A beregszászi Liliomfi
A Városmajori Színházi Szemlébe választott előadásokba egy határon túli darab is bekerült, a nem túl rövid nevű Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (és a Gyulai Várszínház) Liliomfija. Vidnyánszky Attila nemcsak rendezőként jegyzi a darabot, hanem egykor ő volt e színház alapító igazgatója is, az akkor még Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak.
Most, hogy Vidnyánszky Attila került a Nemzeti Színház élére, leginkább csak az erről szóló botrányok kerültek előtérbe, nem pedig rendezői munkája. Sem Beregszászon, sem Debrecenben nem vagyok járatos, így ezt az estét is izgalommal vártam, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy nem hiába.
Az előző színházajánlómban még arról írtam, hogy nem tudok helyezést mondani, ami érthető is, hiszen hátravan még pár előadás, de az eddig látottak alapján (ezzel megszegve a szavam) a Liliomfi biztos dobogós (nálam).
A játék a játékban itt is jól működött. A díszlet egy frappáns ekhós szekér volt, ami több funkcióval rendelkezett, ha kellett, színházi kelléktár volt, de ha úgy hozta a darab, akkor lakás, étterem vagy szoba.
Vidnyánszky Attila tényleg leporolta a Liliomfit, és ez nemcsak a társulat friss és lendületes játékában érhető tetten, hanem azokban az utalásokban is, ahol a mai kor emberét célozták meg. Vicces volt hallani az Eurovízió után ByeAlex dalát a Városmajorban.
A darab fűszerét az adta, hogy az eljátszott színtársulat tagjai nem vették komolyan az előadást, ugyanolyan jóízűen mulattak, mint a közönség rajtuk. Sőt, sokszor csatlakoztak hozzánk, és izgatottan szorítottak a szerelmeseknek, mint mi magunk, biztató szavakat skandálva, néha egy-egy songgal megspékelve. És bár az előadás interaktív volt, és kissé eklektikus, több helyszínen, több esemény vonta oda a tekintetet, mindenre nem is lehetett figyelni, de pont ezzel érték el, hogy egy pillanatra se lankadjon a lelkesedésünk, és mindig megtaláljuk a színpadnak azt a pontját, ahol a fontos események zajlanak. Erős koncentrálást kívánt, miközben megállás nélkül szórakoztatott. Tömény dózisban nyomták a poénokat.
A színészi játék nagyszerű volt, jó darabhoz jó színészek. A legérdekesebb karakter a Kamilla kisasszonyt játszó Kacsur Andrea volt. Volt benne valami groteszk, mégis szerethető, mintha önmaga karikatúrája lenne. A sminkje és a ruhája csak fokozta ezt a hatást. Liliomfi (Rácz József) széllel-bélelt figurája is erőteljes volt a színpadon, állandóan zizegett, míg párja, Mariska (Vass Magdolna), nem igazán tudott kiteljesedni, de nem a játéka, hanem a neki szánt szerepe miatt. Szintén nagyon élt Gyuri, a pincér (Ferenci Attila), lelkesedése egészen ráragadt a publikumra, főleg, mivel lejött barátkozni velünk, és tanácsot kérni abban, hogy miként is hódíthatná el apjától a kis a tűzről pattant menyecskét, Erzsit, akit Orosz Melinda alakított. A szarkasztikus Szilvai professzor kimértsége inkább humoros volt, mint rideg Kacsur András személyében. De a kitűnő táncosok és énekesek is csak erősítették a darabot.
Ötletes díszlet, vidám ruhák, folyamatos cselekmény-özön és sok-sok lelkes dal mind eme kitűnő rendezést szolgálták.
Liliomfi: Rácz József
Szellemfi: Sőtér István
Szilvai Tódor: Kacsur András
Mariska, árva, növendék: Vass Magdolna
Kamilla kisasszony: Kacsur Andrea
Kányai, fogadós: Szabó Imre
Erzsi: Orosz Melinda
Gyuri, pincér: Ferenci Attila
Schwartz Adolf, pesti fogadós fia: Ivaskovics Viktor
Schwartz fogadós Pestről: Katkó Ferenc
Kati: Béres Ildikó/Tarpai Viktória
Gizi: Gál Natália
Ica: Orosz Ibolya
Uracs: Krémer Sándor
Jani: Józan László
Jelmez: V. Csolti Klára
Díszlet: Alekszander Belozub
Rendező: Vidnyánszky Attila
Fotó: Szajkó Tibor (forrás: Budapesti Nyári Fesztivál)