Like Me!

Szerelmi életek kicsit másképpen

Pár hete jelent meg a sokak által nagyon várt Nyáry Krisztián könyv, az Így szerettek ők. Egyik pillanatról a másikra én is azt vettem észre, hogy csatlakoztam e népes táborhoz. Hihetetlen gyorsasággal nő a feliratkozók  száma, akik hétről-hétre izgalommal várják az újabb kis szerelmi történeteket, a két napja megjelent cikkem óta már a 20000-et is meghaladta. A siker titkáról faggatom a szerzőt.

A Facebookon indult ez az egész, kisebb sztorikat közölt le híres írókról, költőkről. Ennek ma már lassan 20.000 követője van. Hogy született meg az ötlet, hogy papírformában is megjelenjen?

Nyáry Krisztián: Több könyvkiadó is megkeresett még tavasszal. Gondolom, látták, hogy a Facebookon sokakat érdekelnek a történetek, és úgy vélték, mindez megélne könyvben is. Én meg azt mondtam, végül is övék a kockázat, - miért ne?

Nem féltek attól, hogy akik már olvasták online a könyvre nem lesznek kíváncsiak? – (persze ma már tudjuk, hogy nem így van)

Ny. K.: Felmerült bennem, hiszen a történetek 70%-ban azonosak azokkal a bejegyzésekkel, amelyek a Facebookon ingyen is olvashatóak voltak. De a Corvina kiadó meggyőzött, hogy a könyvnek más lesz a funkciója, ez inkább egy szép, albumszerű kötet, amit ajándékba adnak az emberek.

Anno miért hagyta abba az irodalomtörténet tanítását? S most hogyhogy visszatért az irodalomhoz?
Ny. K.: Úgy alakult az életem, hogy biztosabb megélhetés után kellett néznem, egyetemen tanítani sok lemondással jár, én pedig nem tudtam ezt vállalni. De az irodalomtörténet megmaradt hobbimnak, sosem szakadtam el tőle igazán. Irodalomtörténész azonban már nem vagyok, hiszen nem végzek tudományos kutatást, nem tanítok. Megmaradok afféle műkedvelőnek.

Számos könyv megjelent már hasonló témában, de valljuk be, legtöbb túl száraz, tárgyilagos, röviden unalmas. Ön ezen változtatott,  kiemelte a lényeget, fiatalos nyelvezetet használva közelebb hozta a fiatalokhoz ezeket a művészeket. Ön szerint is ezért ilyen nagy siker a könyv vagy más a titok nyitja?

Ny. K.: Tény, hogy az általam megírt történeteket nem én tártam fel, mindegyik olvasható valahol. Ezek a szakcikkek és monográfiák azonban nem a nagyközönségnek szólnak, tudományos nyelven vannak megfogalmazva, és egy kis szakmai közönséget szólítanak meg. Én is ezek alapján dolgozom, csak amit írok, az az akadémiai szférán kívüli, szélesebb olvasótábornak szól.

Gondolom volt olyan is, akinek a szerelmi életét nem igazán ismerte, melyik lepte meg a leginkább?

Ny. K.: Sokaké. Móricz Zsigmond mindenképpen közéjük tartozik. Az ő naplóit nemrégiben adták ki, és ezekből derül ki, hogy a nők dolgában is kijár neki a mester megszólítás. Volt, hogy lényegében ugyanazt a szerelmes levelet küldte el két különböző nőnek, és mind a kettőnél célt is ért vele. Aztán, ha már ilyen sikerrel járt vele, ugyanazt a szöveget beépítette egy regényébe is.

Arra nem gondolt, hogy egy hasonló kötet készít a régi nagy színészekről?
Ny. K.: Nem, de a pálya nyitott, remélem, megírja más.

... és hát költőnk, írónk is van még jó pár. Bízhatunk a folytatásban?

Ny. K.: Mivel sem a Facebook-sorozatot, sem a könyvet nem terveztem meg előre, maradok a spontaneitásnál. Majd történik, ami történik.

Fotó: Karádi Róbert (forrás: Éva Magazin)

Hogy szerettek ők?

 Hát így… Óriási várakozás előzte meg Nyáry Krisztián könyvét, amelyet az interneten már több mint 19000-en követnek és nap mint nap várják az újabbnál újabb kis sztorit. Az Így szerettek ők nem más, mint híres irodalmi személyek szaftos szerelmi történetei, képekkel színesítve.

Mi a könyv sikerének a titka, miért olvassák ennyien a facebookon, tehetjük fel jogosan a kérdést, hiszen ehhez hasonló már számtalan íródott, sőt Börcsök Mária nemrég megjelent új könyve is erről szól (Szakadozó mítoszok). Nos, a válasz nem is olyan bonyolult: mindegyik történet kb. 3 oldal, pont olyan hosszúak, amit még szívesen olvasunk. Nincs benne semmi töltelék, száraz tény (amit egyébként is már ezerszer hallottunk, olvastunk vagy éppen tanultunk). Újdonsága abban rejlik, hogy olyan kapcsolatokról ír a szerző, amit a hivatalos életrajzokból általában szívesen kihagynak, hiszen még ma is meghökkentést keltene,  ha egy negyvenéves férfi egy tizenöt éves lánykával bonyolódna szerelmi viszonyba, főleg ha előtte a fiatal hölgy mamájának volt a szeretője (ez konkrétan Krúdy Gyulával történt meg – színdarab is készült belőle, látható a Pinceszínházban). Ráadásul nem a tankönyvekből vagy szakkönyvekből unalomig ismert fotók tekintenek vissza, hanem olyan képek, amelyeket nem biztos, hogy láthattunk.

Ady és Léda szerelme szinte már legendás, de arról ritkán hallani, hogy férje erre áldását is adta, sőt évekig együtt is éltek hármasban, az pedig, hogy a híres költőnek szerelme húgával is viszonya volt, már-már a Kiskegyed címlapjáért kiáltana. De azt se sokan tudják, hogy az Utas és holdvilág írója, Szerb Antal ifjonc korában egy cserkésztársához vonzódott, akiről később Ulpius Tamást  is mintázta.

Összesen negyven érdekesebbnél érdekesebb szerelmi viszonyokról olvashatunk, amelyek között akad szép számmal olyan is, amiről eddig biztosan nem hallottunk.

A kötet népszerűségének a másik titka az lehet, hogy az emberek szeretik a pikáns pletykákat, főleg, ha azok nem kitaláltak, hanem valódiak. Nyáry Krisztián könyve ilyen, érdekfeszítő és olvasmányos. Téli hideg estére egy forró tea mellé kifejezetten ajánlott!

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

Kiadó: Corvina, 2012

     Egy igazi vámpírcsaj: Sári Évi

   Első Vámpírok bálja musicalt Bécsben láttam és teljesen lenyűgözött. Rögtön elhatároztam, hogy itthon is meg kell néznem, így rögtön beszereztem egy nem túl olcsó jegyet és tűkön ülve vártam az előadást. Vártam a katarzist, ami Bécsben ért, pedig nem tudok németül, hogy akkor itt a szöveggel együtt valami csodát kapok. Kicsit csalódtam egy-két dologban, de volt, akire már akkor felfigyeltem, mert hangjával visszarepített Bécsbe. Ő volt Sári Évi. Az elmúlt időszakról és jövőbeni terveiről kérdezem.

   Teljesen meglepett a 175. előadáson adott nyilatkozatod, ahol meséltél arról, hogy már Debrecenben is játszottál, sőt a popzenei karrier és a műsorvezetés előtt már a színház felé tendáltál. Hogyan is kezdted és miért szakadt meg akkor ez az út?

 Sári Évi: Engem pedig az lep meg, hogy ez téged meglep. Elég régóta szerepelek a médiában és én minden alkalmat meg is ragadtam arra, hogy elmondjam, 18 éves korom óta dolgozom színházban. Valami rejtélyes okból kifolyólag erre mégsem szoktak emlékezni… Kivéve azokat, akik már láttak valamelyik előadásban. 

  Az érettségi után lettem a Debreceni Vasutas Musical Stúdió növendéke, ott kezdtem el tanulni ezt a szakmát Jantyik Csaba szárnyai alatt. Több szép szerepet kaptam a tanulmányaim alatt (Grease: Sandy, Hair: Sheila, A vörös malom: Míma), ezzel párhuzamosan pedig elkezdtem statisztálni és kisebb szerepeket is kaptam a Csokonai Színházban, illetve a Nyári Színházban.

  Később fiatal debreceni színészekből, énekesekből alakult meg a Zenetheatrum, amelynek én is sokáig aktív tagja voltam. Itt volt szerencsém eljátszani például az István, a királyban Gizellát, a Sztárcsinálókban Poppeát, A dzsungel könyvében Tunát, vagy éppen az egyik kedvencemet, ismét Sandy-t a Grease-ben.

Ez az időszak egybeesett az általad említett popzenei karrierrel és műsorvezetéssel, tehát a „színházi út” nem szakadt meg soha, talán csak egy picit háttérbe szorult. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez nem különösebben érdekelte az embereket, vagyis inkább az újságírókat…

         A médiában elég intenzíven jelen voltál, aztán szép csendesen eltűntél, kivonultál. Volt ennek valami különösebb oka?

S.É.: Eltűntem volna?... Igen, ha valaki műsorvezető egy televíziós csatornánál, az egyet jelent az intenzív jelenléttel. Ha már nem vezet műsort, akkor természetes, hogy kevesebbet szerepel. Ezt nem gondolom „kivonulásnak”. Persze lehetne sokkal többet is szerepelni a bulvárban, de minek? Nem szeretném kiteregetni a magánéletem részleteit, mert nem tartozik senkire. Néhány apróságot szoktam csak elárulni magamról, annyit, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy esetleg megjelenjen valami értelmes is rólam, például a színházi munkáimról. Merthogy általában az újságok részéről ez a feltétel…

    A Vámpírok bálja gárdájának az egyik törzstagja vagy, nagyon régóta erősíted a csapatot. Hogy jött ez a lehetőség?

S.É.: A bemutató 2007 júniusában volt, én pedig 2009-ben kerültem bele. Egy kis vérfrissítésen ment keresztül akkor az előadás, szükség volt néhány új szereplőre. A válogatás hírét a neten fedeztem fel és azonnal jelentkeztem. A casting nagyon kemény és izgalmas volt, hiszen a darab rendezője, Cornelius Baltus és a koreográfusa, Dennis Callahan irányítása alatt zajlott és természetesen énekelni és táncolni kellett. Rajtuk kívül ott volt a producer, Simon Edit, a művészeti vezető, Póka Balázs és a karmester Köteles Géza is. Amikor Edit felhívott és elmondta, hogy beválogattak és megkaptam Magda szerepét, elmondhatatlanul boldog voltam! Azóta részese vagyok ennek a csodának és remélem, hogy még sokáig így is marad…

         Az általad játszott karakterből csak úgy árad a szexualitás. Ez a szerep mennyire áll közel hozzád, mennyire tudsz vele azonosulni?

S.É.: Nagyon szeretem ezt a szerepet és úgy érzem, hogy sikerült vele azonosulnom, de erről a nézőket kellene megkérdezned. (mosolyog)

A darab elején Magda egy jóravaló, ártatlan, dolgos lány és a vámpírrá válásával tör elő belőle igazán a nőies énje. Tehát megvan benne az a kettősség, ami szerintem az életben is fontos egy nőnél és remélem bennem is megvan!

         Nemrég a West Side Story Anitájaként léptél színpadra. Ez a szerep hogy talált meg?
S.É.: A Szegedi Nemzeti Színház tavaly nyár végén tartott válogatást néhány szerepre. Jelentkeztem és nagy örömömre a főigazgató, Gyüdi Sándor és a művészeti igazgató, aki egyben az előadás rendezője és koreográfusa is, Juronics Tamás nekem szavazott bizalmat. Télen kezdődtek a próbák, a bemutató pedig februárban volt. Egy szuper csapatba kerültem be, nagyon jól éreztem magam Szegeden! Eddig 30 előadást játszottunk és remélem még lesz belőle jó néhány!

        A PS Produkció nem egy társulat, bár te az általuk fémjelzett Sakkban is jelentős szerepet kaptál, azért nem hiányzik egy színházhoz való tartozás érzése, a biztonság?
S.É.: Mindennek van előnye is és hátránya is. Persze néha úgy érzem, hogy jobb lenne egy színházhoz tartozni és folyamatosan játszani, de ez manapság keveseknek adatik meg. Így viszont csinálhatok többféle dolgot is, hiszen az időmbe belefér. Tavaly államvizsgáztam a BKF-en kommunikáció és médiatudomány szakon, most pedig ugyanitt tanulok, kommunikációs tréner képzésre járok. Rendezvényeken szoktam műsorvezetőként dolgozni, énekelek egy budapesti zenekarral Jazzy souds feat. Sári Évi néven, illetve a debreceni SunFactory zenekarral is fel szoktam lépni. Nemrég pedig elkezdtem együtt dolgozni egy zeneszerző-dj-vel, B.Craackkel, akivel elektronikus zenei vonalon szeretnénk érvényesülni. Ez a stílus a szívem egyik csücske és régóta szerettem volna ilyen zenét csinálni.

         Páran a Vámpírok bálja gárdájából átigazoltak a bécsi produkcióhoz. Te gondolkoztál már külföldi karrieren?

S.É.: Ha picivel fiatalabb lennék, lehet, hogy kipróbálnám magam. Jó lenne világot látni, nyelvet tanulni, tapasztalatokat gyűjteni, pénzt keresni, de azért mindennek ára van. Több emberrel beszéltem már erről, akik dolgoztak külföldön énekesként vagy táncosként és szinte mindegyikük azt mondta, hogy jó, jó, de nagyon kemény munka. Én egyébként is elég ragaszkodó típus vagyok, emberekhez és tárgyakhoz egyaránt, szóval nem hiszem, hogy jól bírnám a távollétet. Itthon szeretnék érvényesülni és minél többet énekelni!

          Tudom, eléggé sablonos kérdés, de van álomszereped?

S.É.:Nagyon sok olyan musical van, amikben szívesen játszanék! Például a Jekyll&Hyde, a Chicago, az Evita, a Cabaret, a Wicked és még sorolhatnám…

          Akkor most hosszútávon is színházi szerepekben gondolkodsz? Van-e valami új kilátásban?
S.É.: Igen, szeretnék! Remélem, hogy lesz rá lehetőségem. Új szerep egyelőre még nincs kilátásban, de szilvesztertől újra lesz Vámpírok bálja a Pesti Magyar Színházban, remélem a Sakk musical-koncert is hamarosan újra előtérbe kerül és valamikor West Side Story is lesz Szegeden. A pontos időpontokat majd meg lehet találni a weboldalamon.

Sári Évi Hivatalos Oldala

Korábbi cikkem a Vámpírok báljáról ITT olvasható.

      A donor

   Lissa Price-nak A testbérlők c. könyve akár ezt a címet is viselhetné, hiszen a spóraháború után a képviselő nélkül maradt gyerekek azok, akik donornak jelentkeznek az Elsőrendű Állomásokra, a szebb és biztonságosabb jövő reményében. Röviden és tömören ez a lényeg.

   A Testbérlőket a Y.A.  (Young Adult Fiction)  kategóriába sorolják Amerikában, nálunk pedig fantasynek (Alexandra) vagy krimi-thrillernek (Libri) nevezik, én meg úgy gondolom, hogy a sci-fi  műfajába illik bele a legjobban. Több helyen is az Éhezők viadalával hasonlították össze - sőt a könyv hátsó borítóján is méltó utódjának nevezik -, jelezve, hogy ez a fiatalabb korosztályt szólítja meg és ezt könnyedebb nyelvezete is alátámasztja.

    Akkor most vegyük szép sorjában: szerintem a nyelvezete nem sokban különbözik az Éhezők viadaláétól, mert valljuk be, azért ott sem bukdácsoltunk a nyelvi szójátékok és a barokkos körmondatok rengetegében és a mély gondolatok sem vettek rá arra, hogy órákon át filozofikus fejtegetésekbe bocsátkozzunk. A korosztály dolog ma már elég kényes téma, az x, y és z generációk világában embere válogatja, hogy ki mit tart felnőtt vagy éppen ifjúsági irodalomnak. Sokan azt is felrótták, hogy túl felszínesek a karakterek, sok minden nincs túl mélyen kidolgozva, vagyis van pár dolog, amit homály fed. Ebben van némi igazság, de mivel úgy tudom, hogy az írónő két részesre tervezte, ezért gondolom pár dolgot a második részre hagy.

   A történet főhőse Callie, aki a spóraháború után szülők nélkül marad, ráadásul hétéves öccse ellátása is rá hárul és persze legjobb barátjára, Michaelre. Viszont van a testbank, aki ilyen fiatal, szép és egészséges, törvényes képviselő nélkülieket környékez meg és vesz rá arra, hogy a szép korúaknak - akik akár 150 évesek is lehetnek - adja kölcsön hamvas testét, mindezt egy speciális eljárás után (plasztika, hegek eltüntetése), egy komoly szerkezet segítségével.

   A lány eleinte ódzkodik, sőt undorodik még annak gondolatától is, hogy más használja a testét, bár ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a nyomorból kitörjön, és ne kelljen bujdokolnia a rend éber őrei elől, akik ha elfogják, akkor egy borzalmas intézetbe zárják, ahogy sok más utcán élő gyermeket is. Végül Callie mégis elvállal egy bérletet, ami három alkalomból áll, azért, hogy beteg kisöccsét, Tylert megmentse. A tuti biztos rákapcsolódásról kiderül, hogy mégsem annyira perfekt és az egyik alkalommal meghibásodik, így a dúsgazdag bérlője a testében ragad. A lány ekkor tudja meg többek között azt is, hogy sem a „gazdája”, sem a testbank szándékai nem túl tisztességesek. Innentől a cselekmény pörög, állandó csapások érik és a legváratlanabb pillanatokban derül fény a miértekre. Időközben a szerelem szele is megcsapja, igaz, ez eleve halálra van ítélve, hiszen óriási a társadalmi különbség.

   Felmerül a kérdés, hogy Callie helyt áll-e ebben az új helyzetben és mit tehet, ha kiderül a teljes igazság?  

   S mivel Lissa Price már megírta a folytatást, nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy jó pár kérdés marad válasz nélkül.

   Több kritikával ellentétben én mégis kíváncsian várom, hogy ez a disztópikus világ visszatérjen és fellebbentse a fátylat mindenről, még akkor is, ha nem éppen Huxley vagy Dan Simmons könyveinek kidolgozottsága áll a történet mögött, de mindenképpen izgalmas és kikapcsoló.

   Lissa Price: A testbérlők

   Kiadó: Agave Kiadó, 2012

   A gömbfejűek és a csúcsfejűek. Színen az Alkirály… hoppá, hiszen ez egy macskanő, rózsaszín polip úszógumival, ráadásul irtó csinos is. Megszólal és valami mérhetetlen energia sugárzik belőle. Várom, keresem a hibát, hiszen ez „csak” egy vizsgadarab, de nem, nem történik semmi ilyesmi. Én csillagos ötöst adtam Eke Angélának, akit hivatásáról kérdeztem.

   Ötödéves hallgató vagy a SZFE-en bábszínművész szakon, ez miben különbözik a színművésztől?
Eke Angéla: Nem mondanám, hogy különbözik, mert az egyetemen ugyanazt a képzést kapjuk, mint a prózai osztályok. Ezen felül voltak még bábtechnika óráink, szóval én ezt a fajta ismeretet egy plusznak tekintem.

   Mindig is bábszínművész akartál lenni vagy maga a színészi pálya vonzott?
E.A.: Amíg nem vettek fel, addig nem volt közöm a bábhoz. A Színművészeti előtt a Nemzeti Színházban voltam stúdiós két évig, ami meghatározó korszaka volt az életemnek. Olyan mesterek tanítottak, mint Jordán Tamás, Valló Péter, Molnár Piroska és Benedek Miklós és még az előadásokban is benne lehettünk. Amelyik évben felvettek a Színművészetire nem indult prózai osztály, így felvételiztem báb szakra.

   A gömbfejűek és csúcsfejűek vizsgaelőadásotok  kapcsán döbbentem igazán rá, hogy ti is ugyanolyan színészek vagytok. Nekem személy szerint nagyon tetszett a darab, bár bevallom, volt egy-két fehér folt. Nektek mindig elsőre világos, hogy mi is van a szövegkönyvben?
E.A.: Szerintem minden szöveget meg kell fejteni, akármivel foglalkozik az ember és az erre való igényt nem szabad alább hagyni. Zsótér Sándor rengeteget foglalkozott velünk, hogy  a szöveget tökéletesen megértsük, még a bemutató napján is. A darabban a szereplők zöme tulajdonképpen azt gondolja, amit mond, és sokszor az egyszerű dolgok a legnehezebbek. Sokat küzdöttem magammal és még mindig nincs vége, attól, mert egy előadás már be lett mutatva, még nem jelenti azt, hogy kész vagy. Mindig új feladatokat kell adni magadnak előadásról előadásra és dolgozni a szerepeden.

   Zsótér Sándornak vannak érdekes elképzelései - engem az úszógumi megszületésének a gondolata érdekelne -, ti mindig egyetértetek az instrukcióival?

E.A.: Én imádtam ezt a próbafolyamatot Zsótérral, úgy gondolom tökéletesen egy hullámhosszon voltunk, valahogy minden evidens volt számomra, amit kért vagy mondott. és Ha valamiről mégis más gondolatunk volt, akkor azt nyitottan kezelte. Az úszógumikat, bár tudtuk, hogy valamikor érkezni fognak, az utolsó héten kaptuk meg és egészen új dimenziók tárultak fel. Én valamiért mégis az első perctől gyűlöltem a rózsaszín polip úszógumimat, ami az Alkirály alteregóm és bár próbáltam leplezni, Zsótér azonnal kiszúrta, de nem erőszakoskodott, viszont a végére valahogy mégis megszerettette velem...

   Mennyire volt nehéz számodra egyszerre több hasonló, de azért árnyalatnyit eltérő szerepet eljátszani? Egyébként brilliánsan megoldottad.

E.A.: Köszi szépen… Az egyik szerepre, az Alkirályra elég hamar ráéreztem, pedig férfi karakter és negatív figura. Zsótér viszont azt mondta, hogy ez egy macska nő legyen, és bár ez csak egy formabeli dolog, mégis sokat segített.  Emma Cornamontis megformálásában, aki egy bordély tulajdonos nő, az volt a kihívás, hogy hogyan találom meg az érett, tapasztalt nőt, aki borzasztóan elegáns, nagyvonalú, és csak annyira rafinált amennyire kell. Vigyáznom kellett arra is, hogy mindehhez ne kapjam elő a tipikus paneleket. Nagyon sokat dolgoztunk a szövegen, ebben rejlik a munka nagy része, és amikor elcsíptem, akkor szuper érzés volt, nem is tudom melyik szerepet szeretem jobban.

   Mi az, ami a színészet mellett nagyon leköt?

E.A.: Nagyon szeretek főzni, és tudok is, imádom a különleges ízeket, az ínyenc konyhát, de legjobban a hagyományos magyar ételeket tudom elkészíteni. Sajnos csak ritkán van erre időm, de ha otthon vagyok Vácon, akkor megtehetem. Kimegyek a piacra, mert szeretem a hangulatát, és azt is, hogy én válogathatom össze a hozzávalókat, így biztosan tudom, hogy mit fogok megenni. Ezenkívül a különleges, egyedi ruhák rabja vagyok. Szerintem az öltözködés nem külsőség, hanem egy önkifejezési forma, teljesen bezsongok, ha rálelek egy extra darabra. De azt hiszem, semmi nem köt le jobban, mint a színház!

   A báb irányában képzeled el a jövődet vagy inkább a „hagyományos” színjátszásban?
E.A.: Most úgy gondolom, hogy a prózában szeretnék kikötni, de amit a báb szakon tanultam az már az enyém, bennem van és ezeket a plusz dolgokat szeretném felhasználni mindenben, amiben csak dolgozom.  De lassan összefolynak a műfajok és nemsokára már nem lesz olyan könnyű definiálni mi a báb és mi a „hagyományos”. Kísérleteztem tavaly egy vizsgaelőadásban, ahol egyedül kellett színpadra állnom, hogy hogyan lehet ötvözni a mozgás-látvány-próza-báb színházat, úgy, hogy teljes színházi élményt adjon és felnőtteknek szóljon. Ennek fejlesztgetése továbbra is érdekel.

   Ez pontosan hogy kell elképzelni?

E.A.: Ezt az előadást vagy inkább kísérletet közösen szültük Kristóf Borbálával, aki akkor még dramaturghallgató volt az egyetemen. Úgy kell elképzelni, hogy egy 2x2 méteres nejlonkockában vagyok és így kezdődik a történet-, ami egy születés, egyben egy női sorstörténet -, majd kijövök és ez az anyag (nejlon) lesz minden a későbbiekben: víz, ruha, ember és még sorolhatnám. Mindeközben pedig a nézők azt láthatják, hogy mik azok a stádiumok, amiket bejárunk vagy be kell járnunk nekünk nőknek, akár azért mert mi akarjuk vagy azért mert belekényszerülünk.

   Melyik színházban látnád magad szívesen a színpadon?

E.A.: Akárhol, ahol úgy érzem, van feladatom.  

Angélát megtekinthetik a Pinceszínház- és az Ódry Színpadán