Karácsony utáni Diótörő
Nemzeti Táncszínház, 2013.01.12.
E.T.A. Hoffmann csodálatos meseműve talán az egyik olyan darab, amely nélkül nem telhet el karácsony. Feldolgozásainak száma megszámlálhatatlan, ráadásul szinte minden műfajba adaptálták már.
Idén is több helyen került színpadra Budapesten, ahogy a Nemzeti Táncszínházba is - több alkalom erejéig - beköltözött a Szegedi Kortárs Balett fantasztikus csapatával.
Ivan Vszevolozsszki, a Cári Színház egykori igazgatójának fejéből pattant ki, hogy E.T.A. Hoffmann meséjéből, A Diótörő és Egérkirályból kellene egy mesebalettet készíteni. Koreográfusnak a máig is felejthetetlen Marius Petipát kérte fel, aki több mint ötven balettet vitt színre, közülük többet ma is játszanak, hatása nem csak az orosz balettre terjedt ki, hanem szerte a világban felfedezhető. A Diótörőhöz a koreográfushoz méltó zeneszerzőt, Csajkovszkijt kértél fel, aki az elején nem túl nagy lelkesedéssel kezdett hozzá a zene megkomponálásához. Pazar díszleteket, jelmezt álmodtak meg, ami a mai előadásokban is jellemző, de van kivétel. Az első előadás a már Dumas által átírt változattal dolgozott, sőt Petipa még ezen is változtatott, de az alaptörténet megmaradt: a karácsonyi ajándékozás. Nem rögtön a teljes darabot mutatták be, csak a Diótörő-szvitet, de 1892. december 18-án útjára indult a nagysikerű mesebalett a Marinszkij Színházban.
A magyar bemutatóval még kicsit várni kellett, pontosan 35 évet, ugyanis 1927. december 21-én került a Magyar Királyi Operaház színpadára.
Azóta A Diótörő és Egérkirály hódított már rajzfilm, film, mesemusical, jégbalett és prózai formában is. Talán ez az az előadás, amellyel mindenki találkozott már gyermekkorában és népszerűsége máig töretlen. Hoffmann darabja csak a balett feldolgozás után lett annyira sikeres, hogy Németországból kitört és elkezdte felfelé ívelő útját az egész világban.
Miért ilyen közkedvelt és populáris?
Valószínűleg már sokan feltették ezt a kérdést és a válasz talán az, amiért Csajkovszkij mégis elvállalta a zeneszerzést hozzá, mert „hihetetlenül” érdekes.
Az eredeti balett szerint: a Stohlbaum családhoz vendégek jönnek, majd a karácsonyfánál a gyerekek elkezdik kibontani az ajándékokat. Megjelenik a család barátja, Drosselmayer nagybácsi, aki egy fabábot hoz, de mivel nem túl szép, ezért senki sem kapkod utána. Végül Marika megsajnálja és magához veszi a Diótörőt. Az este folyamán a kedves öregúr egy kis báb előadást mutat be a kicsiknek, ahol a gonosz Egérkirály küzd meg a herceggel. Később Marika testvére, Misi, aki állandóan borsot tör az orra alá, erőszakkal elveszi tőle a Diótörőt, akinek a nagy dulakodás közepette leesik a feje. Drosselmayer megfeddi a fiút, majd megjavítva visszaadja a kislánynak a bábut.
Ennyi izgalom után mindenki nyugovóra tér, ki-ki a maga játékával, így Marika is viszi sajátját.
Álmában előjönnek mindazok a dolgok, amik az est folyamán elhangzottak, csak minden sokkal nagyobb: az egerek megnőnek, ahogy a diótörő is és a lány szobájában elkezdődik a csata, ahol a lány fabábuja legyőzi az Egérkirályt.
A következő jelenetben Marika immár Mária hercegnő, akinek a megelevenedett Diótörő csapja hevesen a szelet és innentől kezdve egyre csodásabb kalandokban van részük. Az ifjú lovag az immár fiatal leányzót elviszi saját birodalmába, ahol hatalmas ünnepséggel tisztelegnek nekik, különböző táncokat előadva: spanyol tánc, keleti tánc, kínai tánc, trepak, és egy virágkeringő.
Ez után Marika - reggel - felébred és első dolga az, hogy átölje babáját, a Diótörőt.
Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett koreográfusának kezei között tavaly októberben egy újabb fantasztikus feldolgozás született, ahogy ő mondja: „Rengeteg tánccal igazi gyermekdarab a Diótörő. A sztori a klasszikus Csajkovszkij-balett története, ugyanakkor E. T. A. Hoffmann eredeti meséjéből, A Diótörő és Egérkirályból is merítettem, különösen amikor valamilyen dramaturgiai fordulatra volt szükség ahhoz, hogy folyamatosan izgalomban tartsuk a gyerekeket. Arra törekedtem, hogy minél változatosabb, kalandosabb legyen a történet. Mivel a táncosok gyerekeket is alakítanak, igyekeztünk a mozgásvilágot, mozgásrendszert is minél közelebb hozni a gyerekekhez.” (Hollósi Zsolt: Diótörő – karácsonyi mese gyermekeknek)
Gyermekelőadásra felnőttfejjel beülni mindig egy külön élmény. Lehet idegesítő is, hiszen számos kérdés fogalmazódik meg bennük és ennek rögtön hangot is adnak és nem túl halkan, de lehet mulatságos és tanulságos is, hiszen ők olyasmit is meg mernek kérdezni, amit mi - a „nagyok” - már kevésbé. Nem szégyellik, ha nem értenek valamit és nem lapulnak a székben nagyokat pislogva, hanem kérdeznek. Az persze megint más dolog, ha szegény anyuka, apuka irulva-pirulva a kényes kérdések hallatán nemigen tud mit válaszolni.
Juronics Tamás meseszerűnek szánt világa egyszerű és letisztult, talán kicsit steril is a gyerekeknek, de mindenképpen harmóniában van a táncosokkal. Háromszor váltanak színpadképet, először a nappaliban, az ajándékok és a karácsonyfa körül történik minden, ott lejtenek örömtáncot, majd a következő jelenetben az ajándékok óriásira nőnek és az utolsó képben Cukorország helyett Sütiországba repítik a nézőket, hogy különböző táncokat adjanak elő Csajkovszkij örök klasszikusára. A Szegedi Kortárs Balett igazából leginkább csak merített, vagy még inkább csak irányvonalnak használta az eredeti művet. Az ő Diótörőjük egy teljesen felújított és sokkal rövidebb – amennyit a mai eleven gyerekek még jó kedvvel tolerálnak – és dinamikus kortárs tánc van keverve a balettel. A mozdulatok nem túl bonyolultak, hogy még a kicsik szeme is könnyedén követni tudja, de így is fellelhető a balett légiessége, hiába száműzték a „pipiskedő” balettlépéseket. A fiatal táncosnő, a Marikát alakító Palman Kitti egyszerűen lenyűgöző, sugárzó mosolya, életvidám természete átüt mindenen és az is lehengerlő, ahogy állandóan összekacsint a gyerekekkel. Hihetetlen könnyedsége pedig odaszegezi a szemet minden egyes táncánál. A többi táncos is remekül megoldotta a feladatait, a távol-keleti tánctól kezdve egészen a keringőig.
A jelmezek egyszerűek voltak, fehér-ezüst és fekete szín dominált, de a fejdíszek kis miniatűr szoborcsodáknak tűntek, a Zazzy Design Stúdiónak köszönhetően. A megelevenedett játékokról is eltávolították a port és a rokokó ruhás francia baba helyett kaptunk egy miniszoknyás, kedves Barbie-lányt, a katonát/huszárt pedig pótolták egy akcióhős figurával (nekem elsőre a Zöld Lámpás ugrott be). A punkfrizurás egerek pedig egyenesen viccesek voltak.
Juronics kreativitása a koreografálásnál nem állt meg, hiszen maga is részt vett az előadásban, öreg mágusnak maszkírozva ő celebrálta a történéseket, és nem felejtette el azt sem, hogy a kisiskolások hamar elunják magukat, így bevonta őket is az előadásba. A hópihék a táncuk után hógolyókat dobáltak be a nézőtérre a kicsik legnagyobb örömére, akiknek fél perc alatt leesett, hogy mi a teendőjük. Vissza kell hajítani.
Egy kicsit több humor még elfért volna az előadásban, de így is egy teljes táncelőadást adott a Szegedi Kortárs Balett, nem feledve célját, hogy az újabb és újabb generációkkal időben megszerettesse a tánc művészetét.
Marika: Palman Kitti, Diótörő: Czár Gergely, Drosselmeyer nagybácsi: Juronics Tamás, Frici Marika testvére: Májer Gábor, Anya és Egérkirálynő: Zsadon Flóra, Apa és Tortavár ura: Tarnavölgyi Zoltán, Dada és Cukorszilva Tündér: Markovics Ágnes, Barbie és Rózsahercegnő: Hajszán Kitti, Baltazár a bátor: Kiss Róbert, Egérkirály: Csetényi Vencel, Rózsaherceg: Horváth M. Gergő, Gyerekek, egerek, hópihék, édességek: Szarvas Krisztina, Tóth Andrea, Fehér Laura, Hortobágyi Brigitta, Májer Gábor, Horváth M. Gergő, Csetényi Vencel
Fejdíszek, maszkok: Zazzy Design Stúdió
Díszlet, jelmez: Horányi Júlia
Koreográfus: Juronics Tamás
Fotó: Dusha Béla
