolgozol, színházi munkákkal ismerkedsz és időközben egy tehetséggondozó egyesületet is alapítottál, hozzád közelálló személyekkel karöltve (www.jelenvagyok.hu), ahol fiatal tehetségeknek adtok megjelenési lehetőséget. Nem forgácsol ez egy kicsit szét téged?

   Csabai Márk: Köszönöm a kedves felvezetést, hogy nem vagyok egy „szokványos író”, de nem hiszem, hogy bármi különleges lenne velem kapcsolatosan. Dolgozni jó, és szeretem a munkámat. Legyen szó vendéglátásról, könyvekről, egyesületről, színházról. Így hát dolgozom, és élvezem minden pillanatát. Talán ezért nem érzem, hogy szétforgácsolna. Viszont, ha te úgy gondolod, szólj, kérlek, és átgondolom az egészet és szépen kérlek, mesélj nekem egy szokványos íróról. (haha)

   Arra például sosem gondoltál, hogy felhagyj a vendéglátással, és csak az írással foglalkozz? Vagy igazából mindkettőre szükséged van, ahhoz, hogy jól működj?

   Cs.M.: A második kérdéseddel meg is válaszoltad helyettem a kérdést. Nekem erre szükségem van. Kell az emberek közelsége, gondolatuk, rám való hatásuk. Minden pillanatban figyelem őket és tanulok tőlük, az életükből. Szeretek sokszor „csak a pincér” képében tetszelegni, és úgy beszélgetni, mintha kívülálló lennék, akár az étteremmel kapcsolatban, akár könyvekről legyen szó. Végül általában lehull a lepel, és erősen formálódnak a vélemények a kötetlen beszélgetésnek köszönhetően. Roppant mód élvezem ezt a kettősséget, de legfőképpen azt, amikor egy ellenséges hangvételű beszélgetés után régi barátként válunk el, és még a facebookon is bejelölnek.

   Beszéljünk egy kicsit az egyesületetekről, illetve a www.jelenvagyok.hu-ról. Ha jól tudom, akkor egy barátoddal közös ötletetek volt. Mit remélték az oldaltól, mi is a pontos célja, és eddig sikerült-e megvalósítanotok azt, amit az induláskor megálmodtatok?

   Cs.M.: Az egyesületünket, a „Jelen Vagyok” Tehetséggondozó egyesületet Berta Péter barátommal közösen alapítottuk. Elsődleges célunk, hogy teret biztosítsunk pályakezdő íróknak. A cél állandó, de a megközelítések olykor változnak. Fiatalok vagyunk, formálódunk, és igyekszünk gyorsan reagálni a külső igényekre. Ilyen reakció volt részünkről, mikor útjára indítottuk ingyenes kulturális magazinunkat is. Fontos tudni, az egyesületünk napi rutinját szűkebb körben csupán két fő végzi, valamivel tágabban pedig három. Nagy falat ez számunkra, főleg, hogy ez mindannyiunknak önkéntes munka, emellett rendelkezünk kötelezettségekkel és bőven el vagyunk látva munkával magánéletünkben is. Én személy szerint heti hét napból hetet így, vagy úgy dolgozom. Sokszor a késő éjjeli órákban, nem ritkán éjjel egykor telefonon beszéljük át az irányokat, teendőket, mert csak ekkor érünk rá. De vállaltuk, csináljuk, szeretjük.

   Hogyan kell elképzelnünk egy átlagos napodat?

   Cs.M.: Kétféle átlagos napom van. Van ez „éttermes” és a „Márkos”. Többnyire a kettő kezdése megegyezik. Reggel hét körül már nagyon aktív vagyok: zuhany stb., elmaradhatatlan kávé, hírek, levelezések átnézése. Itt válik ketté a napi rutin.

Ha éttermes nap, akkor kilenckor már bent is vagyok, napi rutinok, éttermi dolgok intézése, vendégek kezelése, rendezvények megbeszélése, szusszanásnyi időben besűrítem a regények írását, egyesületi, más egyéb munkákat. Így nincs holtidő, vagy elfecsérelt óra. Rendszerint este tíz-tizenegyig biztosan bent vagyok, vagy amíg megkívánja az adott nap.

A másik esetben reggel nyolc-kilenc körül edzem egy jót, vagy ha nem megyek le a terembe, mert szép idő van, akkor elmegyek tekerni egy hatalmasat. Ilyenkor rendszerint headset a fülemben és tekerés közben megbeszélem a megbeszélni valót. Ha a napra van kötelező találkozó, megbeszélés, azokra elmegyek. És ha marad még idő, akkor csiszolgatom a munkáimat. Ha nincs találkozó, keresek egy kényelmes, ámde mozgalmas helyszínt, letelepedek és írok. Este többnyire csak későn kerülök ágyba. Nagyon, de nagyon ritka, hogy éjfél előtt el tudok menni aludni. Aztán jön a reggel...

   A közösségi oldalon láthatjuk, hogy szívesen ápolod a kapcsolatot az olvasóiddal. Ebből nem volt még kellemetlenséged? Mármint, hogy ennyire közvetlen vagy?

   Cs.M.: Régimódi, ámde roppant nyitott embernek tartom magam. Szeretem az embereket. Igyekszem mindenkiben meglelni saját személyes értékét. Azokkal az emberekkel, akik szeretnek, vagy szeretettel nyitnak felém, nem tudok távolságtartó lenni. Természetesen van egy pont, amin túl csak nagyon keveseket engedek. Akik meg haraggal jönnek és támadással nyitnak, már csak azért is, sőt, még nagyobb nyitottsággal és szeretettel állok eléjük. És rendszerint ezzel nem is tudnak mit kezdeni. Természetesen volt negatív élmény mindkét táborból, de én azt vallom: csak a szépre kell emlékezni.

   Már nem csak a regenyírásban és blogolásban vagy otthon, hanem színházi babérokra is törsz. Ha minden igaz, akkor a Spirit Színházzal karöltve idén egy drámádat is színre viszik. Hogy jött ez az egész?

   Cs.M.: Úgy jött ez az egész, mint az éltemben a legtöbb dolog: váratlanul. Talán fontos tudni rólam, hogy én csak nagyon ritkán mondok nemet valami újra. Szóval ez a lehetőség is csak úgy bekopogtatott hozzám. Éppen tekertem, és „szakmai témájú” üzenetem érkezett. Levél levelet követett, két nap múlva kezdtem is. Volt pont elfekvőben egy számomra szupernek tűnő ötlet. Mindig is dédelgettem az álmot, hogy majd egyszer színdarabot írok belőle. Hát tessék, valósággá válhatott ez is.

   Legutóbbi adott interjúdban olvastam, hogy a csibész sztorik után nemsokára egy online regénnyel is megleped az olvasóid. Erről elárulnál egy kicsit többet?

   Cs.M.: Az első fejezetek a napokban kerülnek a nyilvánosság elé. Fontos tudni, hogy igazából ez is csibész regény, csak online, ingyen. Aztán majd meglátom a sorsát. A www.kavezom.hu-val közösen indítjuk el ezt a kis örömírást, hogy az oldal látogatóinak legyen olvasnivalója a reggeli a kávéjuk mellé. Terveink szerint egy-két hetente (még nincs fixálva), rendszeres frissítésben jön mindig, hol egy morzsányi rész, hol valamivel emberesebb szakasz. Szándékosan lassú felvezetést tervezek... én így játszom, remélem. az olvasók meg majd jól szórakoznak.

   Az sem annyira megszokott, bár már találkoztunk vele, hogy egy író elkezd blogolni. Te minek az indíttatására kezdted el?

   Cs.M.: Valahol ez is a „miért ne?!” dolog nálam. Szeretem írni, mikor van rá időm. Akik olvassák, követik a blogszerűségemet, azok jól tudják, hogy ez nem olyan blog, hogy „ma fáj a jobb hatosom”, vagy „fáj a fejem reggel”, „elhagyott a párom”. Nincs benne rendszeres tartalomfrissítés, random bejegyzések uralják. Hol egy gondolat, hol egy esemény beszámoló, kérdés. Én tapasztalatokat osztok meg. Igaz, mostanában egyre ritkábban, mert azt vettem észre, hogy hazánkban sokak még nem állnak készen arra, hogy kulturáltan blog tartalmakat fogyasszanak. Egyből a másik sárba tiprása kerül előtérbe, és régi sérelmek jönnek elő, amiknek sok esetben semmi köze a tartalomhoz. Mindenki jobban tud mindent a másiknál a kanapéból, mert már „olvasta egyszer valahol”. Joga van mindenkinek elmondani véleményét. Elvárja, hogy elfogadják azt, de ezzel szemben az ellentábort nem hogy meg sem hallgatja és elvből elutasítja, hanem egyenesen máglyahalálra ítéli kérdés és mérlegelés nélkül. De gondolom, ez ismerős... Pedig annyira egyszerű lenne ez az egész. Aki szereti, olvassa, aki nem, kattintson a sarokban arra a kis x-re. De talán a legjobb példa: aki nem szereti az Éjjel-Nappal Budapestet, az csak simán ne nézze. Nézze az, aki szereti.

   Azt már sokan boncolgatták - köztük én is -, hogy mennyire van közöd a csibész karakteréhez, és nagyjából választ is kaptunk rá. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy te magad mennyire vagy otthon a pesti éjszakában, és téged is ennyi jó csaj vesz körül?

   Cs.M.: Lehet, hogy van némi fogalmam róla... szerinted van?! Mennyi az ennyi, és milyen a jó csaj? (haha)

   Szerintem azért van.

   És bár nem szokványos újságírói kérdés, de tudom, hogy jólesne, ha megkérdeznék tőled így zárszóra: és egyébként hogy érzed magad mostanában?

   Cs.M.: Köszönöm kérdésed, ebben a pillanatban szuperül! És te?!

   Fotó: Robert Vamos

   Itt találkozhattok Csabai Márkkal:

   Facebook:   https://www.facebook.com/csabaimark

   Instagram: csabai_mark

   Weboldal: http://www.csabaimark.hu/

   Házasságtörés

    Nagyon régen nem fogtam Paulo Coelho könyvet a kezemben, és nem azért, mert én is azok táborába tartoznék, ahol dívik utálni a "mestert", ennél sokkal egyszerűbb oka van. Miután a szerző egyre inkább az ezotéria irányába haladt, és a regényei elkezdtek szépen bölcseletekbe csapni, már nem kértem belőle, ugyanis az „ajándékkönyveket” nem szeretem. De most végre jó pár könyve után úgy tűnt, hogy újból egy jó kis regényt írt. Anno a Tizenegy perccel kezdtem, és bevallom hősiesen, ha a mindenki által oly istenített Alkimista akad a kezembe, akkor a mi kapcsolatunk már ott megszakadt volna. A Házasságtörés egy svájci írónő, egy jómódú családanya kissé már unalomba fulladt életéről regél. Mert tényleg van olyan, amikor már jó dolgunkban nem tudunk mit kezdeni a túl idillikus életünkkel, így volt ez a hősnőnkkel is. Muszáj volt egy kis kalamajkába keverednie, és hogy az mennyire kicsi, vagy hogy éppen mennyire hat ki a tökéletesnek hitt házasságára, arra a sorok végén választ kapunk. Azt nem mondom, hogy Coelho hátrahagyta volna spirituális énjét, de legalább egy nőknek talán érdekes történetet is font köré. Annyira nem győzött meg, hogy remegve várjam újabb könyvét, de most már bizakodom.

   Paulo Coelho: Házasságtörés

   Athenaeum Kiadó, 2014

    Szenvedélyes vagy hisztérikus?

   A nyári szünetem után ezzel a könyvajánlóval szeretném nyitni a 2014/2015-ös évadot. Csak így, színháziasan. Ígérem, előadásokról is írok majd, de most maradjunk egy kicsit a könyveknél, amiben van szó zenéről, színházról és útkeresésről is.

   Keresztes Ildikót ezelőtt kb. 2 évvel láttam először egy kisebb koncerten. Nem voltak sokan, de a hangulat hamarosan a tetőfokára hágott. Akkor egy dal nagyon belopta magát a fülembe, és ahogy hazamentem, megkerestem:

„A királyé nem leszek, nem leszek, akkor inkább elmegyek, elmegyek... ” Sokáig a nem felejtettem.

   Majd eltelt egy kis idő, és az X-Faktorban láttam újra, mint zsűritagot, aki nem tud mit kezdeni túlcsordult érzelmeivel, így képernyőn keresztül inkább hajazott egy hisztérikára, mint egy higgadt dívára.

   És akkor most hogy is került Keresztes Ildikó önéletrajzi könyve a kezembe? Tudni kell rólam, hogy nagyon ritkán olvasok életrajzi könyveket, fiatalon kezembe akadt pár festő élete (Van Gogh, Rembrandt), egész fiatalon pedig Kertész Erzsébet kis csíkos könyveit nyúztam (híres magyar nőkről szólt), de később nem igen volt olyan ember, akinek annyira kíváncsi lettem volna az életrajzára, hogy azt el is olvassam. Mindig inkább előnyben részesítettem egy jó kis regényt.

   Ezt a könyvet csak úgy megláttam az irodalmi újdonságok között, és igazából azon akadtam fenn, hogy mit keres az irodalom között? (erre azóta sincs válasz) Aztán csak úgy belelapoztam, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már a negyedét elolvastam. Mindketten erdélyiek vagyunk, így kíváncsi voltam rá, hogy ő is romantikus túlzásokba esik-e, pl., amikor a Ceausescu korszakról ír. Nagy meglepetésemre az érára nem pazarolt túl sok oldalt, és nem is sajnáltatta magát oldalakon át az áramkimaradások és a fűtés megvonások miatt. (őszintén, bennem ez nem él annyira durván…) Ez már tetszett. És az is, hogy őszintén kitárulkozik, vállalja önmagát, és azt is, hogy még mindig keresi az útját, de tudja, hogy most már a jó ösvényen halad. A könyvet olvasva egy teljesen más kép jött le nekem Keresztes Ildikóról, és bár a bulvárlapokat nem veszem, amikben az elmúlt években elég gyakran szerepelt az X-Faktoros jelenléte miatt, de azért a címlapokon nekem is sokszor fennakadt a szemem. És bár tudjuk, hogy ezekről a magazinokról ha valamit nyíltan és bátran lehet állítani, hát nem azt, hogy hitelesek, viszont, ha néha csak ránézünk a címlapsztorira, mégiscsak lesz valamilyen benyomásunk, és nem mindig mérlegeljük annak az igazságtartalmát. (sőt legtöbbször nem) A könyvet elolvasva viszont biztos vagyok benne, hogy nagyon sok valótlanság jelent meg az elmúlt években erről a fantasztikus énekesnőről, és abban is, hogy a tévében való szereplés sem adott teljesen hiteles képet róla. Az, hogy szenvedélyes, hogy megéli az érzéseit, hogy mer őszinte lenni, azt mindenki láthatta, de azt nem, hogy ebből mennyi ő, és mennyi az, amit csak egy dobozon keresztül látunk.

    Nem akarok a könyv részleteibe belemenni, hiszen aki szereti őt és a művészetét, az úgyis elolvassa, akit pedig irritált, az lehet, hogy pont azért. Megosztó személyiség, de pont ezért izgalmas, lehet őt szeretni vagy nem szeretni. Lehet a könyvét olvasni vagy nem olvasni…

  Keresztes Ildikó-Koronczay Lilla:  A sokoldalú díva őszinte vallomása

  Ulpius-ház Kiadó, 2014

Újratervezés

Aki figyelemmel követi a blogomat, az észrevehette, hogy egy ideje inaktív vagyok. Kicsit elfáradtam, túl sokat vállaltam, és egyszer csak betelt az a bizonyos pohár. Eljött a nyár, vége lett a színházi évadnak, és az elmúlt évekkel ellentétben nem nyargaltam át a szabadtéri előadásokra, hanem szünetet adtam magamnak. Az egyetemen is végeztem (Károli Gáspár Református Egyetem - Színháztudomány MA) - igaz, a szakdolgozat meg hátra van -, és kicsit telítődtem mindennel. Jó volt ez a kis szünet.

Így nyáron inkább sokat olvastam, persze messze nem annyit, amennyit szerettem volna, de az elmúlt pár évhez képest sokat. Most akkor jogos a kérdés, hogy a könyvekről miért nem írtam, hiszen a blogom egyik fő témája a könyvajánló, de jó volt kicsit úgy olvasni, hogy ne érezzem azt a szorongató érzést, hogy muszáj írnom róla. Természetesen ezt nem éreztem minden alkalommal, amikor egy recenziót megírtam, de ha kiadótól kapott könyvek között volt pár, amit nem én választottam, akkor bizony előfordult. És az is megtörtént, hogy bár én választottam, de kicsit mellé.

Hasonló volt a helyzet a színdarabokkal is, nem mindig volt mondanivalóm egy előadásról, de ugye legtöbb esetben írnom kellett róla.

Röviden ennyi… most azt hiszem, visszatértem (mégpedig egy jó kis könyvvel) .

   Az Armel Operafesztivál helyszínt vált

   Az elmúlt évekkel ellentétben idén már nem Szeged ad otthont az Armel Operafesztiválnak, hanem három budapesti helyszín: a Zeneakadémia Solti György kamaraterme, az Erkel Színház és a Thália Színház.

 Az Erkel Színházban tartott sajtótájékoztatón, másfél hónapnyi homály után végre kiderült, hogy hol rendezik meg idén a fesztivált, amelyet október 9. és 17. között rendeznek meg immár hetedik alkalommal.

   Az első két előadást a Zeneakadémia Solti György kamaratermében, további hármat az Erkel Színházban, a Díjátadó Gálát pedig a Thália Színházban fogják tartani. A sajtótájékoztatón Havas Ágnes, az Armel fesztiváligazgatója elmondta, a költözés azért volt szükséges, mivel februárban Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése nem támogatta a fesztivál megrendezését a Szegedi Nemzeti Színházban. Így igen nehéz helyzetbe kerültek, ugyanis már minden külföldi produkció pontos időpontja le volt tárgyalva. Logisztikailag nem volt könnyű dolguk, hiszen az Erkel Színháznak is megvolt már az évadterve.

   Havas Ágnes nagyon örült annak, hogy a budapesti intézmények az idő rövidsége ellenére is nyitottak voltak, és hogy mindent megtettek azért, hogy a fesztivál létrejöjjön, és bízik benne, hogy Budapesten is legalább akkora sikere lesz, mint Szegeden, és hogy ezzel egy újabb lépést tettek előre.

   Az Operaház és az Erkel Színház főigazgatója, Ókovács Szilveszter elmondta, hogy neki szívügye ez a fesztivál, és úgy érzi, hogy az Armelért érdemes volt az októberi műsort megváltoztatniuk, és nagyon reméli, hogy ez az együttműködés a jövőben is folytatódni fog.

   Az operaverseny első fordulója két helyszínen lesz, Párizsban az Opéra Bastille-ban és Budapesten a Francia Intézetben. Az idei év még azért is különleges, mert a második forduló Budapesten lesz egy teljesen új helyszínen, a Budapest Music Centerben.

   Arról is szó esett, hogy a tavalyi zeneszerző pályázat nyertese, Kerek Gábor Paródia című operájának bemutatója a Pilseni Josef Kajetán Tyl Színházban lesz júniusban, de az Armel Operafesztiválon is látható lesz október 12-én az Erkel Színházban.

   A szervezők úgy döntöttek, hogy egy újabb operaíró pályázatot hirdetnek meg a bécsi Neue Oper Wiennel közösen, mert bár tavaly csak négy mű érkezett be, amit elég kevésnek találtak, viszont mindegyik olyan színvonalas volt, hogy alig tudtak dönteni, így az első díj mellett kiadtak egy második díjat is. Az új pályázat különlegessége, hogy kimondottan Mátyás királyról kell szólnia, és hogy nem a teljes művel, hanem kidolgozott szinopszissal, zenei és librettó-részlettel lehet pályázni. A győztes pedig megbízást kap az opera megírására, és megkapja az ezzel járó 6000 eurót. Az elkészült opera 2017-ben lesz bemutatva Bécsben, utána pedig az Armel Operafesztiválon, Alföldi Róbert rendezésében, Walter Kobéra vezényletével. A rendező és a karmester mellett a kezdeményezés mellé állt Eötvös Péter zeneszerző, karmester is, aki a zsűrizésben is részt vesz.

   Újdonság még az Magyar Állami Operaház és az Armel új együttműködésében az is, hogy a Primavera’14 Fesztivál előadásainak a legjobbja az Armel szervezésében 2015 Európa Kulturális Fővárosában, Plzeňben bemutatkozhat. Nemcsak a szakmai zsűri véleménye számít, hanem idén figyelembe veszik az Armel Facebook oldalán található közönségszavazás eredményét is.