Like Me!

    A szegedi Scarlett O’Hara

   Tavaly láttam először a Monte Cristo grófjában a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Csodálatos énekhangja és lendületes fiatalsága rögtön megfogott. Másodjára az X-Faktor színpadán állt, és már akkor gondoltam rá, hogy itt nem fog megállni. Igazam lett, mert a harmadik találkozásunk az Elfújta a szél sajtótájékoztatóján volt, ahol legnagyobb meglepetésemre őt jelentették be Scarlett O’Hara szerepében. Kíváncsi lettem arra, hogy ki is ez a sikeres lány, így megkerestem Gubik Petrát, és kicsit kifaggattam.

   Fiatal korod ellenére már jó pár színházi szerepet magadénak tudhatsz. A Békéscsabai Jókai Színházba szinte már hazajársz. Emlékszel még az ottani első szerepedre, és hogy mit éreztél akkor?

   Gubik Petra: Hogyne!  2009 májusán a Jókai Színház műsorra tűzte az Aida című musicalt, Szomor György rendezésében, különböző okok miatt a címszerep megüresedett, és sürgősen kellett valaki, aki beáll Aida szerepébe, megtanulva minden prózát és dalt. Az a hihetetlenül nagy szerencse ért, hogy végül rám esett a választás. Nagyon is tisztán él bennem az a pillanat, amikor leszálltam a vonatról a békéscsabai vasútállomáson, egy szál bőrönddel meg egy sporttáskával 19 évesen; már annak is nagyon örültem, hogy egyedül, minden fennakadás nélkül sikerült megérkeznem! Akkor még nem igazán fogtam fel, mibe is vágtam bele a fejszémet. Nagyon komoly kihívás volt, ráadásul egy számomra teljesen új társulatba csöppentem bele, idegen környezetbe, ahol egyáltalán nem ismertem senkit. Emlékszem, nagyon féltem attól, hogyan fogadnak majd egy „semmiből jött” fiatal lányt, azért mégiscsak a főszerepet fogom játszani egy megyei szintű színházban. Végül nagyon élveztem, sőt imádtam, mindenki végtelenül kedves és segítőkész volt velem, ezért a mai napig hálás vagyok.  Hogy mit éreztem? Azt, hogy itt most elindult valami, amivel eddig nem is igazán voltam tisztában. Addig is játszottam színházban, de csak álmodoztam, hogy majd színésznő leszek, viszont Békéscsabán, amikor az Aida produkció hihetetlen sikert aratott, megvilágosodtam, hogy nekem ezt kell csinálnom, ezt akarom csinálni!

   Most éppen miben láthatunk Békéscsabán?

   G.P.: Két darabban játszom: egyrészt a Monte Cristo grófjában a női főszerepet alakítom, Mercedesként ismerhet meg a közönség. Ezt most Budapesten is játsszuk, illetve most már több városba is ellátogatunk vele, nemrég voltunk Dunaújvárosban is, aztán majd május végén, ha minden igaz, Ukrajnában is játszhatjuk majd a Nemzetközi Színházi Fesztivál keretein belül. A másik futó darab Frank Sinatra - A Hang, ez tulajdonképpen egyfajta showmusical, jelenleg csak Budapesten játsszuk, Békéscsabán idén májusban debütálunk vele a Porondszínházban.

   A Színitanházban végeztél, és valóban számos nagy szerep megtalált. Arra nem gondoltál, hogy felvételizz a Színművészetire is?

   G.P.: Dehogynem, sőt még idén is gondolkoztam rajta, hogy beadom a jelentkezésemet, elmegyek megint, mert nagyon nagy tanulási vágyam van.

Többször is jelentkeztem már, ebből összesen kétszer mentem el a felvételire. Nagyon nagy álmom volt, hogy SZFE-re járjak, aztán valamiért mégsem úgy alakult a sorsom. Amikor először felvételiztem, érettségi előtt álltam, Novák Eszter indított osztályt zenés-színész szakirányon, külön behívott, elbeszélgetett velem, megdicsért, és azt mondta, menjek el, tanuljam a szakmát kicsit, éljek, mert a „tojáshéj a seggemen van még”, nagyon fiatalnak és tapasztalatlannak talált akkor. Én pedig megfogadtam a tanácsát, az érettségi után a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdtem meg tanulmányaimat néprajz-muzeológia szakon. (Most fogok diplomázni, ha minden a terv szerint halad J.) Aztán beszippantott a színház és jöttek a szerepek, minél többet tudtam meg a színházról, a színészetről, annál inkább úgy éreztem, hogy még semmit nem tudok.

Békéscsabára az egyetem második félévében kerültem le, nagyon megszerettem az embereket és a környezetet, otthon éreztem magamat. Itt Fekete Péter színházigazgató és Seregi Zoltán, a Színitanház igazgatója felajánlották nekem, hogy tanuljak náluk, és rögtön fel is vettek a másodéves színészosztályába, ahol Merő Béla volt az osztályfőnököm. Viszont a helyzet nem volt olyan egyszerű, mert a szüleim csak abban az esetben engedélyezték a színistúdiót, ha mellette befejezem az egyetemet is. Így párhuzamosan végeztem a kettőt, az iskolák mellett pedig folyamatosan játszhattam a teátrum színpadán, ami mindennél többet jelentett számomra. Nagyon jó tanulási lehetőség volt, amit megtanultam elméletben, gyakorlatban rögtön alkalmazhattam, kipróbálhattam éles helyzetekben, a közönség előtt. Ennek is köszönhető, hogy fiatal korom ellenére már ennyi szerep van a hátam mögött.

   Azt hiszem az elmúlt hetekben életed egyik legszebb pillanatát élheted meg, hiszen egy olyan nagyszabású produkcióban kaptál főszerepet, mint az Elfújta a szél, aminek ráadásul a Szegedi Dóm téren lesz a magyarországi ősbemutatója. Hogy kaptad meg Scarlett O’Hara szerepét? Mit jelentett neked előtte ez a név?

   G.P.: Nekem, mint vidéki színésznek nagyon sokszor átfutott az agyamon az a gondolat, hogy milyen lenne fent a főváros valamelyik neves színházában játszani, és nem csak egy-két előadás erejéig. Mivel folyamatosan visz a vérem, szeretnék minél több dolgot kipróbálni, új dolgokat tanulni, próbálkoztam is, castingokra, meghallgatásokra jártam.

Az Elfújta a szél meghallgatásáról ismerőseimtől értesültem és tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy egy kedves barátom beszélt rá, bíztatott, hogy menjek el, és próbáljak szerencsét. Aztán hála Istennek így alakult, hogy megkaptam a lehetőséget a bizonyításra. Nagyon sokat olvastam a Szegedi Szabadtéri Játékokról, hiszen nyáron szinte minden színházi szem odaszegeződik, nagy megtiszteltetés fellépni azokra a deszkákra. Ha csak arra gondolok, milyen nagy emberek, művészek játszottak a szegedi Dóm téren, és én idén nyáron ott lehetek, ráadásul nem is akármilyen szerepben, könnybe lábad a szemem. Margaret Mitchell regénye ismert volt számomra, anyukámtól is sokat hallottam a történetről, és egész kicsike voltam, mikor először láttam a filmváltozatát a TV-ben. Én azt gondolom, jobb szerepet nem is kaphattam volna a „nagy bemutatkozásra”, én így hívom, ami most előttem áll. Nagyon várom már, hogy elkezdődjenek a próbák és alkossunk!

   Azon már gondolkodtál, hogy Scarlett szerepéhez honnan merítesz? Melyikhez nyúlsz inkább, a könyvhöz vagy a filmhez?

   G.P.: Borzasztóan örülök annak, hogy megformálhatok, felépíthetek egy ilyen karaktert. Mindenképpen magamból merítek és töltekezem, mindig próbálok párhuzamot keresni a saját magánéletem és az adott szereplő élete között. Formálok, átalakítok, gondolkodom, kivetkőzöm magamból, és belebújok egy másik ember bőrébe. Az ő gondolatai az én gondolataim lesznek. Scarlett szerepével kapcsolatban úgy érzem, sokkal több a kettőnk közötti hasonlóság, mint azt először gondoltam volna, persze attól még kemény munka elé nézek. Nagyon örülök, hogy egymásra találtunk, a szerep meg én!

     Mit gondolsz, egy ilyen nő karaktere ma is érdekes lehet? Hiszen valljuk be, hogy Scarlett O’Hara egy elég erős személyiség, aki tudja, mit akar, és képes bárkin átgázolni, hogy terveit megvalósítsa. Nem áll távol tőle szerettei megbántása sem, mégis imádjuk őt. Szerinted ő pozitív vagy inkább negatív hős?

    G.P.: Mindenképpen érdekes! Örülök annak, hogy egy ilyen erős, összetett, sokszínű jellemet formálhatok meg, mert így magamból is sokkal, de sokkal többet mutathatok, a felszíntől a feneketlen mélységig. Igen, Scarlett valóban erős egyéniség, mégsem mondanám azt, hogy bárkin átgázol. Érdemes megvizsgálni az ő nézőpontjából is az adott helyzetet, meg kell tanulni az ő fejével gondolkozni. Inkább kitartó és erős akaratú, csökönyös és makacs, de jó lelkű. Azt mondom, az a jó, ha bizonyos helyzetekben gyűlöli a néző, olykor viszont könnycseppeket morzsol érte.

    Rhett Butler vagy Ashley Wilkson?

    G.P.:  Ha engem kérdezel, én biztosan Rhettet választottam volna, már az elején, bár ki tudja. Ha szereplő fejjel válaszolok neked, azt mondom: nem is tudom, viszem mind a kettőt!

   Hogyan fogadott Budapest legnagyobb zenés színházának csapata? Ki az, akivel rögtön elsőre megtaláltad a hangot?

   G.P.: Egy „kívülállónak” mindig nehezebb, mint a már összeforrott közösségnek, akik jól ismerik egymást, de én nem félek. Nagyon örülök a szerepnek, boldog vagyok, hogy valóra vált az, amiért olyan sokat dolgoztam, dolgozom, és kaptam egy lehetőséget. Megyek, és megcsinálom, úgy, ahogyan szoktam, és még jobban. Ez rám vár. Nem szoktak gondjaim lenni a beilleszkedéssel, egyszerű, őszinte embernek tartom magamat, aki nem szereti a felszíneskedést. Fiatal vagyok, ráadásul új helyen, és tudom, hogy bizonyítanom kell, de szerintem minden rendben lesz. Természetesen volt olyan ember, akivel már korábban is találkoztam, sőt, egy színpadon álltunk, így már az elején is volt kivel pár intimebb szót váltani, ami azért ilyen helyzetekben nyugtatóan hat. De én úgy érzem, hogy ez egy nagyszerű csapat lesz ez.

   Készíted a lemezed, játszol Békéscsabán, most pedig Szegeden is bizonyítanod kell. Hogy bírod ezt a megterhelést?

   G.P.: Egyszerűen. Nekem ez nem teher, ez az életem. Sokszor még ezt is kevésnek találom, nem érzem a fáradtságot, mert ez tesz boldoggá. Persze önzőnek sem szabad lenni, kell egy arany középút, nem kaphat meg az ember mindent egyszerre. Tapasztaltabb ismerőseim mondják is nekem sokszor: Nem vagy még semmiről lemaradva, csak nyugi!

   Én pedig próbálom megfogadni a bölcsek tanácsát.

   Fotók: Nyári Attila, Csirke István (forrás: Gubik Petra)

     Majálisozás a Városmajorban

   A Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő színházak 2013. május 4-én, szombaton immár második alkalommal rendezik meg a Színházak Éjszakáját. A Múzeumok Éjszakájához hasonlóan itt is betekintést nyerhetünk számos helyre. A legtöbb színház valami különlegességgel készül, ízelítőt adnak az új darabokból, kicsit közelebb hozzák a színészeket a közönséghez.

    Idén tizennégy intézmény vesz részt ebben a programsorozatban, köztük a Szabad Tér Színház is, ahol ezt a napot Családi színházi napnak hirdették meg. Ennek keretében lehetőség lesz különböző grillezett finomságok és fantasztikus borok megkóstolására, és természetesen egész nap programokkal, előadásokkal, találkozókkal, interaktív játékokkal, kulisszajárással várják a vendégeket.  Emellett természetesen számos meglepetéssel és ajándékkal is szolgálnak. A helyszín nem más, mint ahol nyáron az előadások nagy része szokott futni, a Városmajori Szabadtéri Színpad.

   A program délután 14 órakor családi és gyerekprogramokkal kezdődik, lesz süteménysütés a Piros Orr bohócdoktorok javára, Süsü, a sárkány zenés előadás, Miklós Csabi móri kézműves borász bemutatója, közös tánctanulás, Imagine Budapest várostörténeti séta. 18 órától a nyári bemutatók mini-show-i láthatók: A madarász c. operett dalok és a történet bemutatása, James Bond 60 koncert-show előzetes, Figaro és más vígoperák, az estet 21 órától a Tango Harmony koncertje zárja. A Majálison többek között közreműködnek: Egyházi Géza, Csonka Zsuzsanna, Gájer Bálint, Veres Mónika, Hábetler András, Fodor Beatrix, Herczenik Anna, Mester Viktória, Boncsér Gergely.

    A programok nagy része regisztrációhoz kötött, ezért ajánlott a Színházak Éjszakája összes színházába érvényes karszalagot a Szabad Tér Jegyirodában megváltani, és ott egyúttal a biztos bejutás érdekében a programokra is előjegyeztetni. Május 4-én is érdemes korán érkezni a Városmajorba: a helyszínen regisztráló első 100 párost a szervezők Parádé 75 ünnepi borkülönlegességgel ajándékozzák meg.

   A Szabad Tér Jegyiroda elérhetősége: 1065 Budapest, Nagymező utca 68. H-P: 9:00 – 17:00, Tel. 06-1/301-0147, jegyiroda@szabadter.hu.

    Bővebb információ: www.szabadter.hu, www.szinhazakejszakaja.hu

    Divat, Louis Vuitton és Yayoi Kusama

    Azt hiszem szép lassan beleszerettem a pop-artba, a pöttyökbe pedig már régen, és a divat is érdekel. Yayoi Kusamara, a japán íróra és művészre nemrég bukkantam, amikor az avantgárd művészetről kerestem cikkeket. Magyarországon nem igazán ismert a neve, de a divat megszállottjai idén biztosan itt is hallani fognak róla. Yayoi Kusama ugyanis a Louis Vuitton 2012-es év kapszulakollekciójának az arculatát tervezte meg, nemcsak a pöttyös táskák és ruhák köszönhetőek neki, hanem az üzletek design-ja is rá volt bízva.

    Több műfajban is jeleskedett már: festészet, szobrászat, kollázskészítés, performansz, installáció, de regényeket és verseket is szokott írni.

     Az avantgárd művészetben talált önmagára már egészen fiatalon. 1957-ben New Yorkba költözött, ahol elindult nemzetközi karrierje. 1960-ban hívta fel magára az emberek figyelmét a Test Fesztivál nevezetű kiállításával, ahol meztelen résztvevőket festett le élénk színekkel, „polka dots” (pöttyök) stílusban, emiatt volt tavaly a híres francia divatcég, a Louis Vuitton designere.

Luis Vuitton boltok a’la Yayoi Kusama.

A pöttyök bűvöletében.

A híres ruhadarabok...

a kiegészítőkkel.

… és még több pöttyből inspirált ruha.

… és maga a művésznő: Yayoi Kusama.

… és akinek a piros nem áll jól, az vigasztalódhat a sárga kollekcióval.

… a táskáiról méltán híres márka ugyanúgy hódol a ruhakészítésnek is.

… és a kiegészítők is elkészültek „polka dots” stílusban.

Yayoi Kusama ezzel a kollekcióval biztos trendet teremtett. Hiszen mi már régóta tudjuk, hogy a „pöttyös az igazi.”

Folytatás következik…

    Tündérmese gyerekeknek - Budapesti Operettszínház

    Újabb premier volt a Budapesti Operettszínházban. Nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint Tamási Áron fantasztikus színművének, az Ördögölő Józsiásnak a színrevitelébe. És bár a premierre (szombat) nem jutottam el, de a vasárnap esti előadáson sikerült ott lennem.

   Egy ideje nyitok más színházak felé is, és ez egy kicsit megváltoztatta az ízlésemet. Már nem lehet olyan könnyen bármit eladni nekem. Kicsit válogatósabb lettem, kicsit nagyobbak lettek az elvárásaim, és már nem csak kimondottan szórakozni akarok, hanem a darab értelmére és mondanivalójára is kíváncsi vagyok. Ennek köszönhetően sokkal ritkábban látogatom a zenésszínházakat, hiszen számos kisebb-nagyobb színház található Budapesten.

   Most mégis megnéztem ezt a darabot, mert mindig kíváncsian nyitok az új felé, és a rockoperett szó hallatán mindenképpen meg akartam tudni, hogy ez pontosan mit is takar. Egyet előre bocsátok: nem tudtam meg. 

   Nem volt rossz a kezdés, mármint zeneileg, ez a kis székely (népies) beütés egészen különlegesnek tűnt, és azt hittem, a továbbiakban is valami hasonlót kapunk. Tévedtem. Mintha teljesen elvágták volna ezt a szálat. Operett jellege egyáltalán nem volt a darabnak, a rock néhol bekúszott, de ahhoz meg kellően karcos hangú, erős volumenű énekes nem volt. Hiányzott egy egységes dallamvezetés, valami olyasmi, amiből még a második órában is tudom, hogy én az Ördögölő Józsiást nézem.

   Nem sokkal a kezdés előtt megjelent egy vidám fiúcsapat, akik „harrypotteres” talárban éppen Odüsszeuszt magoltak, és ha jobban megnéztem volna a jelvényüket, akkor lehet, hogy valamelyik oxfordi iskola emblémáját is felfedeztem volna, miközben a díszlet enyhén székelykapura emlékeztető jellege mégiscsak sejtette, hogy nem Angliában vagyunk. Mindegy, ezen túlléptem, de a fiúk farmerjára vasalt csipkecsodákon már kevésbé. Az ötlet jó, csak ne férfiruhára. A férfi fölsőkkel ugyanez volt a gond. Viszont a tündérek fantasztikus ruhakölteményeket kaptak, némelyik még a főszereplő, Jázmina ruháján is túltett.

   Sajnos a karakterek jellegtelenre sikerültek, nem tudtunk meg senkiről semmit, kik ő és hová tartanak, vagy éppen mit akarnak? Az rendben, hogy Józsiás a „valóvilágból” csöppent a meseországba (Tündérország), na de hogyan? Sehol egy szekrény, egy varázsköntös?

   Miután Józsiás elnyeri Tündérország legszebb virágának, Jázminának a kezét, az ördögökre pedig rábízzák az országot, miért csodálkoznak azon, ha valami nagyon nem stimmel. Majd pedig hosszasan búcsúzik feleségétől a nászágyon, mert útra kell indulnia, hogy megismerje alattvalóit, de akkor a következő jelentben mit keres még mindig ott? Ha a nép között járkál, akkor hogy nem jutott el a lázongás hozzá?

   Úgy éreztem volt benne pár megmagyarázhatatlan és felesleges jelenet.

   Vágó Zsuzsinak valószínűleg ez az egyetlen szerepe, ami főszerep, de mégsem az. Annyira nincs dolga a színpadon, hogyha nem viselne koronát, ami mégiscsak megkülönbözteti a többi tündértől, azt hinném, hogy egy közülük, aki véletlenül beleszeretett egy arra járó legénybe.

   Vörös Editet pedig megint a felsőteste adja el. Pedig nem muszáj ennek így lennie. Tud énekelni, mégpedig nem is akárhogyan, tud játszani is, mégis mindig egy szexi buja nőt (Miss Saigon) csinálnak belőle, akiből nem látszik ki más, csak a melle.

   Szerényi Lászlónak volt már kézenfekvőbb szerepe is. Még azt, hogy székely, és hogy jóvágású elhiszem neki, de az első pár dalnál, amikor fel kellett vinnie magasra a szólamot, hát kínosan gyenge teljesítményt nyújtott, és nem hiszem el, hogy ezt csak én hallom így. Hol vannak a korrepetítorok? Az erős koncentrálás, hogy jó helyre lépjen jó időben is eléggé észrevehető volt. Arról már nem is teszek említést, hogy a koordinációs készsége erősen az enyémre hajaz. Márpedig nekem egyáltalán nincs. Vártam a pillanatot, amikor véletlenül egyszer tényleg oda csattan a tenyere ahová kellene.  

   Csuha Lajos viszont végre megmutathatta mit tud. Legtöbb szerepében prózája van, vagy egy-két egyszerűbb dalocska, de az Ördögölő Józsiásban az egyik legjobb dalt kapta meg, és egész megdöbbentőt produkált. Gratulálok neki!

   Siménfalvy Ágota nem okozott csalódást, és bár a szerepe nem túl komplikált, de a hangja ezen az estén is csodálatosan szólt.

   Több szereplőt nem emelnék ki, mert nem igazán maradtak meg bennem, viszont Józsiás pajtása, a Boriczot játszó Gömöri András Máté pár sora igazán meggyőző volt. Miért nem ő kapta a nehezebb dalokat? És még Vizi Mátét (Durmonyás) is kiemelném, aki próbált kicsit vicces lenni, de a szerepe, és legfőképp a szövege ezt nem igazán tette lehetővé.

   De mindenképpen szeretnék jót is írni a darabról. Voltak benne jó dalok, amiket máskor is szívesen meghallgatnék. A ruhák pompázatosak voltak – kivéve egy pár férfi jelmezt. Összességében nem bántam meg, hogy megnéztem, de nem fogom megismételni. Na jó, lehet hogy a másik szereposztással még egyszer. De itt nem a szereplőkkel, vagy nem csak a szereplőkkel volt a gond.

   Gyerekeknek ajánlanám, ők bizonyára jól szórakoznak a színes jelmezeken és az ördögök játékán, és az egyszerű szöveg és karakterábrázolás is könnyen befogadható számukra.

További előadások: Budapesti Operettszínház műsora

   Újabb siker az Ódry Színpadon

  Már egy ideje fut Brian Friel Hitgyógyász c. darabja az Ódry Színház öltözőjének előterében. Igen, jól látják, nem írtam el, az előadás valóban nem hagyományos színpadon valósult meg, hanem egy alagsori öltözőben, így már maga a helyszín is különleges atmoszférát teremt.

   A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatói saját önszántukból úgy döntöttek, hogy megrendezik ezt a darabot, amit Magyarországon eddig még nem is játszottak. A fordítást kapták, majd az eredetivel összevetve, kicsit meghúzva és pofozva itt-ott a modorosságon létrehozták ezt a majdnem két órás fantasztikus előadást. Nemcsak az a kuriózuma, hogy még nem végzett színészek játsszák, hanem az is, hogy maga a rendező, Fehér Balázs Benő is ugyanebbe a színészosztályba jár, sőt, a dramaturg, Fekete Ádám még csak harmadéves tanuló.

   Négy monológból áll a darab, amit maga a címszereplő, a híres és fantasztikus hitgyógyász, Francis Hardy kezd, majd a sort a felesége, Grace folytatja és harmadikként a menedzsere, Teddy szólal meg, és mintegy bezárva a kört, ismét Franké az utolsó szó.

   A helyzetet mindenki a saját szemszögéből meséli el, és a néző eldöntheti, hogy kinek a története az igaz, de az is lehet, hogy mindegyikében van egy kis igazság. Hardy pályafutása áll a középpontban, és  egy konkrét eset, ami egy kis faluban történt meg velük, és ami drámai hatással volt mindhármuk életére.

   A színészhallgatók játéka hibátlan, kiváló készségük van ahhoz, hogy olyan monológot produkáljanak, ami a publikumot képes ennyi időre lekötni.

  Fehér László, a hitgyógyász köntösében egymaga a színpadon megjelenít egy egész élettörténetet, ahogy mesél, szinte mindent látunk magunk előtt lepörögni, mint egy filmet, és erre jól rásegít  a fel-fel villanó neoncső, amikor is egy-egy pillanatra meg is jelennek az alakok, akikről beszél.

  Ostorházi Bernadett játékán egyáltalán nem érződik a kezdő színészek bizonytalansága, erős, magabiztos és mégis esendő nőt láthatunk. Racionálisan, puszta tényként közli életének egyik legfájdalmasabb eseményét, és amikor már azt hinnénk, hogy álarc mögé szorult, ahonnét nem képes kilépni, akkor mégis egy pillanatra megtörik, és megmutatja valódi érzéseit.

   A legizgalmasabb figura Teddy, Bán Bálint figurája. Ő az igazi show-menedzser, aki akkor is tartja a frontot, ha a háttérben éppen összeomlani látszik a világ. Állandó beszédkényszere azért sejteti, hogy ezzel csak a feszültségét próbálja elnyomni, és gondosan vigyáz arra, hogy a külvilág számára Francis mindig egy tökéletes művész maradjon. Zseniális eszközökkel, fantasztikus mimikával játssza el ezt a sokrétű alakot, aki nem csak üzleti, hanem mély baráti viszonyban áll az ügyfelével.

  Izgalmas kérdéseket jár körbe a darab: mi is a hit, a tehetség vagy éppen a művészet? Mi kell hozzá, mi az esszenciája? Kérdések kérdések hátán.

   Külön izgalmas ez a szűk tér, ahol játszódik, a rengeteg ajtó azt sugallja, hogy a válaszok talán mögöttük lapulnak, és mindvégig feszültséggel várjuk, hogy vajon kinyílik-e valamelyik, és tényleg ott lapul-e a válasz.

   Hihetetlen, hogy ezt egy ilyen fiatal csapat hozta ezt létre, le a kalappal előttük.

  Fotó: Kóródi Dániel

  Ódry Színpad előadásai