Szerelmes darab
A Varsói melódiát a Pinceszínházban már 2010-től játsszák, és még mindig ugyanolyan hévvel, mintha most lett volna a bemutató. Hihetetlenül nehéz két színésznek, szinte semmi díszlet nélkül két órára lekötnie a publikumot úgy, hogy se ők, se a nézők ne fáradjanak bele az előadásba. Gryllus Dorkának és Simon Kornélnak ez sikerült.
Sokan játszották már ezt a darabot, olyan nagy párosok is, mint Sztankay István és Törőcsik Mari, vagy Koltai Róbert és Pogány Judit, most pedig a Pinceszínházban a mi generációnk két nagyszerű színésze.
Gryllus Dorka és Simon Kornél hitelesen hozza a két üde, még szinte bakfis fiatalt, akik szemünk előtt válnak felnőtté, majd kiábrándult emberekké. A smink, frizura és ruha is nagyon jól szemléltette az idő múlását. A színésznő kitárulkozóbb játéka és párja visszafogottsága fantasztikus harmóniában áll egymással.
Az előadás hangulatát Varga Judit (Bécsben élő zeneszerző-zongorista) csodálatos zongorajátéka kíséri végig, nemcsak Chopin dalokkal, hanem saját szerzeményekkel is fűszerezve, és jelenetváltáskor a 3-4 perces betétek végig fenntartják a figyelmet.
A darab nyitóképe egyszerű, bár rögtön egy bonyodalomba enged betekintést. Ül egy lány a teremben, ahol látszólag nemsokára egy előadás lesz, betoppan a fiú, és leül mellé. Ezen a lány felháborodik, mert arra a helyre ő maga vette a jegyet a barátnőjének. A félreértés oka hamar megoldódik, kiderül, hogy a barátnő eladta a jegyet, mert inkább egy fiút megy "megnézni", a srác pedig megvette tőle, mert látta, hogy óriási tolongás van a bejáratnál, és már minden jegy elkelt, tehát itt bent valami nagy dolog lesz. Kiderül, hogy a Chopin-est távol állt eddig tőle, de az előadás végére egészen megszereti vagy csak a mellette ülő lány tölti el lelkesedéssel, ez már nem annyira egyértelmű.
Így kezdődik el a két fiatal szerelme, akikről kiderül, hogy nem csak az érdeklődési körük különbözik, hanem a kultúrájuk is. A lány, Helga, Lengyelországból jött ide tanulni, és már elég szépen beszéli a nyelvet annak ellenére, hogy csak két éve él Moszkvában. Kamaraéekesnek készül, és imádja a zenét. A fiú, Viktor, tősgyökeres orosz, aki megjárta a háborút, de mivel ő a „szerencse gyermeke”, így komolyabb sérülések nélkül megúszta, és most borásznak tanul a főiskolán.
Nem törődve ezekkel a nem is olyan áthidalhatatlan különbségekkel, óriási szerelem születik kettőjük között. Minden szép és csodás lenne, ha nem a második világháború után, és nem Szovjetunióban történt volna. De mivel akkor és ott találnak egymásra, törvényes akadályba ütköznek, és bár a kapcsolatuk szétszakíthatatlannak látszik, mégis van az az erő, "hatalom", ami legyőzheti őket.
Tíz év telik el a következő találkozásig, amikor Viktor Lengyelországban keresi fel az akkor már népszerű énekesnőt. Hihetetlen jó játékuk az utolsó pillanatig elhiteti velünk, hogy van még remény. Helga már majdnem tökéletesen beszél oroszul, de a férfi talál egy-két kijavítani való szót, visszaidézve az egyetemi hangulatot, de most más akadályok állnak közéjük.
Újabb tíz év után újabb találkozás következik, a nő most már minden akcentusát és nyelvtani hibáját levetkőzte, de gyermeki, ám mégis oly nőies báját is. Megfáradt, és bár külső szépségét még őrzi, de a belső üdesége már rég odaveszett.
Marad a nagy kérdés, ennyi fájdalom és idő távlatában lehet-e ebből egy beteljesült szerelem? Ha valami megfakul, visszakaphatja-e ragyogását?
Leonyid Zorintól Radnai Annamária tolmácsolásában és Kőváry Katalin rendezésében a Pinceszínházban erre választ kapunk.
Fotó: Puskel Zsolt (forrás:Port.hu)