5 perc a Rock Színházban (3)
A Rock Színház újraéledésének apropóján egy interjúsorozatot szeretnék elindítani, ahol ezek a tehetséges színművészek pár kérdésre válaszolva közelebb engednek magukhoz, és színes képet adnak a társulatról. Így hát minden kedves olvasót egy virtuális utazásra invitálok a Rock Színház virtuális színészbüféjébe.
Mai vendégem: NAGY ANIKÓ
Ha valaki tényleg oszlopos tagja a Rock Színháznak, akkor te az vagy. Ezer szálon kötődsz hozzá, egészen a kezdetektől. Mindig is létezett valamilyen formában, s mivel a férjed, Miklós Tibor a művészeti vezető, jobban belelátsz a háttérmunkába is. Milyen indíttatásból jött, hogy idén újból intenzíven jelen legyetek a színházi világban? Vagy miért csak most?
Nagy Anikó: 1981 őszén lettem a társulat tagja, és azóta is igyekszem teljesíteni a közösen vállalt missziót. Nagyon sokat kaptam, gyönyörű szerepek egész sorát játszhattam el elsőként idehaza, sőt az egész világon. Mindezért képességeim legjavát adtam, kitartottam a legnehezebb években is. Harmincnál több új magyar mű sikerét szolgálhattam a munkámmal.
A mostani „nagy menetelésünk” 2011 végén kezdődött a Pesti Magyar Színiakadémia megmentésére szolgáló koncertekkel, folytatódott a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai bemutatásával, az Életmű c. albumom elkészítésével, a Jentl 850-ik előadásával, az Egy bohém rapszódiája felújításával, a Casanova rózsái és a Szegény gazdagok lemezfelvételeivel, majd az idei bemutatóinkkal. Mindeközben kialakult egy új társulati mag – rengeteg fiatallal –, meggyőződésem szerint ez a legképzettebb és legszerethetőbb csapat színházunk három évtizedes történetében. Amit a férjemmel és társainkkal együtt teszünk, azt a jövőért is csináljuk, szerzőinket és műveiket szolgálva a magyar musical ügyét erősítjük. Noha egy meglehetősen önző szakma, a színészet a hivatásom, azt hiszem, hogy az évek során, ahogy Tiborból, belőlem is kiveszett minden önzés, a személyes sikernél fontosabb számunkra az ügy életben tartása, a közös siker.
Az sem titok, hogy a lányotok, Eponin is erre a pályára lépett, mondhatjuk, szinte belenőtt. Milyen érzéssel tölt el, amikor együtt vagytok a színpadon? Mennyire óvtad ettől a szakmától?
N.A.: Eponin két éves kora óta színpadon van, és ha volt is gyermekkorának egy rövid szakasza, amikor „csak” néző szeretett volna lenni előadásainkon, végül teljes szívvel ezt a pályát választotta. Kiemelkedő adottságokkal rendelkezik, alázattal és szorgalmasan dolgozik bármilyen súlyú és méretű szerepet kap. Volt része sikerekben, elismerésben, kapott már pofonokat is, de bármennyire óvnám is őt a rá váró megpróbáltatásoktól, úgy tűnik, hogy Kerényi Imrének volt igaza, aki egy előadás után azt mondta a Madách Színházban: „Kifejező arc, gyönyörű szempár, fantasztikus hang – menthetetlenül színésznő lesz belőle”.
Ki szokta kérni a véleményed egy-egy szerepről, milyen a kapcsolatotok?
N.A.: Sok mindent megbeszélünk, de tudom a határt, nem szeretnék rátelepedni, megfojtani a kreativitását. A stúdiófelvételeken szigorú vagyok vele, praktikus dolgokban adok néha tanácsokat, de nem többet, mint a többi fiatalunknak. Velük legalább annyit foglalkozom egy-egy bemutatónál, mint a lányunkkal, ez is része annak a munkámnak, amit jobb elnevezés híján „énekmester” címmel ruháztunk fel.
A kritika nagyon dicséri a Kiálts a szeretetért! c. musical-operában nyújtott alakításod, és be kell vallanom, hogy engem is nagyon lenyűgözött. Honnan merítettél?
N.A.: Teréz Anya életének és munkásságának színrevitele, a Kiálts a szeretetért! létrehozása számomra nem csupán egy nagy szerep lehetőségét adta, hanem egyfajta megváltással is szolgált: hiszem, hogy jobb ember lettem tőle. Ebben része volt a budapesti rendházban végzett hétvégenkénti munkámnak a nővérek segítőjeként, része volt az Anya gondolatainak, imáinak, feljegyzéseinek megismerése, a teljes lelki és fizikai odaadás megtapasztalása. Ha néhányan spirituális élményként élték meg színpadi teljesítményemet és ezt el is mondták, le is írták, akkor valóban a legtöbbet tettük meg, amit egy színház, egy előadás megtehet bármikor is. Fontos állomás az életemben, ott a helye Anna Karenina, Lady Ashton, Lillith, Jentl, Mária Magdolna, Eponine, vagy a Bestia kettős főszerepe mellett, de a mondottak miatt talán több is ezeknél.
Sok évet töltöttél el az Operettszínházban, nem csábít vissza kőszínház nyújtotta biztonság?
N.A.: Valóban sokszor szerepeltem az Operettszínház színpadán, ma is játszom az Abigél operettszínházi produkciójában, sok barátom és tanítványom dolgozik ott, de én a Rock Színházhoz, a Magyar Musical Műhelyhez tartozom.
A Rock Színházban talán nincs is olyan előadás, amiben ne lenne szereped, így gondolom tisztában vagy a jövőbeni bemutatókkal is, mesélnél egy kicsit róluk?
N.A.: Ha jól tudom, Teréz Anya után négy anyaszerep vár rám, először a Mágikus, misztikus utazás Bors őrmester Árva Szívek klubjának zenekarával előadásain játszom Billy Shears édesanyját, majd a Hat szerep élni akar című Pirandello adaptáció tragikus sorsú anya figuráját, utána az Eurüdiké színésznő mamáját és a Kapcsolatok mama szerepét kezdem el próbálni. Közben persze játszhatom Jentlt is, jövőre elérünk a 900-ik előadáshoz. De most a legfontosabb a Beatles koncert-fantázia budapesti bemutatója a Benczúr Ház szabadtéri színpadán, csodálatos dalokat énekelhetünk, méghozzá Tibor gyönyörűséges szövegeivel, melyeket elsőként „zsűrizhettem le” szinte megszületésük pillanatában – újra azt képviselhetjük, amiben hiszünk: Zene, Gondolat, Érték és Rend. Az alternatív társulatok hitével és áldozatvállalásával csinálunk profi zenés színházat, kis pénzből, de hatalmas elszántsággal.
Fotó: Blaskovits Eszter
Legközelebbi előadások: Mágikus Misztikus Utazás a Beatles dalaival, Benczúr Ház
