Like Me!

      Teréz anya Budapesten

    A Rock Színház nemrég bejelentette, hogy újra a "porondra lép", és első előadásuk a Benczúr Ház Szabadtéri Színpadán csendül fel július első hétvégéjén. A Kiálts a szeretetért! c. musical-opera nem ősbemutató, de a mostani újraindulásnak mégis fontos mérföldköve, hiszen ezzel üzennek a publikumnak, hogy újra élnek, és itt vannak. Érdemes figyelni rájuk, mert nagy látvány és csinnadratta nélkül is színházat csinálnak. Minőségi színházat.

   Megszokhattuk, hogy a musical világában a látványra és a jelmezre óriási hangsúlyt fektetnek, mindenre, amit Roland Barthes a színházi jelmez betegségeinek nevez: "a színész eltűnik a gombok, redők és parókák sokaságában."  Egyben biztosak lehetünk, a Rock Színház nem esik ebbe a hibába, ahogy már a sajtótájékoztatón említették, kis költségvetésből is lehet "nagy színházat" csinálni. Ezt persze könnyű mondani, de annál nehezebb megvalósítani. Ennek a lelkes kis csapatnak mégis sikerült, egy nagyszerű előadást hoztak össze egyszerű díszlettel és jelmezekkel, de annál fantasztikusabb művészekkel.

    A musical-opera kalkuttai Teréz életét éltét mutatja be, akit Nagy Anikó hiteles játékában csodálhatunk meg.

   Kalkuttai Teréz anya édesapjának temetésétől egészen a halála napjáig követhetjük végig sorsát, miközben megismerhetjük a szegényekért és nyomorgókért vívott harcát, majd a Szeretet Misszionáriusai megalapításáért folytatott küzdelmét és életének fő állomásait.

   Ritkán szoktak szent emberek életéből zenés előadást színpadra adaptálni, de azt hiszem Teréz anya munkássága a XX. századra volt akkora hatással, hogy a téma mindenképpen megérdemelte a feldolgozást.

   Szombat este a Benczúr Ház Szabadtéri Színpadán mindenkit szeretettel vár a megújult Rock Színház!

Zenéjét szerezte: Kemény Gábor és KocsákTibor
Hangszerelte: Pejtsik Péter és Torma Ferenc
Szövegkönyvét - Baróthy Péter drámáját felhasználva - írta és az előadást Pinczés Istvánnal együtt rendezte: MIKLÓS TIBOR
Jelmeztervező: Braier Zsuzsa Koreográfus: Hutter Linda

A felújító bemutató időpontja:
2013. július 6. 19 órai kezdettel
(esőnap: július 7., 19 óra)

A bemutató helyszíne: a Benczúr Ház Szabadtéri Színpada, Budapest

A jegyek ára: 4000 Ft

Elővételben július 2-áig: 3600 Ft
A Magyar Posta dolgozóinak: 3400 Ft

Jegyvásárlás személyesen a Benczúr Házban
Hétfőtől péntekig: 9-19 óra között

Tel: 322-4240
Interneten: info@benczurhaz.hu e-mail címen, valamint a Brodway Jegyirodákban: broadwayjegyiroda.hu

    Játék a Városmajorban

   Elérkeztünk a félidőhöz, már ami a Városmajori Színházi Szemlét illeti. Négy előadás lement, és még ugyanennyi hátra van. Kíváncsi vagyok a végeredményre, mert úgy döntöttem, hogy magam is felállítok egy listát, és ha időm engedi, akkor meg is osztom az olvasókkal. A kategóriák ugye a legjobb előadás, legjobb női- és férfi szereplő.

   Egyelőre még nem nyilatkozom arról, hogy eddig melyik színház hogy áll a ranglistámon, de így a felénél nem is lenne helyénvaló. A játék a kastélyban már nem volt ismeretlen számomra, a drámát mindenki ismeri, Molnár Ferenc egyik legtöbbet játszott művének tartják, persze csak a Liliom után. De a színházi előadást is sokan láthatták, hiszen Budapesten a Vígszínház már évek óta játssza nagy sikerrel, és a vidéki színházak is gyakran repertoárra tűzik. Valami hasonlót vártam, mert ha már van viszonyítási alapunk, akkor mindig vannak elvárásaink is. Ilyen az emberi természet. Persze próbálok elvonatkoztatni, és nem párhuzamot vonni állandóan, de néha mégis belefutok ebbe a hibába. Most talán mégsem annyira, egyszerűen megállapítottam, hogy Jordán Tamás rendezése más.

   Trokán Pétert még nem láttam színdarabban, de a Szomszédok teljesen belém égette, mint gondolom még sokakba. Jó volt őt újra látni, hallani, más szerepben, teljesen más karakterként.

   Jordán darabja kissé nehézkesen indul be (lassan kezdem azt hinni, hogy ez a vígjátékok sajátossága), de a harmadik felvonásra beérett a darab, és tényleg fergeteges hangulatot teremtetettek.

    Az elején egy kis ideig majdhogynem állóképet kaptunk a színpad közepén a három színésszel, ha a híres operett-szerzőpáros egyik tagja állandóan nem motyogott volna valamit. Rögtön egy színdarab a színdarabban jelenettel szembesülünk, ahol megtudjuk, hogy milyen nehéz is egy színdarabot elkezdeni, hiszen sokkal egyszerűbb lenne, ha már az elején a szereplők pár szóban bemutatkoznának, akkor nem kellene bonyolult szituációkat arra pazarolni, hogy a néző rájöjjön arra, hogy ki kicsoda. És a három szereplő rögtön fel is pattant a kanapéról, és egy-két mondatot elmondott magáról. Kiderült, hogy a két szövegíró és a zeneszerző azért látogatott Olaszország e mesés tájára, hogy kipihenjék magukat, és a színház csodálatos primadonnáját meglepjék – aki szintén itt nyaral – az új szerzeményükkel, és aki történetesen az ifjú zeneszerző menyasszonya is. Az esetet csak az bonyolítja, hogy véletlenül kiderül, hogy a már jócskán idősödő híres színész, Almády, a színésznő régi nős szeretője is éppen itt van. Az idősebb szerző, Turai nagyon a szívén viseli a fiatal zeneszerző tehetség, Ádám sorsát, így mindent megtesz azért, hogy az ne sérüljön. A kapcsolat véletlenül a vőlegény tudomásra jut, és innentől kezdve beindul az előadás, és számos humoros szituációba keverednek a szereplők. Molnár szellemes darabja igazán jó színészi gárdára talált. Mindig megnevetett a szerzőpáros egyik fele, a babonás Gál, Orosz Róbert remek tolmácsolásában, ahogy vázolja a lehetséges kimenetelüket, ha a dolgok továbbra is ilyen szerencsétlenül alakulnak, már pedig miért ne. De ugyanúgy megnyugtat társa, a Trokán Péter által játszott Turai, az érett elegáns színházi ember, aki a rosszban is mindig képes meglátni a jót. És ugyanilyen elbűvölő Nagy Cili Annie-ja, aki bár nem a hűség mintaképe, mégis elhisszük neki, hogy vágyik egy tisztességes férjre. És hát ki nem. Ahogy az is hiteles Kálmánchelyi Zoltán játékában, hogy az ő tejfeles szájú karakterének, Ádámnak szinte bármit be lehet adni, mert annyira szerelmes.

    Az utolsó felvonás nagy nevettetői mégsem csak ők, hanem a titkárt játszó Vass Szilárd, a lakájt alakító Endrődy Krisztián és az Almády bőrébe bújó Szerémi Zoltán. Ők hárman tényleg kihúzták a nevetést a nézőkből.

     A díszlet (Horgas Péter) az egyszerűség nevében készült, hűen tükrözte az olaszországi kastélyok hangulatát, ahogy a jelmez (Dőry Virág) korhűsége is hozzájárult egy humoros estéhez a Városmajorban.

TURAI/Trokán Péter

GÁL/Orosz Róbert

ÁDÁM/Kálmánchelyi Zoltán

ANNIE/Nagy Cili

ALMÁDY/Szerémi Zoltán

TITKÁR/Vass Szilárd

LAKÁJ/Endrődy Krisztián

Díszlet: Horgas Péter   Jelmez: Dőry Virág

Ügyelő: Schmidt Róbert   Súgó: Balogh Lívia

A rendező munkatársa: Juhász Ádám

Dramaturg: Duró Győző   Rendező: Jordán Tamás

Fotó: Mészáros Zsolt (forrás: Weöres Sándor Színház)

      ... vagy csak a Városmajorba

   Kíváncsian vártam a Városmajori Színházi Szemle harmadik előadását, amelyet a kaposvári Csiky Gergely Színház hozott el Budapestre. Zenés balladaként volt megjelölve, s mivel színházi értelemben ez is ismeretlen számomra, teljes nyitottsággal és izgalommal vártam a darabot.

A kezdés előtt már kaptunk egy ki bemelegítőt a Söndörgő Együttestől (a Karib-tenger kalózaitól), hogy ráhangolódjunk a darabra.

Csodálatos dalok szólaltak meg az est folyamán, és azt hiszem nemcsak a népdalokat szerettem meg jobban, de az együttes is egy újabb rajongóval számolhat. Viszont az előadás valahogy nem állt össze bennem. Írhatnám azt, hogy a túl sok dal miatt - ami pedig elkápráztatott - de ez nem lenne igaz, hiszen a musicalek vagy operettek legalább ennyi dallal operálnak. Vagy azt, hogy a dalok nagy része – szinte az összes – számomra idegen nyelven csendült fel, így nem tudtam szervesen az előadáshoz kötni. Általában a zenebetétek vagy a jelenkori állapotokat, érzéseket tükrözik, vagy a kihagyott részekről, vagy a jövőben történni fogó eseményekről szól, de mindenképpen szorosan fűződik a látottakhoz. Sőt legtöbbször a dal az, ami előre viszi az előadást. Itt az értelmezhetetlenség miatt ez nem történhetett meg. Minden dal mélyen megérintett, és Czene Zsófia tiszta és erős hangja fantasztikusan szólt, ahogy Sarádi Zsolt egyedi és igazán férfias hangszíne is üdítően hatott, de nem tudtam a darab részeként kezelni.

    A történet szerint Lojko Zobar (Sarádi Zsolt), a híres lótolvaj, aki teljesen sérthetetlen, és mindig véghez visz minden lopást, egy nap mégiscsak csapdába esik, mégpedig a szerelem csapdájába. Egy közeli cigánytábor vajdájának a lánya, Rada lopja el a szívét. A lány nemcsak szépséges és szenvedélyes, de úgy hírlik, hogy igazi boszorkány is. Szerelme bár viszonzásra talál, de a lány szabadságvágya az érzelmeknél is erősebb.

    Gyönyörű szerelmi történet bontakozna ki, de mindvégig érthetetlen a lány ellenszenves viselkedése és makacssága. Persze magyarázható azzal, hogy a cigánylétet a vándorlás határozza meg, és ő helyhez kötöttséget nem bírja, de ki akadályozná meg abban Zobart, hogy vele együtt rója az utat? Ha viszont a függetlenségét akarta megőrizni, és nem akart kötöttséget, akkor talán nem is olyan igazi ez a szerelem?

   Számtalan kérdés felmerült bennem az előadás közben és után is, de választ aligha kapok. Ha a rendező célja az volt, hogy gondolkozzunk el, akkor elérte, csak nem biztos, hogy ugyanarra asszociálunk.

   Csapó Virág, mint történetmesélő hiteles volt, sőt ötletes, hogy már a kezdés előtt elvegyült az érkezők között, szerencse cetlikkel kínálva őket, de az előadásban néha kicsit sok volt a jelenléte: számos igazságot osztott meg vagy éppen foglalta össze füveskönyvszerűen a történteket, de a rengeteg narrálás még jobban tagolta az egészet.

   A koreográfia kiváló volt, ahogy a zene is, csak dicsérni tudom a Somogyi Táncegyüttes remek asszisztálását. Arra jöttem rá, ha a Cigánytábor az égbe megy egy koncert lett volna, akkor ez eddigi életem legjobb 5 koncertjében biztos helyet kapna, de színdarabként nem tudom odasorolni. Mindemellett kellemesen szórakoztam.

Szereplők:

                    Rendező: Szőcs Artur

Fotó: Memlaur Imre

     A tisztességes lányok

  A Városmajori Színházi Szemle immár második versenyelőadásán is túl van, Heltai Jenő A Tündérlaki lányok c. vígjátékon. A Veszprémi Petőfi Színház egy estére felköltözött a fővárosba, hogy betekintést engedjen nekünk a vidéki színjátszás rejtelmeibe. A Black Comedy után egy újabb vígjátékot kaptunk…

  Az egyik legnagyobb problémám, hogy ha meghallom a vígjáték szót, akkor mindenképpen arra készülök, hogy akkor én most itt jó sokat és jó nagyokat fogok nevetni. Valahogy ilyen elképzeléssel indultam A Tündérlaki lányok c. előadásra, kicsit felkészületlenül. Bevallom nem olvastam Heltai Jenő eme remekművét, és a darabot sem láttam korábban.

   Az első felvonásnál kicsit fura volt szembesülni azzal, hogy vicces próbál itt-ott lenni, és elhangzanak a poénok, de valahogy nem jön át. Ezzel már majdnem lemondtam a vígjátékról, de kellemes meglepetésemre a második felvonás már valóban kacajokat csalt az arcokra, és nem csak az a jelenet volt könnyekig nevettető, amikor a báró megígéri, hogy közbenjár a miniszternél, hogy Boriskának is rendeljenek ki egy kis trafikot.

     A történet még az operett világában is jól megállná helyét, gondoljuk az elején, az idősebb lány feláldozza magát a családjáért: a gazdag bankár-báró szeretője lesz, aki ezért cserébe Boriska anyjának és három húgának is bőséges apanázst nyújt. Az sejthető, hogy a lány valamikor talán kislányos rajongással viseltethetett a báró iránt, és nem volt ez egy óriási kényszer, de az idő és a benne is végbemenő változások lassan megváltoztatták az érzéseit, és beleszeretett egy korban sokkal inkább hozzá illő ifjúba. A gond csak az, hogy ő már a báró kitartottja, az ifjú pedig költő, ráadásul lírai, tehát nincsen semmi pénze. Viszont helyette felajánlja a lány becsületét, feleséggé tenné. És hogy mennyire örülnek a testvérei, akik időközben teljesen rászoktak nővérük teljes kiszipolyozásra? Megkönnyebbül ez anya, ha lányát végre boldognak láthatná? Borcsa elfogadhatja-e kisebbik húga, Sára áldozatát, aki képes lenne átvállalni a régi viszonyt? A lány ezer kérdéssel találja szembe magát, miközben a szerelme is sürgeti a válaszadást.

     Nagyon hangsúlyos a darabban család életmódja és képmutatása, a lehetséges frigy hatására pedig még jobban kivillantja mindenki a foga fehérjét, hogy mindenki tisztán láthassa, mit is jelent igazából tisztességtelennek lenni.

   Három alakítás maradt meg bennem. Kéri Kitty érett és nőies Borcsája, Eperjes Károly bohém figurája, a görcsösen fiatalos báróé és a fiatal, esetlen és kissé naiv Trokán Anna Sárája.

    A díszlet is sokatmondó volt. Az első két felvonásban igazi tündérlakot láttunk, a sejtelmes függönyök és csipkék sokaságában, a fehértől a barackrózsaszínig merészkedtek el a színekkel, ellentétben az utolsó felvonással, ahol már a tisztaságnak nyoma sem volt. A tűzpiros falak, a vágy és a kéj szimbólumaként, erre csak ráerősített a két aktfestmény, Ádám és Éva. A kiűzetett Ádám „néha” felálló fallosza tökéletesen éreztette a báró és laka romlottságát.

   A Veszprémi Petőfi Színház előadása, Guelmino Sándor rendezésében keserédes hangulata ellenére is egy kellemes estével ajándékozott meg minket.

Szereplők:

Özvegy Bergné – Csarnóy Zsuzsanna
Boriska – Kéri Kitty
Olga – Terescsik Eszter
Manci – Dobra Mária
Sári – Trokán Anna
Malvin néni – Bajcsay Mária
A báró – Eperjes Károly
Pázmán Sándor – Gémes Antos
Petrencey Gáspár – Tóth Loon
Pista – Keresztes Gábor

Fotó (forrás): Petőfi Veszprémi Színház

      Sötétben lesz világos minden

    A Városmajori Szabadtéri Színpad június 14-én végre megnyitotta kapuit a színház szerelmeseinek. Az árvíz idén sokaknak okozott kellemetlen napokat, és ebből sajnos a Budapesti Nyári Fesztivál sem maradt ki, így a Verdi&Wagner 200 nyitókoncertet és a Spartacus balettelőadást is le kellet mondaniuk, mindenki nagy bánatára.

    A Városmajori Szabadtéri Színpad előadása, a Black Comedy lett a nyári szezon nyitánya. Bán Teodóra köszöntötte személyesen a nézőket, előadásokban gazdag, szórakoztató nyarat kívánva, természetesen sajnálkozva afelett, hogy a júniusi Margitszigeti előadások elmaradtak, és bizakodva abban, hogy a júliusiak viszont már maradéktalanul színpadra kerülnek.

    Így idén a Városmajori Szemle lesz a legfőbb programsorozata a fesztiválnak, amely 7 vidéki színház 8 fantasztikus előadásából fog állni.

   A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház debütálhatott először egy humoros Schaffer darabbal Lendvai Zoltán rendezésében. Már az előadás kezdete is izgalmas volt, hiszen az író instrukciója szerint az mű első öt-hat percében a színpadot el kell sötétíteni, de ez ugye fél kilenckor nyáron, egy szabadtéri színpadon nem egyszerű feladat. Ám a rendező ezt igazán okosan kicselezte, és a nézőket vakította el hófehér reflektorokkal, és így a teljesen sötétséget bámulva egy érdekes párbeszédnek lehettünk tanúi, amiből megtudjuk, hogy egy fiatal pár éppen a szigorú és "zombi" papát várja, és egy milliárdos műkincsgyűjtőt, aki végre felfedezheti a férfi tehetségét. Ha sikerül a pasasra sózniuk pár posztmodern szobrot, amit Brindsley hulladékból készít, akkor az ezredes papát is megnyerhetik arra, hogy egyezzen bele az eljegyzésbe. A sötétben sok mindenre fény derül, arra is, ami világosban talán rejtve maradna.

    Időközben elmegy az áram, és mi nézők, ekkor láthatunk. Áramszünet okozta ijedtségében hamarosan a szomszéd vénkisasszony, Miss Furnival is betoppan, és egy-két gyufaszál fellobbanásnál megdöbbenve veszi észre, hogy az eddig szerényen berendezett lakás most kísértetiesen hasonlít a szomszéd lakására, legalábbis, ami egy-két bútort és az értékes műtárgyakat illeti. De a fiatal és cserfes Carol meggyőzi, hogy tartsa a száját, mert különben is csak kölcsönvették, hogy jó benyomást tegyenek a vacsoravendégeikre, de reggelre mindent visszahurcolnak, s mire a jogos tulajdonosa megjön, helyreáll a rend. Éppen csak azzal nem számolnak, hogy mi van akkor, ha Harold hamarébb ér vissza, vagy ha a nem is olyan régi ex is váratlanul betoppan.

    A sötétség és  titok kiváló komikusteremtő erővel bírnak, és ezt a Black Comedy alkotói totálisan ki is használták, fergeteges estét biztosítva a nézőknek.  

Szereplők:

Brindsley Miller: Illyés Ákos

Carol Melkett: Fridrik Noémi

Melkett ezredes: Puskás Tivadar

Miss Furnival: Horváth Margit

Harold Gorringe: Tóth Zoltán László

Clea: Kuthy Patrícia

Schuppanzingh: Fellinger Domonkos

Georg Bamberger: Kameniczky László

Fordította: Baráthy György

Látványtervező: Pálóczy Magdolna

Rendezőasszisztens: Fülöp Angéla

Rendező: Lendvai Zoltán

FOTÓ: Homonyik Csilla