Like Me!

A nagy kibékülés

A boltok polcaira került az Ulpius-ház jóvoltából A szürke ötven árnyalatának folytatása és csak éppen egy szó cserélődött ki a címben, amely utal arra a sötétségre is, amely Christian Grey múltjában lapul.

Az előző kötet Ana és Christian szenvedélyes kapcsolatának megszakításával ért véget, minden olvasó nagy bánatára. A második rögtön ott veszi fel a fonalat, leírva Miss Steele mindent felemésztő bánatát, ahol kiderül, hogy a vékony lányból most még vékonyabb lett. Nem lövök le túl nagy poént azzal, ha elárulom, hogy ez a „hideg és kegyetlen" férfi nem bírta túl sokáig Ana nélkül és José fotókiállítása pont jó ürügy volt, hogy levelet írva felajánlja a leutazásban való segítségét. A lány természetesen örömmel fogadja a férfi közeledését, de egy percig sem felejti el a miatta átélt fájdalmakat. Végül belemegy abba, hogy együtt utazzanak le a Charlie Tango fedélzetén. A levegő egy pillanat alatt felforr körülöttük és percek alatt ugyanaz a vibráló érzés önti el mindkettejüket. Christiant annyira meggyötörte Anastasia távolléte, hogy hajlandó az egész szerződést átmódosítani. Nem kell alávetnie magát a szexuális óhajainak, tehát lemond minden eddigi követeléséről és egy szabad, szabályoktól mentes kapcsolatot akar vele. Ez meglepő lépés egy ilyen férfitől.

E L James első könyvénél, mint elsőkönyves írónál még elnézhetőek voltak az elég nagy szarvashibák és bíztam benne, hogy a másodiknál ezt már levetkőzi vagy legalábbis a szerkesztője segít neki. Nem történt meg, az írónő a szinonimaszótárt még most sem lapozgatja szívesen, szereti ugyanazokat a kifejezéseket újra és újra használni. Ráadásul még mindig azt hiszi, hogy óvodásoknak ír, állandóan ugyanazt rágja a szánkba: igen, felfogtuk, ha Ana a száját rágcsálja, attól Christian bevadul, nem kell minden tizedik oldalon elmagyarázni. Ez az első kötetnél még emészthető volt, most már kissé idegesítő.

Erotikus irodalomnak még mindig nem nevezném, nincs benne több szexualitás, mint egy átlagos romantikus regényben, és most, hogy elmúlt a nyár, és lassan beköszönt a hideg tél, azt hiszem, komolyabb könyvek felé evezek, de pár óra szórakozást megér, ha nagyon unatkozunk.

Nem is mesélek tovább, inkább olvassátok el ezt a cikket, hogy miért is olvassuk E L James regényeit.

Jó olvasást!

Akinek még nincs meg, de el szeretné olvasni, az látogasson el a Like Me! Facebook oldalára, mert lehetősége van megnyerni!

   … ezt többféleképpen is értem, legfőképpen úgy, hogy ahhoz tényleg kurázsi kell, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben valaki színpadra állítson úgy egy darabot, hogy az nem éppen a könnyen emészthető kategóriájába kerüljön. Zsótérnak volt kurázsija.

   Ahhoz is kurázsi kell, hogy megnézzük, mert az ilyen sok szimbólummal dolgozó rendező, mint Zsótér Sándor, nem adja könnyen a rejtély megoldását, nem fedi fel rögtön a szándékát. Én még ma is az október 13-ai Kurázsi mamán gondolkodom. A nagyját megértettem, a mondanivalója összeállt, és ha nem állt volna, akkor a színlap tervezője tett róla, mert Brecht véleményét röviden és tömören rátette: „A Kurázsi mama és gyerekei ma már nem az a darab, amely későn jött, nevezetesen egy háború után. Ijesztő módon új háború fenyeget. Senki nem beszél róla, mindenki tudja. A nagy tömegek ellene vannak a háborúnak. De annyi a nehézség. Nem lehet, hogy egy háború segítene rajta? Nem kerestünk egész jól a legutóbbiban, legalábbis röviddel a vége előttig? Nincsenek-e mégis szerencsés háborúk? Szeretném tudni, hogy a Kurázsi mama és gyerekei hány nézője érti meg a darab figyelmeztetését.” 

   De a környezetidegen elemeken és egy-egy szokatlan cselekvésen bevallom, még most is töröm a fejem. Mi miért történt? Mi miért volt ott a színpadon? Ahogy már egy előző, szintén általa rendezett előadásnál írtam, lehet, hogy nem kell mindenben az értelmet keresni vagy mindenáron megfejteni, de én azért mégsem hiszem, hogy akár csak egyetlen cérnaszál is feleslegesen lenne az előadásán. Egy tanárom azt mondta, hogy ne akarjuk megmondani, hogy a rendezőnek mivel mi volt a célja, azt majd megmondja ő maga. Rendben. De akkor is vannak a színpadon olyan megnyilvánulások, amelyeket nem pontosan tudunk hova tenni, és azzal a rendezőnek mégis célja volt. A brechti sajátosságok tetten érthetőek voltak itt is, feliratok, mozgógépek, képek és a „kötelező” elidegenítő songok.

   Kurázsi mama immár harmadik alkalommal elevenedik meg Zsótér Sándor keze alatt, ezúttal Kováts Adélt gyúrta Kurázsivá, azt a Kováts Adélt, aki nemrég elnyerte a színikritikusok rangos díját a Vágyvillamosban nyújtott alakításáért, és igen, szintén az ő rendezése alatt. Igazán sajátos rendezést láttunk, de ez tőle, ahogy egyre inkább megismerem, nem idegen.

   A kissé viseltes és flitteres ruhát viselő Kurázsi mama egy olyan nő, aki mindent megtesz azért, hogy a gyerekeit óvja, azt hiszi, mindenkit kiismer, mindent meg tud oldani, és hogy neki, mint markotányos nőnek, a háborúból csak haszna lehet. A háború hosszú és neki rá kell jönnie, hogy történik olyasmi is, ami fölött nincs befolyása és arra is, hogy nem mindig elég a szándék, a tett legalább ugyanolyan fontos. Kováts Adél Kurázsija igazi kereskedő, szikár, szívós és van kurázsija, de van neki egy másik oldala, ami legtöbbünk figyelmét elkerüli, erre egy másik tanárnőm hívta fel a figyelmünket: hogy végre egy rendező, aki meglátta benne a nőt, nemcsak az anyát vagy az üzletasszonyt. Valaha igazi nő volt, aki szerette a szenvedélyt és a férfiakat is, és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy gyermekei három különböző kapcsolatból vannak. Sőt, még mindig kívánja őket, így áll össze a szakáccsal, akivel csak azért szakad meg a viszonya, mert az nem fogadja el a lányát és választás elé állítja. A másik nagy szerep pont az övé, Néma Kattriné, akinek minden mozdulatában, arcjátékában tetten érhetőek az érzelmei. Petrik Andreának köszönhetően fantasztikus játékot láthattunk, a fiatal és tehetséges színésznő széles spektrumon mozgott. A végén mintegy a nyomás alól felszabaduló fenevad, erőteljes, már-már ijesztő dalával hidegrázást okoz a nézőknek.

   De a kereskedőnőnek van még két másik gyereke is, akik tökéletes ellentétei egymásnak, Eilif (Formán Bálint) a nagyobbik, aki az anyjára ütött, rendkívül okos, de vakmerő, és pont emiatt nem érzi a különbséget a háború és béke között. A fiatalabb, aki Ungár Júlia új fordításában a Fejő (Rétfalvi Tamás) nevet kapta, bátyjával szemben kissé együgyű és túl becsületes is, ami háborús időkben nem túl szerencsés. Időközben hozzájuk csapódik egy pap (Rába Roland), aki addig kitart mellettük, ameddig a szükség erre kényszeríti. A szintén díjazott (Színikritikusok díja) színész kellő hitelességgel bújt a lelkész csuhájába és élezte ki a ravasz, haszonra hajtó és képmutató ember tulajdonságait.

   A pár darabból álló díszlet teret adott a színészeknek arra, hogy azok ide-oda tologatásával mindig megfelelő környezetbe ágyazzák a mondandójukat. Nekem élmény volt kicsit elengedni magam és befogadni a darabot még akkor is, ha az üzenete nem túl felemelő: az ember nem mindig tanul a hibájából. Ezért ember.

  A bemutatón általában kiderül, hogy mennyire emészthető egy darab, eléggé mérvadó az, ha a szünet után nemcsak egy-két ember távozik. Sajnos most is ez történt. A gond akkor van, ha rendezőnek van egy koncepciója arról, hogy hogyan rendezze meg a darabot, a nézőnek pedig van egy elvárása az előadással szemben. Ez a kettő nagyon sokszor nem egyezik. A rendező nem akar engedni az elképzeléseiből még akkor sem, ha rajta kívül nem sokan értik meg, vagy csak azok, akik komolyabban foglalkoznak a színházzal. Vigyázni kell rá, hogy a nézőt ne idegenítsük el a színháztól, mert nagyon vékony jégen járunk.

   Fotó: Dömölky Dániel (forrás: Radnóti Színház)

   Játszási napot ITT.

   ... avagy gazdag a gazdaggal társul szívesen - SZFE bábszínészeinek az előadása

  A SZFE ötödéves hallgatóinak igazán hálás vizsgafeladat jutott, ugyanis egy Bertolt Brecht darabot vittek színre, ráadásul egy olyan művét, amelyet eddig Magyarországon még nem láthatott a nagyérdemű. Szövegét Ungár Júlia dramaturg fordította és aktualizálta, hogy a magyar közönséghez közelebb hozza. Azt hozzá kell tennem, hogy az egyetem bábszínművész osztályának az előadása volt.

  Azért jegyzem meg ezt külön, mert azt hiszem, hogy az emberek többségében teljesen hamis kép él a bábszínházról és ennek következtében a bábszínészről. Bennem még azoknak a bábdaraboknak az emlékei vannak, amikor egy paraván mögül pár bábut kilógatnak és előadnak egy egyszerű kis tanmesét. Nemrég viszont felvilágosítottak, hogy ebből a bábművészet már nagyon is kinőtte magát és a színészek is komolyan be vannak vonva az előadásokba, sokszor a bábokkal szimbiózisban működnek, és hogy egyre több a felnőtteknek szóló előadás is. Ezeknek ismeretében már nem csalódtam amiatt, hogy a színpadon nem voltak valóságos bábuk, és hogy a színészek nem a paraván mögül beszéltek.

   A nyitóképben éppen Yahoo ország gondjait beszélte meg az alkirály legjobb bizalmasával,  az államtanácsossal és arra a következtetésre jutottak, hogy át kelleni adni ezt a problémát valakinek, talán éppen Iberinnek, mert ők most nem érnek rá, nem akarnak ezzel foglalkozni. A piszkos munkától megszabadulva az alkirály meg is pattan, elmegy valahová, ahol csak úgy pihenhet. Szüksége van rá.

   Iberin az ország zűrzavarát abban látja, hogy kétféle ember van, a gömbfejűek és a csúcsfejűek, vagyis  csuhok és a csihek és ezek nem férnek meg egymás mellett. Megoldás: a csiheket el kell pusztítani és akkor minden rendbe jön.

   A darabot Shakespeare Szeget szeggel c. drámája ihlette, de itt nem az erkölcs, hanem a gazdasági helyzet rondít bele az ország helyzetébe. Már nem gazdagok és szegények vannak, hanem csuhok és csihek. Lázadás készülődik a Sarló zászlaja alatt, mert a földesurak, túl magas bérleti díjat kérnek a földekért, amit a bérlők nem képesek kifizetni. Iberin helytartósága rögtön egy pikáns ügyet kap, ahol egy gaz csih kihasznált egy szegény csuh lányt, a bérlője lányát ellenjuttatás fejében szexuálisan használta. Bár Nannának ez a kapcsolat csak előnyére volt, de amikor le merte szólítani az utcán mások előtt a gazdag csúcsfejűt, rögtön bíróságra került az ügy. Innentől egy ironikus tárgyalás veszi kezdetét, ahol a bíró alkalmatlansága miatt személyesen Iberin veszi át az ügyet. Nevetséges okok, indokok, vádak repkednek a levegőben, nem arról vitatkoznak, ami lényeges, számos poénos be- és kiszólás van, de mindezek mögött nagyon is érződik, hogy olyan problémák állnak fenn, amelyek még ma is ugyanúgy léteznek. Csak ma nem egy földesúrnak fizetjük meg a bérleti díjat, hanem sok kicsi sárga csekket  a postán, vagy éppen alig bírjuk kikotorni az téli ELMŰ díjak irreális összegét.

   A társadalom komoly gazdasági problémáit humoros köntösbe bújtatva tálalják, és ha valaki valamelyik csoportban felismeri önmagát, akkor a saját nyomorúságát tanulja meg kinevetni, mert így talán könnyebb. Az lehet, hogy most a csiheknek könnyebb, de bármikor győzhetnek a csuhok is, mindez addig marad így vagy úgy, ameddig az aktuális hatalomnak ez megfelel és kiszolgálják őt. A csih kivégzésénél, amikor a csuh átveszi a helyét a földbér elengedésének fejében, akkor senki nem kérdez semmit, ha egy fejnek vesznie kell, akkor nekik mindegy, hogy az kié. Ha kell egy bűnös, akkor találni is fognak. Ha eljön a megtorlás ideje, akkor az fog a vádlottak padjára kerülni, aki az éppen akkori vezetőségnek nem hoz hasznot.

   Brecht műve ma is megállja a helyét, talán még jobban, mint akkor, persze minden időnek megvan a maga keresztje, mindig vannak, voltak és lesznek csihek és csuhok.

Az osztály jól megoldotta ezt a feladatot, a maximumot nyújtották, nálam jelesre vizsgáztak legtöbben, és aki nem, az sem kapott négyesnél rosszabb jegyet. Két favoritom volt a lányok közül, az egyik Eke Angéla, aki mindegyik szerepében hasonló karaktert formált meg, a kényes, nemtörődöm, de határozott és dögös nőt. Ennek az eszköztárát teljesen kimerítette. A másik nagyon színes egyéniség Mórocz Adrienn, akinek változatos szerepei voltak, de kimagasló alakítást a pénzéhes, számító és rideg apácaként nyújtotta, ahol úgy alkudozik egy emberéletről, mintha az lenne az év legnagyobb üzleti fogása. A fiúk közül Márkus Sándor pókembermaszkos, kétes szexuális beállítottságú népvezérének heves és változatos játéka nyűgözött le.

   A díszlet pár iskolai padból állt, amit maguk alakítottak, és igen, a csúcs- és gömbfejeket szimbolizáló úszógumikat majdnem kihagytam, pedig elég intenzíven jelen voltak a darabban, a feledés oka nem véletlen. Nem vagyok elég jártas a zsótéri rendezésekben, még csak bontogatom a szárnyaimat és próbálom ezeket a képeket megfejteni. Egyelőre kisebb-nagyobb sikerrel. De az összkép és az összmondanivaló tetszett. És az is lehet, hogy nem kell mindig mindent megérteni, a részletekbe beleveszni, mert ekkor következhet be az, hogy nem látjuk a fától az erdőt.

További előadások az SZFE-en.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa (forrás: SZFE)

   Marica grófnő a Budapesti Operettszínházban

   A héten tartotta az Budapesti Operettszínház a Marica grófnő sajtóbemutatóját, egy igazán frappáns tájékoztató keretében. Kovács Áron, a népszerű műsorvezető, az Áron Show-ba meghívta vendégeinek az operett csillogó sztárjait, mert kiderült, hogy komoly félreértések vannak közöttük.

  A színpadon berendezett stúdióban Áron elsőként az ifjú, szépséges és dúsgazdag erdélyi grófnőt invitálta be, a feldúlt Maricát (Bordás Barbara) és megkérte, hogy öntse ki a szívét. Az ifjú hölgy feldúltan elmesélte, hogy hogyan és ki csapta be őt és azt is, hogy ő sem teljesen tiszta az ügyben, hiszen kitalált magának egy eljegyzést, egy bizonyos Zsupánnal és ezt meg is hirdette az újságban, a gond csak akkor kezdődött, amikor ez az álvőlegény tényleg meg is jelent a birtokán. Áron nem hagyta sokáig bánkódni az átvert arisztokrata nőt, és rögtön behívott két másik vendéget, akik tisztázhattak mindent, Lizát (Dancs Annamari) és Liebenberg Istvánt (Kerényi Miklós Máté), akik elmesélték Tasziló igaz történetét és próbálták békíteni Maricát. Pár perc múlva megérkezett a bonviván Tasziló (Vadász Zsolt) is, aki szintén színt vall és biztosítja a lányt arról, hogy csakis őt szereti, azt is elmondta, hogy csak azért ment a birtokára álnéven dolgozni, mert a vagyonuk eltékozlása után el akart bujdosni szégyenében.

A szereplők még a néhai Mónika Show résztvevőit is lepipáltak, sőt Dragomírt  (Földes Tamás), Marica másik udvarlóját a  biztonsági őrök fogták le. A sok mérges ember között Áron alig tudott rendet tenni, de végül sikerült neki, hiszen mégiscsak  ő show-mester, így mindenki boldogan távozhatott velünk együtt, de még előtte egy igazi meglepetésszemélyt is a színpadra invitált: az Operettszínház direktorát, Kerényi Mikós Gábort.

Ő bejövetelekor egy operett betét első sorával örvendeztette meg a jelenlevőket, majd kifejtette véleményét a Marica újraértelmezéséről és aktualitásáról: „Nehéz lenne aktuálisabb történetet találni, hiszen sokan gondolják ma azt, hogy a hazugságok szekerén haladva könnyebb az élet! Szép példája a darab, hogy lehet egyre inkább csak belegabalyodni a saját maguk által szőtt hálóba. Marica és a "gazdatiszt" sok-sok konfliktuson, szenvedésen kell, hogy átessenek, míg legyőzik önmagukat, mert végül így győzedelmeskedhet minden operett központi témája, a szerelem. A Marica grófnő éppen ezért szép bizonyítéka annak, hogy a szerelmünkért, a vágyainkért akkor is küzdeni kell, ha előtte szinte helyrehozhatatlan hibákat követtünk el."

A darab érdekessége, hogy anno 2001-ben ezzel kezdte meg a színház igazgatását és a Millenárison kezdték el játszani, majd az színház felújítása után beköltöztették a Nagymező utcai teátrumba. Azt is elárulta, hogy kicsit szélsőségesebb szituációkat csempésztek a darabba, mert bizonyos hangsúlyok most 2012-ben máshová kerültek: „Világszerte ismert és népszerű darab Kálmán Imre műve. A Marica grófnőt most is több városban: Szentpéterváron, Jekatyerinburgban, Bécsben és Salzburgban játsszák ebben a rendezésben. Mindenütt csaknem ugyanígy, de mégis a helyi sajátosságoknak megfelelő poénokkal megfűszerezve"

 És bár a Marica grófnő újjászületik, de Kálmán Imre népszerű melódiái maradnak, a lenyűgöző dallamvilág és a különböző zenei stílusok:  az amerikai foxtrott, a shimmy, a bécsi keringő, a magyar csárdás és a cigányzene.

Az előadás október 19-től tekinthető meg olyan szereplőkkel, mint Bordás Barbara, Fischl Mónika, Vadász Zsolt, Vadász Dániel, Boncsér Gergely, Szendy Szilvi, Dancs Annamari, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté, Lehoczky Zsuzsa, Felföldi Anikó, Földes Tamás, Faragó András, Dézsy Szabó Gábor, Petridisz Hrisztosz, Marik Péter, Péter Richárd és Rikker Mária.
Az Operettszínház művészei közben is és a végén búcsúzóul  adtak egy- egy dalt ízelítőül.

Előadás időpontotok ITT.

Fotó: Piros Csilla

    Karinthy Színház - Lovagias ügy

   A Karinthy Színház idei bemutatója Hunyady könnyed kis drámája, a Lovagias ügy volt, amelynek már a szereposztása is kecsegtető. Buda egyetlen színháza, bár nincs túl központi helyen, mégis érdemes akár villamosra is szállni, mert bizton mondhatom, hogy megéri, ez még az a hely, ahol őrzik a régi kis színházak hangulatát.
   Nagyon megnyerő volt, hogy tényleg azt kaptam, amit vártam. Az első benyomásom az volt, hogy egy régi fekete-fehér film hangulatát idézik meg, majd később gyerekkorom szilveszteri bohózatai jutottak eszembe. Mind a kettő jó érzést keltett bennem, mert ez nemigen jellemző a mai színházakra. Általában valamit nagyon aktualizálni akarnak, és ezzel kicsit átesnek a ló túloldalára, olyannyira, hogy a néző sokszor csak kapkodja a fejét, mert nem érti, hogy mi is történik a színpadon. A Lovagias ügy ebbe a hibába nem esett: pont annyit mondott és mutatott, amennyit a szerző anno leírt és színpadra álmodott. A karakterek szinte egytől-egyig szeretnivalók és valóságosak. Ilyen emberek voltak és mindig lesznek. A történet nagy része egy kis irodában bonyolódik le. Virág úr harminc éve dolgozik könyvelőként a taxi vállalatnál és eléggé nehezen viseli főnöke nemrég odakerült unokaöccsét, aki nem igazán törődik a szabályokkal. Akkor esik éppen be az irodába, amikor kedve szottyan, ráadásul még Gizikének is hevesen csapja a szelet. A nem túl fiatal titkárnő titkon oda is van Milkó úrfiért, ámbár szép lassan kiderül ez nála nem is olyan nagy dolog. Pali egyik késése alkalmával összetűzésbe kerül Virággal és elpattan a húr, felpofozza idősebb munkatárást. Az öregnek nem is kell ennél több, azonnal felmond és hazarohan családjához, ahol az állandó nehézségekre panaszkodó felesége, lázadó lánya és a nagyothalló anyósa várja. Virág mégsem meri bevallani kissé elhamarkodott tettét. Innentől a bonyodalom beindul és a vállalat is rájön, hogy túl könnyelműen engedte el őt, hiszen nélküle alig tudnak bármihez kezdeni. Virág figurája, Bajor Imre tolmácsolásában egy nagyon kis esetlen, együttérzést kiváltó alak, aki inkább az elhallgatás embere, mint a cselekvésé. Remek alakítást láthatunk. A zenés betétek Márkus Alfréd dalaival kellemes perceket szereztek, még ha a legtöbb színész inkább a prózai vonalon mozog is. Balázs Anna, a titkárnő szerepében üde hangjával becsengi e piciny teátrum terét. Vitalitásával minden férfit levesz a lábáról, pedig nem éppen karcsú derekáról híres. A tékozló fiúként a sármos Árpa Attila  toppan a színpadra immár második szerepében a Karinthy Színházban. Balszerencséjére éppen a kompromittált munkatársának lánya dobogtatja meg a szívét, aki nem más, mint a még mindig kislányos Balázsovits Edit, aki bájosan hozza a fiatal húszéves lányka szerepét.

   Lorán Lenke a nagyothalló nagymama szerepében állandó poénforrás, vicces félrehallásai mindig derültséget keltenek. De kacagásra bírja még a közönséget Csoma Judit, Megyeri Zoltán, Agárdi László, Karsai István és Flugbäller Frigyes is.

 Verebes István Hunyady Sándor prózáját jól átgyúrta zenés-szórakoztató előadássá, a Karinthy Színház remek kikapcsolódást és nevettetést nyújtó darabja lett a Lovagias ügy.

   Szereplők:

Bajor Imre: Virág; Csoma Judit: Virágné; Lorán Lenke: Nagymama; Balázsovits Edit: Baba; Árpa Attila: Pali; Balázs Andrea: Gizike; Megyeri Zoltán: Milkó; Agárdi László: Vödrös; Karsai István: Müller; Földvári Péter: Flugbäller Frigyes

Rendező: Verebes István

További előadások: