Az otthontalanság otthona: a lakatlan sziget
És egyre csak, egyre csak szüntelen
Dörömböl a picinyke motor.
Úgy érzem, mintha bennem
Harcolna Menny és Pokol.
Nyári turnéja után végre Budapestre is megérkezett Moliére: A mizantróp c. előadásával a Turay Ida Spirit Kamaraszínház. És bár a mű zenés színműnek van meghirdetve, és a Quimby dalokat én is hallottam, azért mégis inkább a próza műfajába sorolnám.
Hófehér színpad, pár hófehér bicikli, hófehér bútorok és egy-két hófehér mackó. Ez a nyitó képe a Városmajori Szabadtéri Színpadon játszott Moliére darabnak, ahová egyszerre érkeznek meg a szintén hófehér ruhába öltöztetett szereplők is. A leegyszerűsített steril színpad arra készteti a nézőt, hogy minden figyelmével a színészek játékára és a szövegre kapcsolódjon. Ehhez pedig jó színészek és jó szöveg kell. A színészekkel nem volt gond, leszámítva egy-kettőt, de erről később, és Petri György újrafordítása még mindig megállja a helyét.
Makranczi Zalán, a lázadó Alceste szerepében kifakad barátja, Philinte viselkedése miatt és egyre jobban belelovallva magát, az egész világ ellen érzett ellenszenvét rá és egyben ránk zúdítja. Dühét az emberiség ellen szinte kiokádja, mint egy idegen testet (mint egy alient), Makranczi ennél meggyőzőbben nem is gyűlölhetné a környezetét. Őszinteséget várna mindenkitől, a képmutatást mélyen megveti, miközben ő maga az igen kétes hírű Celimenébe szerelmes. A rezonőrként jelenlévő barátja, Philiste, bár sok mindenben egyetért vele, mégis megértését kéri, hiszen be kell látnia, hogy az emberek esendőek és soha nem lesznek tökéletesek. Hiszen csak emberek.
Céliméne, az ifjú és körülrajongott özvegy, Szinetár Dóra tolmácsolásában kiválóan hozza a kor szellemével azonosuló, kissé léha életmódot élő értelmiségi nőt, aki a saját barátait is élcesen kigúnyolja, ha azok éppen nincsenek a közelében. Élvezi az udvarlók hízelgését, tisztában van a vonzerejével, és egy pillanatig sem tartja botrányosnak, hogy reményt ad nekik, inkább viccesnek és mulatságosnak gondolja.
Unokahúga, Éliante, az Operettszínházból ismert Szendy Szilvi szerepében meglepően jó a komolyabb szerepekben is, és mint Philiste női megfelelője, próbálja a középutat megtalálni mindenben. Egyedül előnytelen ruhája zökkentett ki néha mondandójának hitelességéből.
Jászberényi Gábor Philistéje a bölcs tanácsok és intelmek adója minden komolysága ellenére mégis tud könnyed és oldott lenni.
Céliméne álságos barátnőjeként Kolti Helga remekül hozta az erkölcscsőszt, aki ha lehetősége lenne, akkor az erényövet azonnal és vidáman ledobná magáról, de mivel nem olyan szerencsés alkat, mint a vígözvegy, így neki csak az ítélkező szerep marad.
A Quimby dalok áthangszerelése jónak tűnik, csak a hangosítás, a technika volt néha döcögős. A közösen énekelt számoknál pedig egy-két hang feltűnően kilógott, nem is annyira a hamissága miatt, hanem a hangszín volt már-már fülsértő.
Szabó Ádám tangóharmonikája kiválóan fűszerezi az amúgy is jól megkomponált Kiss Tibi dalokat, éppen ezért én hagytam volna csak ennél a feladatnál. Elsőre egy Moliére darabba bedobni elég bátor húzás volt, és hát valljuk be, nemigen jött fel a mélyvízből, az úszást még mindenképpen gyakorolnia kell.
Perjés János inkább tűnt kényeskedő ficsúrnak, aki felolvassa a szerepét, mint rangjában és tehetségében megalázott meglett férfinak.
A mű végére maradt most is a nagy kérdés, hogy az ilyen idealisztikus ember, mint Alceste, mit tegyen, hiszen az emberiséget nem tudja megváltoztatni, és ő sem hajlandó engedni, aminek következtében az állandó összeütközések teljesen felemésztik őt. Menjen vagy maradjon?
A Most múlik pontosan nagyon hiányzott a végéről, egyrészt mert ezzel lett bereklámozva a darab - Szinetár Dóra még egy műsorban is előadta -, másfelől ez pont jó lezárás is lett volna, egyértelműsítve Celimené döntését. Most akkor vele ment vagy maradt? De lehet, hogy a rendező, Bori Tamás – Moliére-rel ellentétben - ennek a megválaszolását teljesen ránk bízta.
Főbb szerepekben:
Szinetár Dóra
Makranczi Zalán
Perjés János
Jászberényi Gábor
Kolti Helga
Szendy Szilvi
Gitár: Kutik Rezső
Harmonika: Szabó Ádám
Rendező: Bori Tamás
Fotó: Éder Vera