Like Me!

      ... vagy csak a Városmajorba

   Kíváncsian vártam a Városmajori Színházi Szemle harmadik előadását, amelyet a kaposvári Csiky Gergely Színház hozott el Budapestre. Zenés balladaként volt megjelölve, s mivel színházi értelemben ez is ismeretlen számomra, teljes nyitottsággal és izgalommal vártam a darabot.

A kezdés előtt már kaptunk egy ki bemelegítőt a Söndörgő Együttestől (a Karib-tenger kalózaitól), hogy ráhangolódjunk a darabra.

Csodálatos dalok szólaltak meg az est folyamán, és azt hiszem nemcsak a népdalokat szerettem meg jobban, de az együttes is egy újabb rajongóval számolhat. Viszont az előadás valahogy nem állt össze bennem. Írhatnám azt, hogy a túl sok dal miatt - ami pedig elkápráztatott - de ez nem lenne igaz, hiszen a musicalek vagy operettek legalább ennyi dallal operálnak. Vagy azt, hogy a dalok nagy része – szinte az összes – számomra idegen nyelven csendült fel, így nem tudtam szervesen az előadáshoz kötni. Általában a zenebetétek vagy a jelenkori állapotokat, érzéseket tükrözik, vagy a kihagyott részekről, vagy a jövőben történni fogó eseményekről szól, de mindenképpen szorosan fűződik a látottakhoz. Sőt legtöbbször a dal az, ami előre viszi az előadást. Itt az értelmezhetetlenség miatt ez nem történhetett meg. Minden dal mélyen megérintett, és Czene Zsófia tiszta és erős hangja fantasztikusan szólt, ahogy Sarádi Zsolt egyedi és igazán férfias hangszíne is üdítően hatott, de nem tudtam a darab részeként kezelni.

    A történet szerint Lojko Zobar (Sarádi Zsolt), a híres lótolvaj, aki teljesen sérthetetlen, és mindig véghez visz minden lopást, egy nap mégiscsak csapdába esik, mégpedig a szerelem csapdájába. Egy közeli cigánytábor vajdájának a lánya, Rada lopja el a szívét. A lány nemcsak szépséges és szenvedélyes, de úgy hírlik, hogy igazi boszorkány is. Szerelme bár viszonzásra talál, de a lány szabadságvágya az érzelmeknél is erősebb.

    Gyönyörű szerelmi történet bontakozna ki, de mindvégig érthetetlen a lány ellenszenves viselkedése és makacssága. Persze magyarázható azzal, hogy a cigánylétet a vándorlás határozza meg, és ő helyhez kötöttséget nem bírja, de ki akadályozná meg abban Zobart, hogy vele együtt rója az utat? Ha viszont a függetlenségét akarta megőrizni, és nem akart kötöttséget, akkor talán nem is olyan igazi ez a szerelem?

   Számtalan kérdés felmerült bennem az előadás közben és után is, de választ aligha kapok. Ha a rendező célja az volt, hogy gondolkozzunk el, akkor elérte, csak nem biztos, hogy ugyanarra asszociálunk.

   Csapó Virág, mint történetmesélő hiteles volt, sőt ötletes, hogy már a kezdés előtt elvegyült az érkezők között, szerencse cetlikkel kínálva őket, de az előadásban néha kicsit sok volt a jelenléte: számos igazságot osztott meg vagy éppen foglalta össze füveskönyvszerűen a történteket, de a rengeteg narrálás még jobban tagolta az egészet.

   A koreográfia kiváló volt, ahogy a zene is, csak dicsérni tudom a Somogyi Táncegyüttes remek asszisztálását. Arra jöttem rá, ha a Cigánytábor az égbe megy egy koncert lett volna, akkor ez eddigi életem legjobb 5 koncertjében biztos helyet kapna, de színdarabként nem tudom odasorolni. Mindemellett kellemesen szórakoztam.

Szereplők:

                    Rendező: Szőcs Artur

Fotó: Memlaur Imre