Like Me!

   A Városmajori Szabadtéri Színpadon idén immár második alkalommal kerül megrendezésre a Színházi Szemle. A versenyprogramot egy háromfős szakmai bizottság válogatta össze. A vidéki színházak legjobb szórakoztató előadásai kerültek be, a kaposvári, a szombathelyi, a nyíregyházi, a tatabányai, a veszprémi, a miskolci, a pécsi, és a határon túlról a temesvári és az újvidéki színház egy-egy előadása.

   A 2014. június 10. és július 17. között megrendezésre kerülő Városmajori Színházi Szemle a Budapesti Nyári Fesztivál kiemelt eseménye, amelynek lényege, hogy a fővárosi közönséghez is közelebb hozza a vidéki színházak legszórakoztatóbb előadásait.

   Tavaly az előadásokat a szakmai zsűri értékelte, viszont idén már közönség-zsűrit is bevonnak, majd pedig díjakat osztanak.

A 2014-es Színházi Szemlébe az előadásokat Karsai György egyetemi tanár, kritikus, Pécsi Júlia producer, a KÉK Művészügynökség ügyvezetője és Nagyszentpéteri Miklós, a Magyar Állami Operaház magántáncosa válogatta és majdnem 50 előadásból született meg a végleges program:

   39 lépcsőfok – Pécsi Nemzeti Színház (rendező: Horgas Ádám)

Adáshiba – Veszprémi Petőfi Színház (rendező: Tordy Géza)

A tanítónő – Miskolci Nemzeti Színház (rendező: Rusznyák Gábor)

Cudar világ – Weöres Sándor Színház Szombathely (rendező: Czukor Balázs)

Hippolyt, a lakáj – Csiky Gergely Színház Kaposvár (rendező: Guelmino Sándor)

János király – Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza (rendező: Keresztes Attila)

Opera Ultima – Újvidéki Színház (rendező: Kokan Mladenović)

Parasztopera – Csiky Gergely Állami Magyar Színház Temesvár (rendező: Szikszai Rémusz)

Rokonok – Jászai Mari Színház Tatabánya (rendező: Hargitai Iván).

   Ebből a szervezők csak hét előadást tudnak színre vinni, ugyanis technikai okok miatt a Rokonokat és a János királyt nem lehet a Városmajori Szabadtéri Színpadon megvalósítani.

   A Színházi Szemle időszakában a kiválasztott előadásokon kívül más vidéki színházak előadásai is láthatóak lesznek: Székesfehérvárról az Indul a bakterház és a Pillangó, Győrből A kripli, Veszprémből A kávéház .

   Szórakoztató előadásokból tehát nem lesz hiány.

   Bővebb információ: www.szabadter.hu

    Tegnapelőtt impozáns körülmények között tartotta meg sajtótájékoztatóját a Budapesti Operettszínház az Amerikai komédia c. szvingjátéka kapcsán. A Margitszigeti Gróf Széchenyi Hajót varázsolták át pár órára a La Paz luxusgőzösévé, ahol személyesen a tulajdonos, a kőkemény üzletasszony, Tony Roe (Janza Kata) fogadott mindenkit, és az ő állandóan kéznél levő, kissé bizonytalan titkára, Benjamin Pershing (Brasch Bence).

    Ezzel a kis performansszal már előmelegítették a terepet, ízelítőt adva, hogy milyen is lehetett a 30-as, 40-es években egy ilyen luxushajón utazni, ahol van minden: szerelem, szakítás és reménykedés.

   Kerényi Miklós Gábor elmondta, hogy ezzel is a kísérleti előadások sorát gyarapítják, ahogy az április 10-én színpadra kerülő két kisoperával is (Váltságdíj-Nárcisz és Echo).

   A színház felkérte Bársony Bálintot és zenekarát, hogy komponáljon pár új dalt a 30-as, 40-es évek hangulatát idézve, saját szerzeményeikből is 2-3 dalt felhasználva. Igazi kihívás elé állította a már hasonló munkára vágyó szaxofonost, de április 21-én a nagyérdemű is megbizonyosodhat róla, hogy mégis remekül sikerült.

    Lőrinczy Attila Aszlányi Károly azonos című művét teljesen átgyúrta, pár alapmotívumot meghagyva, és azt az 5-10 vicces mondatot, amik igazán ütősek voltak, és ami ma is megállja a helyét.

    Réthly Attila, a rendező, örül, hogy egy ilyen jó kis csapatot rendezhet, bár külön kiemelte, hogy a csinos táncos lányok igencsak elvonják a figyelmet, így még sincs annyira könnyű dolga.

    A Budapesti Operettszínház hihetetlen hangulatot varázsolt a hajó fedélzetére, amit az Átrium színpadára is nemsokára átültetnek. Lesznek nagyon jó kis dalok, remek táncok (erről Kocsis Tamás koreográfus gondoskodik) és viharos jókedv, mindez megbolondítva szerelemmel, és hét fantasztikus színésszel: Janza Katával, Dolhai Attilával, Bálint Ádámmal, Felföldi Anikóval, Falusi Mariann-nal, Földes Tamással és Brasch Bencével.

    Felkészülni, vigyázz, rajt, mert a hajó elindult, és meg sem áll az Átriumig!

Fotó: P. Cs.

   Két dolgot szeretnék tisztázni mielőtt az Operettszínház Parasztoperájáról írnék: egyrészt nem láttam az „eredeti” Pintér-féle Parasztoperát, másrészt nem szeretek sem kritikát, sem ajánlót elolvasni arról az előadásról, amelyről én is írni szeretnék.

   Az első állításom igaz, mert tényleg nem láttam a Pintér Béla által rendezett előadást. A második állításomat, hogy nem olvasom el más írását… hát most nem tartottam be, mert kíváncsi voltam, hogy a nagy kritikusok mit írnak a populáris színházban játszott alternatív drámáról, és sejtéseim beigazolódtak: kötelező lehúzni a darabot.

   Láttam már Pintér Béla darabot a Szkénében, és tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, de nem hiszem azt, hogy más társulat erre nem képes. Természetesen az plusz pont, hogy a drámákat maga a társulat vezetője írja és rendezi, sőt mondhatnám azt, hogy ezért nagyon szerencsések is, hiszen így mindig „profi anyagból” dolgozhatnak, de azért esélyt kell adni másoknak is, ahogy maga a drámaíró is esélyt adott, amikor beleegyezett abba, hogy az Operettszínház stúdiósai és már végzett diákjai a Raktárszínház színpadára vigyék.

   Fiatal gárda: nemrég végzett színinövendékek és még csak most bizonyítók, ők kapták kézbe ezt a nem túl könnyű darabot, és szerintem remekül megoldották.

   Azzal is vitatkoznék, hogy a musicalen „felnőtt” tanulók nem tudnak népdalt énekelni, és bár jó magam tényleg nem tudok énekelni, de azért a hamis hangok még nekem is feltűnnek. Jelentem: ezen az estén ez elkerülte a figyelmemet, eltekintve egy-két gyengébb hangszíntől, amiről persze nem az előadó tehet.

   Bori Réka fiatalos és energikus hangja játékában is tetten érhető volt, és valahogy pont ilyennek képzelek el egy még az élettől megóvott, ártatlan és naiv menyasszonyt – persze mondhatjuk, hogy azért a teherbeeséshez volt esze, de mégis volt benne valami romlatlan és friss.

   Vőlegényének, Kabai Alexnek nem volt túl sok lehetősége kibontakozni. Vele csak történnek az események, sodródik, ő maga nemigen dönt a sorsa felől.

   Az egyik leghálásabb szerep az menyasszony exhibicionista édesanyjáé volt, akit Czigány Judit remekül hozott, szinte meghazudtolva fiatalságát. Az elején még hideg, és csak a felszínes énjét láthatjuk, majd ahogy egyre jobban lehull a lepel a lakodalmi nép régen eltemetett titkairól, úgy hullik le róla is az álca, egész meglepő dolgokat hozva a felszínre.
   A másik legalább ugyanennyi lehetőséget adó szerep az örökbe fogadott lány udvarlója, a mindig kocsmában lógó állomásfőnök. Barkóczi Sándor remekelt, és a mélyről egyre inkább feltörő mocskot az ő humora - részeg őszintesége - oldotta és tette elviselhetővé.

   Az apa, Balogh Imre (Angler Balázs), és az anya, Baloghné (Jenes Kitti) kettősének hitelessége sem hagyott kétséget, egyszerű jelmez, semmi öregítő smink, mégis egy pillanatig sem volt kétség, hogy kik is ők valójában.

   A Cowboy szerepében megjelenő Brasch Bence karaktere szintén adott némi lehetőséget a színészi játék lavírozására, és ő mindezt ki is használta.

   Göbölös Krisztina Julikája hasonló a vőlegény szerepéhez, nem igazán tudunk meg túl sokat a karakteréről, de a legkevésbé Zádori Szilárd tudta megmutatni magát és tehetségét nekünk a jámbor, végletekig, és azon túl is béketűrő, ezért teljesen egyarcú református lelkész férj szerepében.

   Pintér Béla darabja Erdélyben játszódik, amelynek címe hűen tükrözi az előadás stílusát, hiszen egy kis faluban egy parasztmenyegzőre gyűlnek össze, ahol próza szinte el sem hangzik, hanem az operákból ismert hanglejtéssel énekelnek, és sokszor ismert népdalok dallamára, igen nyersen és őszintén elénk tárják az igazságot. Ami olykor igen frusztráló lehet, főleg a Raktárszínház intim légkörét is figyelembe véve, ahol ez legtöbbször brutális közelségben van, már-már az arcunkat súrolva, és ezt lehet, hogy nem mindenkinek veszi be a gyomra, de így hatásos. Kovács Adrián állandó zongorakísérete enyhíti ezt a feszült légkört, vagy néha éppen felerősíti.

   Földes Tamás rendezésében ez az egykori vizsgaelőadás teljesen kinőtte magát, és egy teljes értékű színházi élményt nyújt, ha nem akarjuk mindenáron a Pintérék társulatát keresni bennük.

   Fiatalok, tehetségesek, és egy pillanatig sem fér kétség ahhoz, hogy még hallani fogunk róluk, leszámítva azokat, akik már most is fantasztikus lehetőségeket kaptak az anyaszínházuktól.

Fotó: Valkai Réka

   Rómeótól Turidduig

  Rómeóként láttam először és rögtön elcsábított, Mozartként felkavart, Rudolfként megsiratott, Matthew-ként táncra perdített, Lysanderként megnevettetett, Radjamiként elvarázsolt, Bicska Maxiként pimaszságával lepett meg, Jézusként meghatott és Halálként megint elcsábított. Ő nem más, mint Dolhai Attila, a Budapesti Operettszínház örökifjú és aranytorkú művésze. Vele beszélgettem a szerepeiről és vágyairól:

   A tavalyi szünet után - pár év óta ez volt az első alkalom, hogy nem vettél részt a Szegedi Szabadtéri Játékokon, mint színész – az idén mintha revansot vennél, és rögtön két szereppel is ott leszel Szegeden. Kezdjük akkor az elsővel, A Csárdáskirálynő Edvinjével. Mennyire ért meglepetésként, illetve számíthatunk-e arra, hogy máshol is láthatunk még ebben a szerepben?

   Dolhai Attila: Nagyon örülök az újbóli meghívásnak! Az elmúlt nyáron mint turista jártam a napfény városában, most két darabban is részt vehetek a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az jó, ha egy-egy nyár pihenéssel telik, rég volt ilyen, és az is jó, ha igény van a munkámra.

Edvin valóban egy örömteli meglepetésként ért. Én is figyelem és keresem a lehetőségeimet, de erre a szerepre nem számítottam, ezzel a feladattal, ha nem is teljesen, de újra a klasszikusok felé kacsingathatok. A Parasztbecsület óta nem volt hasonló kihívás, vágytam egy ilyen feladatra. Hogy máshol játszom-e ezt a szerepet, az még a jövő titka.

    A másik a tavaly már hatalmas sikert aratott Elfújta a szélben Ashley Wilkes szerepe.

Amikor az Operettszínház meghirdette a programjában ezt a musicalt, akkor nekem Rhett Butler karakterére rögtön a te neved ugrott be. Hogy lett ebből Ashley Wilkes?

   D.A.: Erről a kérdésről a darab rendezője tudna teljes felvilágosítást adni, ennek nyilván sok oka van, így alakult. Mindenesetre nem volt szó arról, hogy én Rhett Butler szerepét játsszam, Ashley-ét viszont igen. De annyi feladatot bízott rám a színház, hogy képtelenség lett volna ebbe a darabba is jelen lenni, így ez a szerep még váratott magára. Most nyáron ez a fesztivál szereposztás viszont lehetőséget ad arra, hogy Ashley szerepében Rhett Butlernek, kitűnő színészkollegámnak, Szabó P. Szilveszternek lehetek riválisa.

   2000-ben szerepet kaptál az Elisabeth c. musicalben, eltelt azóta több mint egy évtized, és Rudolfból Halál lettél. Az eddigi hősszerelmes karaktertől egy merőben más karaktert kellett megformálnod. Örültél, hogy egy másik oldaladat is megmutathatod a közönségnek?

   D.A.:Természetesen mindig örülök, ha egy-egy új karakter megformálására van lehetőségem, hiszen a szerep keresése során, míg eljutunk a pillanatnyi eredményhez - ami aztán tovább fejlődik -, sok-sok önmegismerésben, felfedezésben van részem. Ez egy csodálatos része a munkánknak.

   Az elmúlt években, mint a színészeknek általában, jó pár szereped megszűnt. Azt tudjuk, hogy a prózai színházakban az előadások sokkal jobban rotálódnak, míg az Operettben sokszor kisebb-nagyobb szünetekkel, de 5, 10 vagy akár 15 évig is repertoáron van egy-egy musical. Ilyen volt a Mozart! és a Rudolf is. Milyen az, amikor egy évekig magadban hordott karaktert leadsz? És melyiktől volt a legnehezebb megválni, vagy ha úgy tetszik, akkor melyik hiányzik a legjobban?

   D.A.: Valóban furcsa érzés. Én nem vagyok egy különösebben érzelgős típus, legalábbis nem tartom magam annak. Az első ilyen élményem a Mozart!-hoz köthető. Mikor az utolsó előadásra indultam otthonról, nem volt más, mint a legtöbb alkalommal. Mikor beértem a színházba még mindig nem tudatosult bennem ez a búcsú. Amint elkezdődött a készülődés, és végigfuttattam magamban az előadást, akkor jött a felismerés, hogy ez az utolsó. Ettől a pillanattól kezdve nem tudtam szólni senkihez, csak amit muszáj volt. Az elköszönés jelenléte minden pillanatban ott volt a szituációkban, teljesen más értelmet és tartalmat adott a jeleneteknek és az előadásnak. Fantasztikus érzés volt, telve dicsőséggel és szomorúsággal.

Minden előadástól más érzésekkel vettem eddig búcsút. A Rudolfot akkor vették le, amikor igazán elkezdett működni az előadás, beért a rendezés és a színészi játék is, kár, hogy nem játszhatjuk. Sokszor van ugyanis, hogy az írói és rendezői szándék nem mindenben egyezik, sokat birkóztak és birkóztunk a darab születésénél, az alkotók és a szereplők is. Aztán győzött a darab valódi mondanivalója, az önfeláldozás. Az utolsó előadások katartikusak voltak.

Van, amitől könnyen válunk meg, mert könnyen jött vagy épp túl nehezen, és soha nem adta oda magát a szerep vagy én nem adtam oda magam a szerepnek…

   És van olyan, ami nem is olyan régen visszatért, a Csókos asszony, ráadásul most a nagyszínpadra. Még eggyel több operett, amiben láthatunk. Nem nehéz a két teljesen eltérő hangzásvilág között lavírozni?

D.A.:A Csókos asszony az Operettszínház színpadán teljesedett ki igazán. Nagy öröm, hogy ezt is megtapasztalhattam, és olyan mesterek munkáján tanulhatok, mint Huszti Péter, Oszvald Marika, vagy éppen Faragó András (Topi). Az eredeti előadásba anno be kellett állnom igazi próbaidőszak és felfedezések nélkül, ráadásul ez volt az egyik első operettem. Az új előadás előtt volt lehetőségem hosszabb próbaidőszakra, felfedezni a karaktert, és való igaz, bátrabb vagyok a színészi megformálásban is, mint néhány évvel ezelőtt, így nagy öröm játszani ezt a darabot.

A két műfajt együtt gyakorolni nagyon nehéz. Olykor jól sikerül a váltás, olykor nem tökéletes. Ez sok mindentől függ. Van-e a két műfaj között legalább néhány nap, hogy fejben és testben is átálljak. Ha nincs, akkor operettből musicalbe nem probléma, fordítva viszont olykor fejben sem megy az átállás, hiszen az előző napi énekérzetek nem alkalmasak arra, amit az operettnél kellene érezni, és ha fejben sikerül is, akkor még ott a test, ami csak akkor fogad szót és csinálja, amit szeretnék, ha már elfelejtődik az előző napi igénybevétel, rutin és egyfajta frissességgel, könnyedséggel tudja követni az agy irányításait. Ennél valójában még bonyolultabb, de a részleteket most hagyjuk. Szóval egyensúlyozok, amennyire csak a lehetőségeim engedik.  

    Nagy álmod volt az operaéneklés, ami tavalyelőtt meg is valósult a Parasztbecsületben. Ez csak egy kisebb kitérő volt, vagy vannak hasonló terveid a jövőben? Milyenek voltak a visszajelzések?

   D.A.: Az előző válaszom talán sejteti, hogy a két műfajt (musical-operett) együtt csinálni nagyon nagy feladat, hosszú távon nem ajánlatos. Az operaéneklés ennél is nagyobb! A musical és az opera közti átjárás lehetetlen, az operett és az opera között még működik, bár a komoly operaénekesek az opera műfaján belüli fakkok között sem járkálnak össze-vissza. Csak egy út van amit a tapasztalat, a gyakorlottság és az életkor határoz meg.

A Parasztbecsület óriási kihívás volt. A felkészülési körülményeket figyelembe véve én elégedett vagyok a teljesítményemmel. A kritika adott apait-anyait. A közönségnek az eredmény számít és az élmény. Nyilván volt, akit meglepett a teljesítményem, és nyilván volt, aki többet várt, és olyan is, aki az én jelenlétemet ebben az előadásban másoktól elvett lehetőségként élte meg. Valahol mindenkinek igaza van. Én azt tudom, hogy akikkel az előadás után találkoztam, színházként értékelték az ottlétemet, és az énekléssel kapcsolatban is elismerően nyilatkoztak, és szerették, amit csináltam. Egy komoly szakmabeli vélemény a szünetben: „…vettünk egy üveg bort, lejöttünk röhögni rajtad, hogy mit csinálsz egy operában, de meg kell mondjam, fantasztikus volt…” Tudom, név nélkül nem ér semmit, de nem vagyok felhatalmazva, hogy megnevezzem az illetőt. Ami az éneklés részét illeti, hatalmas tapasztalat volt, csodálatos pillanatokkal, és persze tele-tele stílusbeli hibákkal és rutintalansággal, amin átsegített a saját műfajomban szerzett tapasztalat, de messze nem musical éneklés folyt az operában. Ahhoz, hogy a tökéletesség felé törekedjek, és valódi operaénekes válhasson belőlem, a körülményeket magamnak kell megteremtenem, kompromisszumok nélkül. Ez azt jelenti, hogy le kell álljak a jelenlegi stíluskavalkáddal, és a cél felé koncentráljak tanulásban, készülésben. Talán néhány év múlva nyitogathatom szárnyaimat. Ez természetesen anyagi lemondással is jár, ami nem csak engem érint, hanem a családomat is. Szóval nem olyan egyszerű, és persze a másik nagy kérdés, hogy hol énekeljek operát, itthon vajmi kevés eséllyel és lehetőséggel vághatnék bele, vagy külföldön… Sokáig ódzkodtam a külföldtől, most mégis menjek el? Sok a meg nem válaszolható kérdés.    

   A tévés szereplések sem állnak távol tőled, annak ellenére, hogy úgy tudom, nem igazán szereted a bulvár műfaját. De azért valljuk be, hogy a Hal a tortán vagy az X-Faktor ide sorolható. Most viszont, ha a közönség is úgy akarja, akkor a Nagy Duettben hosszabb ideig is képernyőn leszel. Hogy jött ez a felkérés?

   D.A.: A sajtóra szükség van. Hogy az milyen stílusú és milyen témájú megjelenést takar, az egy másik kérdés. Mivel nem vagyok független, a színház, amihez tartozom, elvár tőlem kommunikációt azon a csatornán, amit ő használ. Ennek megválogatására nincs lehetőségem, és nem is az én dolgom ezt minősíteni. A tévés megjelenésért sokat kell tenni, hiszen sokan szeretnék megmutatni magukat. A kérdés az, hogy milyen műsorokban milyen motiváció vezet. Motiváció lehet egy-egy koncert, bemutató, vagy bármi, amiről szeretném informálni a nagyérdeműt. A zenés műsorok a TV-ben koncepiójuk miatt kevés megjelenést biztosíthatnak. A Nagy Duett ebben is más, ott azt csinálom, amihez értek, énekelve szórakoztatom a közönséget. Egy műsor, ahol a versenyzés nem életre-halálra megy, szórakoztatás a cél, és mégis tétje van. Olyan, mintha állandóan szilveszter volna!

Örülök, hogy sikerült egyeztetni a színházzal - nem volt egyszerű -, és része vagyok ennek a produkciónak.    

   Idén pedig a nyári fantasztikus lehetőségek mellett a színházban is egy új előadásban, az Amerikai komédiában Frank Andersont, a kalandort testesíted meg. A darab kivételesen nem az Operettszínházban, hanem az Átriumban lesz látható márciusban. Mesélnél egy kicsit az előadásról, a szerepről?

   D.A.: Az előadás próbái zajlanak, szórakoztató, humoros, zenés és komikus bemutatóra készülünk. A darab lényegét tekintve a pénz és a szerelem viszonyáról beszél, értékrendek ütköztetéséről szól. Frank, az állásából kirúgott férfi volt főnöknőjét cinkossá téve, egy furcsa elégtételt igyekszik venni rajta el nem fogadott szerelméért. Tömören ennyi.

   Zárásként pedig muszáj megkérdeznem. Készülsz-e új lemezzel?

   D.A.: Dalok mindig készülnek, hogy ezek mennyisége és minősége mikor ér fel egy lemezzel, azt nem tudom, de rajta vagyunk! Mindenesetre egy-egy dalt az internet segítségével eljuttatunk a közönséghez.

Fotó: Éder Veronika

   A Csárdáskirálynő és az Elfújta a szél új szereposztással Szegeden

    A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Budapesti Operettszínház közös sajtótájékoztatóján bejelentették az idei szegedi szereposztását A Csárdáskirálynőnek és az Elfújta a szélnek.

   Igazi kuriózum, hogy ez a szereposztást kizárólag csak Szegeden láthatja a közönség és bőven tartogat meglepetést. Nemcsak ebben, hanem a színrevitelben is változásokat eszközöltek. Erről röviden a Fesztivál igazgatója, Harangozó Gyula beszélt, aki azt is megemlítette, hogy idén először dönthettek ők a teljes programról.

   A Csárdáskirálynő két okból került a repertoárba: az egyik, hogyha valaki sikeres operettet akar, és még a közönségsikert is, akkor erre ez a darab a garancia. A másik pedig, hogy most van a százéves évfordulója az 1914-ben bemutatott darabnak, így méltó helyen megünnepelhetik azt. Az átvezető részben az Operettszínház két ifjú sztárja, Dancs Annamari és Szabó Dávid adott egy kis ízelítőt A Csárdáskirálynőből. (Te rongyos élet)

   Ezután Somogyi Szilárd jutott szóhoz, és elmondta, hogy neki óriási öröm és megtiszteltetés, hogy ilyen fiatal rendezőként immár egymás után kétszer is részt vehet a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Az Elfújta a szél. c nagyszabású musicallel, ami ráadásul a tavalyi év ad legnagyobb sikere volt. A változások eléggé szembetűnőek, ugyanis az eredeti produkció tulajdonosai pár kikötéssel éltek az ősbemutató után, így azoknak is sok újdonság lesz, akik tavaly már ott ültek a nézőtéren.

   Egyfelől az alapműhöz mindenképpen idomulni kell, a másik kikötés pedig, hogy aki eredetileg színesbőrű a Margaret Mitchell regényben, annak az előadásban is annak kell lennie. Így Nádasi Veronikának Mummy szerepét le kellett adnia, de megtartva a dalokat, Scarlett testvéreként, Suellenként kapott lehetőséget. Mégsem ez a legnagyobb meglepetés, hanem az, hogy Janza Kata és Szabó P. Szilveszter újra egy párt alkothatnak, Scarlett O’Hara és Rhett Butler szerepébe bújva. Az is újdonság, hogy Dolhai Attila is velük lehet, hiszen felkérték Ashley Wilkes szerepére. Janza Kata Belle Watling szerepét átadta kolléganőjének, Szulák Andreának, aki azt biztos tökéletesen megoldja. (A teljes szereposztás a cikk végén)

   A sajtótájékoztatót az Operettszínház direktora, Kerényi Miklós Gábor zárta, aki A Csárdáskirálynőt egy legendának, etalonnak tartja, és fontos, hogy mindenki tudja, az operett nem egy avítt műfaj, és most, 2014-ben, 100 évvel az első bemutató után, mindenképpen fontos visszatérni az eredeti változathoz, és azt kell aktualizálni a mához. Számos külföldi siker után a Dóm térre egy új szereposztással mennek, amelybe most olyan színészek is helyett kaptak, akik eddig még soha nem szerepeltek ebben az előadásban: Dolhai Attila Edvinként, Balázs Péter Lippert-Weilersheim hercegeként, Forgács Péter pedig Feri bácsiként.

   Természetesen a jól ismert művészek is maradnak, mint pl: Bordás Barbara, Fischl Mónika, Boncsér Gergely, Dancs Annamari, Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté, Szabó Dávid, Kállay Bori és Faragó András.

   Egy ilyen szereposztás láttán nem marad más hátra, mint várni a nyarat!

   Fesztivál-szereposztás:

ELFÚJTA A SZÉL

A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

 FOTÓ: Piros Csilla