A Babák játékszere
Egyik baba, másik baba. A színpadon elkezdődik a rivalizálás. Minden egyvalaki körül forog. Minden egy valakiről szól. Mindenki egy valakit akar. A Madame-ot… és ekkor betoppan a titokzatos… nő… vagy férfi? Mindenkinek a fantáziájára van bízva. De én kíváncsi vagyok, ezért az őt játszó színművészt, Bercsényi Pétert kérdeztem erről és a bábozás művészetéről.
Az idén bemutatott Genet darabban, a Babákban te vagy az egyetlen férfi. Körülötted mindenki, a rendező, a dramaturg és ugye a másik két főszereplő is nő, sőt, még a te szereped is. Hogy viseled ezt a nőuralmat? :)
Bercsényi Péter: Hehe. Ezt én is megkérdeztem volna magamtól. Azt hiszem, elég jól. Mivel ez inkább „csajos” darab, jót tesz neki az ösztrogéntúltengés, amivel szerencsére elég jól össze tudtam hangolódni. Alapvetően mindig is a nőkkel, lányokkal jöttem ki jobban, de nem állítanám, hogy maradéktalanul értem a lelkivilágukat. Sőt, így harmincévesen már van, hogy egyenesen rácsodálkozom egy-egy gondolatmenetre. Tényleg érzelmi oldalról közelítenek meg dolgokat, míg én inkább szellemiről. De az érzékenységük miatt ők sokkal empatikusabbak, és elnézik, áthidalják, ha „agyrohamom” van. Szóval a kérdés inkább úgy helyes, hogy ők hogy tudnak elviselni engem...?
Ez a darab háromszereplős, ahol te női ruhába vagy bújtatva. Mindenkinek a fantáziájára van bízva, hogy a Madame nő-e vagy férfi, de azért gondolom, te magadban tudod, hogy ki vagy. Elárulod?
B.P.: Többféle megoldása lehet. Szeretem, ha ezt minden néző saját magának dekódolja. Nyilván lehetetlenség elvont dolgokat játszani, ezért szükséges, hogy legyen egy kulcsa a figurának. Ezáltal lesz egy vezérfonal, amit aztán a néző a saját benyomásai, élményei, lelkivilága alapján értelmez, így létrejön az ő igazsága. Az én verzióm valószínűleg jóval szegényesebb, mint amivel ő távozott. De elárulom, hogy a figurámhoz Almodóvar A bőr, amelyben élek c. filmje adta a kiindulási pontot. Egy férfi (a Monsieur) fogságban tart két lányt, és szexuális előjáték gyanánt végigjátsszák ezt a gyilkosságot, mindig más végkifejlettel, ami aztán egy őrült orgiával ér véget. Van, akinek én jelentem a Kertészt (mint pl. a Született feleségekben), és amíg a Madame házon kívül van, addig ő is beszáll a lányok játékába. Persze ezen kívül akad még más megfejtés is, ahány ember, annyi variáció.
Az egyik előadás után (december 8) a Kritikus Órán említetted, hogy a mai bábelőadások már nagyrészt „hibridek” és egyre inkább azok lesznek. Van még egyáltalán olyan előadás, ami kimondottan csak bábokkal operál? Vagyis klasszikus értelemben létezik még felnőtt bábszínház?
B.P.: Szerintem már nem. A bábrendező kollégák zöme már nem talál érdekességet a puszta technikában, a bábművészet nagy érája (az '50-es, '60-as évek) ebből már majdnem mindent megmutatott. Ezért ötvözik a különböző bábtechnikákat az élőjátékkal, ami viszont rengeteg dolgot új látószögbe helyezhet. A „hibridséget” pedig az is elősegíti, hogy a vizualitás már óriási szerepet játszik az emberek életében, azon keresztül sokkal inkább befogadóbbak, így az élőszínházi rendezők is egyre többször hívják segítségül a látvány és a forma erejét, innentől viszont már bőven lehet vitatkozni, hogy mi mettől számít bábnak vagy bábos megoldásnak, mint például egy árnyék vagy egy kelleténél hangsúlyosabb, szimbolikusabb, esetleg rendeltetésének nem megfelelően használt tárgy.
(Fotók: Kállay-Tóth Anett)
Hármatok közül (Mórocz Adrienn, Bohoczki Sára) mögötted van a legtöbb bábszínházas tapasztalat és jelenleg is több gyermekeknek szóló előadásban vagy benne, így jól ismered mindkét közönséget. Ugyanúgy állsz ki a gyerekek elé is játszani?
B.P.: Attól függ, mire kérdezel rá. Ha az energiabefektetésre, akkor abszolút ugyanúgy, hiszen ez is, az is előadás. Ha a tétre, akkor nem feltétlenül. Nyilván leheletnyi különbségről beszélek, de a gyerekeknél eggyel jobban koncentrálok. Nagyon felelősségteljes dolog nekik játszani. Pontos munkát igényel. Míg egy felnőttelőadásban egy esetleges bakit megbocsát a néző vagy elkönyveli, hogy milyen gáz ez a színész, addig egy gyerek nem valószínű, hogy tudja, mi „ér” a színpadon és mi nem. Minden megtörténik, minden valóság. Egy bizonyos korig ajánlatos kerülni a túl bonyolult lelkiállapotok megjelenítését vagy az iróniát, mert nem feltétlenül értik azokat. Nagyon észnél kell lenni.
Szerinted miért van ilyen kevés felnőtt bábelőadás?
B.P.: Nincs piaca. Például Lengyelországgal szemben a hazai közönség még nem tart ott, hogy nyitott lenne erre. Ma Magyarországon nincs az az őrült, aki, miután lehúzta a napi 8 óra melót, igent mond a jegyárusnak arra a kérdésére, hogy „Szia, van kedved ma este megnézni egy szöveg nélküli Shakespeare-darabot csak cipős dobozokkal?”, pláne, ha bunraku- vagy pálcás bábokkal van... „Mi vaan?” Inkább megy és megnéz egy jó kis musicalt. Vagy valami agyrohasztót. Esetleg, ha kifinomultabb, valami drámát. Csak ne legyen túl elborult. A bábszínházi absztrakció megfejtése, feldolgozása egy felnőtt embernek agymunka. Egy gyereknek mindennapos, kézenfekvő dolog, hiszen bármi változhat bármivé: egy kendő lehet hercegnő és férjhez mehet a játékmackóhoz és utazhatnak nászútra Apa papucsán a nagyszőnyegen keresztül. No problem. Egy felnőtt viszont ezen fennakad, kötik a saját maga által felállított korlátai, és követeli az egyértelműbb pálcás királylányt, a kesztyűsbáb róka komát, és sitty-sutty, a bábszínház már degradálódott is szimplán gyerekműfajjá. Ami meg már ugye, amellett, hogy cuki, azért valahol ciki is. Pláne „nem művészet”. Legalábbis az általános vélemény szerint. Számomra érthetetlen, hogy miért tartják jóval kevesebbre a gyerekek számára készített előadásokat a felnőtteknek szólóknál.
(Fotók: Nink László, Puskel Zsolt)
Volt már olyan, hogy egy szerepedről te nem azt gondoltad, amit a rendező? Mit csinál ilyenkor egy színész?
B.P.: Hajaj! Volt, persze! Hogy mit csinál? Leginkább kínlódik, mert a rendező elképzelése a mérvadó, az ő változatához kell közelíteni a figurát, hiszen ő látja egyben (jó esetben) az egész darabot, és azon belül a szerep funkcióját. Vagy próbálhatja meggyőzni a saját igazáról, de ez általában nem jön össze. :) Egy korai tapasztalat alapján már igyekszem úgy érkezni az olvasópróbákra, hogy ne legyenek előzetes elképzeléseim, mert irdatlanul nehéz áthangolni őket. Ha pedig mégis félresiklik az egyeztetés, akkor igyekszem összeragasztani magamban a kétféle világot, és reménykedem, hogy sikerül úgy összecsiszolni őket, hogy kiadjon egy épkézláb figurát, ahol nem észrevehető ez a mozaikosság.
A Tháliában is játszol. Hogy jött ez a lehetőség és ott miben láthat a közönség?
B.P.: Ez valójában egy „újrabemutató”. Ugyanis lassan két éve mutattuk be a kibővített HOPPart Társulattal a SZERET...lek c. előadást Pelsőczy Réka rendezésében. Mivel a korábbi játszóhelyünk megszűnt, így szögön lógott egy évig a darab, és csak idén fogadott be minket a Thália a Független Thália Projekt keretein belül a MIKROszínpadra (volt Mikroszkóp).
Ez egy „szerelmesdarab”, és annyiban különlegesebb, hogy monológok hangzanak el egymás mellett, egymásba öltve, és ezeken keresztül ismerjük meg a beszélők saját történetét. Ezek valós történetek, Réka készített interjúkat az országot-világot járva és a legérdekesebbekből Sirokay Bori dramaturg segítségével összeállította ezt az előadást, amit - a HOPParthoz híven - megdobott egy jó adag zenével. Itt teljesen élőszereplő vagyok, de természetesen én sem hazudtolom meg saját magam, és a dalomat egy marcipánmasszával bábozva adom elő.
(Fotók, Botond Márton, Földházi Balázs)
Ha már létezik olyan megkülönböztetés, hogy színész, zenés színész, bábszínész szakirány, akkor te hová sorolod magad?
B.P.: Ha már létezik ez a megkülönböztetés, akkor én sem a bábos, sem a színész énemet nem szeretném megtagadni, ezért bábos színészként szeretem megemlíteni magam. Szívesen eltörölném ezeket a határokat, mert értelmetlenség cédulázni. Van, aki tud énekelni, van, aki nem. Van, akinek különleges érzéke van a tárgyak életre keltéséhez, van, akinek nem. Van, aki egyiket sem tudja, mégis jó színész. Ugyanúgy meg kell értenünk és el kell játszanunk a szerepeinket, csak más csatornákon közvetítünk. Ráadásul amellett, hogy bábozom, énekelek is, táncolok is, élő szerepeket is játszom „normális” előadásokban úgy, hogy egy fikarcnyi báb sincs a közelemben. Akkor én most mi vagyok...? Ez a definíció azért elég zavaros a szakmában is. Épp azt néztem, hogy ahány osztály végzett, mind más elnevezést kapott. Az előttünk levő osztály színész szakon, bábszínész tagozaton diplomázott, én szimplán bábszínészként végeztem, a mostani végzősök bábszínművészek lesznek. Lehet, hogy nem is érdekelne ez az egész, ha a „báb” előtag a színházi szakma számára nem „B” kategóriás színészt jelentene. De ez még egy darabig így lesz. Majd szépen lassan bizonyítunk. Talán megérem még, hogy ne nézzenek rám olyan furán, hogy én „elfecsérlem” a művészetemet a gyerekekre.
Ha azt kérném, hogy ajánlj egy felnőtt bábelőadást, akkor melyik lenne az és miért?
B.P.: Egyértelműen a győri Vaskakas Bábszínház Kádár Kata Revüje. Nem új előadás. Öt éve mutatták be, de nagyon szerencsés csillagzat alatt született, és - ha jól tudom - még ma is játsszák. És ez nagyon nagy szó ebben a kategóriában. Egy Rocky Horror Picture Show-szerű előadás közép-európai folklórba oltva, csodás lírával, magas színészi teljesítménnyel, gyönyörű látványvilággal. Én sokszor láttam már, és mindig beszippantott. Hasonló élmény volt a Budapest Bábszínház Bitódalok c. előadása, ami élményben csak annyiban különbözött, hogy Christian Morgenstern versei miatt számomra eggyel nehezebben emészthető volt. Sajnos már nincs műsoron, de hátha fordul még a szél...!
Bercsényi Péter előadásai ITT
