A szegedi Scarlett O’Hara
Tavaly láttam először a Monte Cristo grófjában a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Csodálatos énekhangja és lendületes fiatalsága rögtön megfogott. Másodjára az X-Faktor színpadán állt, és már akkor gondoltam rá, hogy itt nem fog megállni. Igazam lett, mert a harmadik találkozásunk az Elfújta a szél sajtótájékoztatóján volt, ahol legnagyobb meglepetésemre őt jelentették be Scarlett O’Hara szerepében. Kíváncsi lettem arra, hogy ki is ez a sikeres lány, így megkerestem Gubik Petrát, és kicsit kifaggattam.
Fiatal korod ellenére már jó pár színházi szerepet magadénak tudhatsz. A Békéscsabai Jókai Színházba szinte már hazajársz. Emlékszel még az ottani első szerepedre, és hogy mit éreztél akkor?
Gubik Petra: Hogyne! 2009 májusán a Jókai Színház műsorra tűzte az Aida című musicalt, Szomor György rendezésében, különböző okok miatt a címszerep megüresedett, és sürgősen kellett valaki, aki beáll Aida szerepébe, megtanulva minden prózát és dalt. Az a hihetetlenül nagy szerencse ért, hogy végül rám esett a választás. Nagyon is tisztán él bennem az a pillanat, amikor leszálltam a vonatról a békéscsabai vasútállomáson, egy szál bőrönddel meg egy sporttáskával 19 évesen; már annak is nagyon örültem, hogy egyedül, minden fennakadás nélkül sikerült megérkeznem! Akkor még nem igazán fogtam fel, mibe is vágtam bele a fejszémet. Nagyon komoly kihívás volt, ráadásul egy számomra teljesen új társulatba csöppentem bele, idegen környezetbe, ahol egyáltalán nem ismertem senkit. Emlékszem, nagyon féltem attól, hogyan fogadnak majd egy „semmiből jött” fiatal lányt, azért mégiscsak a főszerepet fogom játszani egy megyei szintű színházban. Végül nagyon élveztem, sőt imádtam, mindenki végtelenül kedves és segítőkész volt velem, ezért a mai napig hálás vagyok. Hogy mit éreztem? Azt, hogy itt most elindult valami, amivel eddig nem is igazán voltam tisztában. Addig is játszottam színházban, de csak álmodoztam, hogy majd színésznő leszek, viszont Békéscsabán, amikor az Aida produkció hihetetlen sikert aratott, megvilágosodtam, hogy nekem ezt kell csinálnom, ezt akarom csinálni!
Most éppen miben láthatunk Békéscsabán?
G.P.: Két darabban játszom: egyrészt a Monte Cristo grófjában a női főszerepet alakítom, Mercedesként ismerhet meg a közönség. Ezt most Budapesten is játsszuk, illetve most már több városba is ellátogatunk vele, nemrég voltunk Dunaújvárosban is, aztán majd május végén, ha minden igaz, Ukrajnában is játszhatjuk majd a Nemzetközi Színházi Fesztivál keretein belül. A másik futó darab Frank Sinatra - A Hang, ez tulajdonképpen egyfajta showmusical, jelenleg csak Budapesten játsszuk, Békéscsabán idén májusban debütálunk vele a Porondszínházban.
A Színitanházban végeztél, és valóban számos nagy szerep megtalált. Arra nem gondoltál, hogy felvételizz a Színművészetire is?
G.P.: Dehogynem, sőt még idén is gondolkoztam rajta, hogy beadom a jelentkezésemet, elmegyek megint, mert nagyon nagy tanulási vágyam van.
Többször is jelentkeztem már, ebből összesen kétszer mentem el a felvételire. Nagyon nagy álmom volt, hogy SZFE-re járjak, aztán valamiért mégsem úgy alakult a sorsom. Amikor először felvételiztem, érettségi előtt álltam, Novák Eszter indított osztályt zenés-színész szakirányon, külön behívott, elbeszélgetett velem, megdicsért, és azt mondta, menjek el, tanuljam a szakmát kicsit, éljek, mert a „tojáshéj a seggemen van még”, nagyon fiatalnak és tapasztalatlannak talált akkor. Én pedig megfogadtam a tanácsát, az érettségi után a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdtem meg tanulmányaimat néprajz-muzeológia szakon. (Most fogok diplomázni, ha minden a terv szerint halad J.) Aztán beszippantott a színház és jöttek a szerepek, minél többet tudtam meg a színházról, a színészetről, annál inkább úgy éreztem, hogy még semmit nem tudok.
Békéscsabára az egyetem második félévében kerültem le, nagyon megszerettem az embereket és a környezetet, otthon éreztem magamat. Itt Fekete Péter színházigazgató és Seregi Zoltán, a Színitanház igazgatója felajánlották nekem, hogy tanuljak náluk, és rögtön fel is vettek a másodéves színészosztályába, ahol Merő Béla volt az osztályfőnököm. Viszont a helyzet nem volt olyan egyszerű, mert a szüleim csak abban az esetben engedélyezték a színistúdiót, ha mellette befejezem az egyetemet is. Így párhuzamosan végeztem a kettőt, az iskolák mellett pedig folyamatosan játszhattam a teátrum színpadán, ami mindennél többet jelentett számomra. Nagyon jó tanulási lehetőség volt, amit megtanultam elméletben, gyakorlatban rögtön alkalmazhattam, kipróbálhattam éles helyzetekben, a közönség előtt. Ennek is köszönhető, hogy fiatal korom ellenére már ennyi szerep van a hátam mögött.
Azt hiszem az elmúlt hetekben életed egyik legszebb pillanatát élheted meg, hiszen egy olyan nagyszabású produkcióban kaptál főszerepet, mint az Elfújta a szél, aminek ráadásul a Szegedi Dóm téren lesz a magyarországi ősbemutatója. Hogy kaptad meg Scarlett O’Hara szerepét? Mit jelentett neked előtte ez a név?
G.P.: Nekem, mint vidéki színésznek nagyon sokszor átfutott az agyamon az a gondolat, hogy milyen lenne fent a főváros valamelyik neves színházában játszani, és nem csak egy-két előadás erejéig. Mivel folyamatosan visz a vérem, szeretnék minél több dolgot kipróbálni, új dolgokat tanulni, próbálkoztam is, castingokra, meghallgatásokra jártam.
Az Elfújta a szél meghallgatásáról ismerőseimtől értesültem és tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy egy kedves barátom beszélt rá, bíztatott, hogy menjek el, és próbáljak szerencsét. Aztán hála Istennek így alakult, hogy megkaptam a lehetőséget a bizonyításra. Nagyon sokat olvastam a Szegedi Szabadtéri Játékokról, hiszen nyáron szinte minden színházi szem odaszegeződik, nagy megtiszteltetés fellépni azokra a deszkákra. Ha csak arra gondolok, milyen nagy emberek, művészek játszottak a szegedi Dóm téren, és én idén nyáron ott lehetek, ráadásul nem is akármilyen szerepben, könnybe lábad a szemem. Margaret Mitchell regénye ismert volt számomra, anyukámtól is sokat hallottam a történetről, és egész kicsike voltam, mikor először láttam a filmváltozatát a TV-ben. Én azt gondolom, jobb szerepet nem is kaphattam volna a „nagy bemutatkozásra”, én így hívom, ami most előttem áll. Nagyon várom már, hogy elkezdődjenek a próbák és alkossunk!
Azon már gondolkodtál, hogy Scarlett szerepéhez honnan merítesz? Melyikhez nyúlsz inkább, a könyvhöz vagy a filmhez?
G.P.: Borzasztóan örülök annak, hogy megformálhatok, felépíthetek egy ilyen karaktert. Mindenképpen magamból merítek és töltekezem, mindig próbálok párhuzamot keresni a saját magánéletem és az adott szereplő élete között. Formálok, átalakítok, gondolkodom, kivetkőzöm magamból, és belebújok egy másik ember bőrébe. Az ő gondolatai az én gondolataim lesznek. Scarlett szerepével kapcsolatban úgy érzem, sokkal több a kettőnk közötti hasonlóság, mint azt először gondoltam volna, persze attól még kemény munka elé nézek. Nagyon örülök, hogy egymásra találtunk, a szerep meg én!
Mit gondolsz, egy ilyen nő karaktere ma is érdekes lehet? Hiszen valljuk be, hogy Scarlett O’Hara egy elég erős személyiség, aki tudja, mit akar, és képes bárkin átgázolni, hogy terveit megvalósítsa. Nem áll távol tőle szerettei megbántása sem, mégis imádjuk őt. Szerinted ő pozitív vagy inkább negatív hős?
G.P.: Mindenképpen érdekes! Örülök annak, hogy egy ilyen erős, összetett, sokszínű jellemet formálhatok meg, mert így magamból is sokkal, de sokkal többet mutathatok, a felszíntől a feneketlen mélységig. Igen, Scarlett valóban erős egyéniség, mégsem mondanám azt, hogy bárkin átgázol. Érdemes megvizsgálni az ő nézőpontjából is az adott helyzetet, meg kell tanulni az ő fejével gondolkozni. Inkább kitartó és erős akaratú, csökönyös és makacs, de jó lelkű. Azt mondom, az a jó, ha bizonyos helyzetekben gyűlöli a néző, olykor viszont könnycseppeket morzsol érte.
Rhett Butler vagy Ashley Wilkson?
G.P.: Ha engem kérdezel, én biztosan Rhettet választottam volna, már az elején, bár ki tudja. Ha szereplő fejjel válaszolok neked, azt mondom: nem is tudom, viszem mind a kettőt!
Hogyan fogadott Budapest legnagyobb zenés színházának csapata? Ki az, akivel rögtön elsőre megtaláltad a hangot?
G.P.: Egy „kívülállónak” mindig nehezebb, mint a már összeforrott közösségnek, akik jól ismerik egymást, de én nem félek. Nagyon örülök a szerepnek, boldog vagyok, hogy valóra vált az, amiért olyan sokat dolgoztam, dolgozom, és kaptam egy lehetőséget. Megyek, és megcsinálom, úgy, ahogyan szoktam, és még jobban. Ez rám vár. Nem szoktak gondjaim lenni a beilleszkedéssel, egyszerű, őszinte embernek tartom magamat, aki nem szereti a felszíneskedést. Fiatal vagyok, ráadásul új helyen, és tudom, hogy bizonyítanom kell, de szerintem minden rendben lesz. Természetesen volt olyan ember, akivel már korábban is találkoztam, sőt, egy színpadon álltunk, így már az elején is volt kivel pár intimebb szót váltani, ami azért ilyen helyzetekben nyugtatóan hat. De én úgy érzem, hogy ez egy nagyszerű csapat lesz ez.
Készíted a lemezed, játszol Békéscsabán, most pedig Szegeden is bizonyítanod kell. Hogy bírod ezt a megterhelést?
G.P.: Egyszerűen. Nekem ez nem teher, ez az életem. Sokszor még ezt is kevésnek találom, nem érzem a fáradtságot, mert ez tesz boldoggá. Persze önzőnek sem szabad lenni, kell egy arany középút, nem kaphat meg az ember mindent egyszerre. Tapasztaltabb ismerőseim mondják is nekem sokszor: Nem vagy még semmiről lemaradva, csak nyugi!
Én pedig próbálom megfogadni a bölcsek tanácsát.
Fotók: Nyári Attila, Csirke István (forrás: Gubik Petra)
