Játék a Városmajorban
Elérkeztünk a félidőhöz, már ami a Városmajori Színházi Szemlét illeti. Négy előadás lement, és még ugyanennyi hátra van. Kíváncsi vagyok a végeredményre, mert úgy döntöttem, hogy magam is felállítok egy listát, és ha időm engedi, akkor meg is osztom az olvasókkal. A kategóriák ugye a legjobb előadás, legjobb női- és férfi szereplő.
Egyelőre még nem nyilatkozom arról, hogy eddig melyik színház hogy áll a ranglistámon, de így a felénél nem is lenne helyénvaló. A játék a kastélyban már nem volt ismeretlen számomra, a drámát mindenki ismeri, Molnár Ferenc egyik legtöbbet játszott művének tartják, persze csak a Liliom után. De a színházi előadást is sokan láthatták, hiszen Budapesten a Vígszínház már évek óta játssza nagy sikerrel, és a vidéki színházak is gyakran repertoárra tűzik. Valami hasonlót vártam, mert ha már van viszonyítási alapunk, akkor mindig vannak elvárásaink is. Ilyen az emberi természet. Persze próbálok elvonatkoztatni, és nem párhuzamot vonni állandóan, de néha mégis belefutok ebbe a hibába. Most talán mégsem annyira, egyszerűen megállapítottam, hogy Jordán Tamás rendezése más.
Trokán Pétert még nem láttam színdarabban, de a Szomszédok teljesen belém égette, mint gondolom még sokakba. Jó volt őt újra látni, hallani, más szerepben, teljesen más karakterként.
Jordán darabja kissé nehézkesen indul be (lassan kezdem azt hinni, hogy ez a vígjátékok sajátossága), de a harmadik felvonásra beérett a darab, és tényleg fergeteges hangulatot teremtetettek.
Az elején egy kis ideig majdhogynem állóképet kaptunk a színpad közepén a három színésszel, ha a híres operett-szerzőpáros egyik tagja állandóan nem motyogott volna valamit. Rögtön egy színdarab a színdarabban jelenettel szembesülünk, ahol megtudjuk, hogy milyen nehéz is egy színdarabot elkezdeni, hiszen sokkal egyszerűbb lenne, ha már az elején a szereplők pár szóban bemutatkoznának, akkor nem kellene bonyolult szituációkat arra pazarolni, hogy a néző rájöjjön arra, hogy ki kicsoda. És a három szereplő rögtön fel is pattant a kanapéról, és egy-két mondatot elmondott magáról. Kiderült, hogy a két szövegíró és a zeneszerző azért látogatott Olaszország e mesés tájára, hogy kipihenjék magukat, és a színház csodálatos primadonnáját meglepjék – aki szintén itt nyaral – az új szerzeményükkel, és aki történetesen az ifjú zeneszerző menyasszonya is. Az esetet csak az bonyolítja, hogy véletlenül kiderül, hogy a már jócskán idősödő híres színész, Almády, a színésznő régi nős szeretője is éppen itt van. Az idősebb szerző, Turai nagyon a szívén viseli a fiatal zeneszerző tehetség, Ádám sorsát, így mindent megtesz azért, hogy az ne sérüljön. A kapcsolat véletlenül a vőlegény tudomásra jut, és innentől kezdve beindul az előadás, és számos humoros szituációba keverednek a szereplők. Molnár szellemes darabja igazán jó színészi gárdára talált. Mindig megnevetett a szerzőpáros egyik fele, a babonás Gál, Orosz Róbert remek tolmácsolásában, ahogy vázolja a lehetséges kimenetelüket, ha a dolgok továbbra is ilyen szerencsétlenül alakulnak, már pedig miért ne. De ugyanúgy megnyugtat társa, a Trokán Péter által játszott Turai, az érett elegáns színházi ember, aki a rosszban is mindig képes meglátni a jót. És ugyanilyen elbűvölő Nagy Cili Annie-ja, aki bár nem a hűség mintaképe, mégis elhisszük neki, hogy vágyik egy tisztességes férjre. És hát ki nem. Ahogy az is hiteles Kálmánchelyi Zoltán játékában, hogy az ő tejfeles szájú karakterének, Ádámnak szinte bármit be lehet adni, mert annyira szerelmes.
Az utolsó felvonás nagy nevettetői mégsem csak ők, hanem a titkárt játszó Vass Szilárd, a lakájt alakító Endrődy Krisztián és az Almády bőrébe bújó Szerémi Zoltán. Ők hárman tényleg kihúzták a nevetést a nézőkből.
A díszlet (Horgas Péter) az egyszerűség nevében készült, hűen tükrözte az olaszországi kastélyok hangulatát, ahogy a jelmez (Dőry Virág) korhűsége is hozzájárult egy humoros estéhez a Városmajorban.
TURAI/Trokán Péter
GÁL/Orosz Róbert
ÁDÁM/Kálmánchelyi Zoltán
ANNIE/Nagy Cili
ALMÁDY/Szerémi Zoltán
TITKÁR/Vass Szilárd
LAKÁJ/Endrődy Krisztián
Díszlet: Horgas Péter Jelmez: Dőry Virág
Ügyelő: Schmidt Róbert Súgó: Balogh Lívia
A rendező munkatársa: Juhász Ádám
Dramaturg: Duró Győző Rendező: Jordán Tamás
Fotó: Mészáros Zsolt (forrás: Weöres Sándor Színház)
